A kijevi bíróság szerdán ismét elutasította a védelem kérelmét, hogy helyezzék szabadlábra a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, ellenzéki politikust.
A svájci jegybank (SNB) nem zár ki semmilyen lehetőséget a frank erősödésének megfékezésére a gazdaság védelmében - derül ki a bank igazgatótanácsának egyik tagja által a svájci Le Temps lapnak adott...
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek a meredek lejtőre. A nap jól indult, folytatódni látszott a kedden kezdődött, pozitív kiigazítás az olcsó részvények növekvő vonzereje miatt. A jó hangulatot támogatta, hogy az amerikai Fed kedden, példátlan módon, további legkevesebb két évre előre megígérte a 2008. december óta rekord alacsony, 0,00-0,25 százalékos alapkamatsáv megtartását, és…
Budapest - Akár még idén elkezdődhet az a szociális bérlakások építése Ócsa körzetében – jelentette be Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár. Hozzátette: a helyszínt hónapokon át tartó előkészítés után választották ki, a városi önkormányzattal és polgármesterrel egyeztetve.
Felszámolási eljárás zajlik a Balatonalmádiban lévő, négycsillagos Ramada Hotelt működtető Wossala Hotels Kft.-vel szemben; a cég sorsát elsősorban a svájci frank árfolyama pecsételte meg - írta a Veszprém megyei napilap, a Napló online híroldala szerdán
A Ferencváros labdarúgócsapata a Balaton partján vendégeskedett, a BFC klubház és öltöző avatójának alkalmából megrendezésre kerülő mérkőzésen 7-2-re legyőzte a Balatonfüredet.
A magyar bankrendszer a bankadó és minden, a válság okozta baj ellenére stabil, de terhelhetőségének vannak határai - mondja a Bankszövetség tanácsadója.
A litván labdarúgó-válogatott három góllal, hazai pályán legyőzte Örményország együttesét. A litvánok fél órán keresztül emberelőnyben játszottak, 1-0-ás vezetésnél kiállították a vendégektől Varazdatasz Harojanaszt.
Megerősítették a legújabb kutatások, hogy az intelligenciában sok gén játszik szerepet, de a tudósok továbbra sem tudják pontosan meghatározni, hogy melyek azok.
Az angol labdarúgás két legismertebb fenegyereke, Rio Ferdinand és John Terry egy sajtóértekezleten arra kérte Anglia lázadó tinédzsereit, hogy vegyenek vissza a tempóból.
Az önkormányzat kontójára száguldozik Ajka MSZP-s polgármestere. Schwartz Bélát gyorshajtás miatt háromszor is 30 ezer forintos közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a Vas Megyei Rendőrkapitányság, a büntetést azonban az ajkai önkormányzat fizette ki helyette. A helyi Fidesz elnöke szerint Schwartzot olyankor is megbüntették, amikor szabadsága alatt, szabálytalanul használta a szolgálati…
Mintegy negyven, katonákkal teli csapatszállító jármű hagyta el szerdán késő délelőtt a közép-szíriai Hamát, ahol a hadsereg nagyszabású, tíznapos hadműveletet hajtott végre a felkelőkkel szemben - jelentette az AFP hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Kizárható, hogy szalmonellafertőzés miatt betegedett meg múlt pénteken a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárának húsz dolgozója - mondta a laboratóriumi vizsgálatok eddigi eredményei alapján a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője szerdán az MTI-nek.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos...
Elfogták szerdán Coloradóban azt a három huszonéves testvért, akik ellen egy floridai rendőrgyilkossági kísérlet és egy georgiai fegyveres bankrablás miatt adott ki körözést a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - közölték szerdán az amerikai lapok.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos késedelemmel rendelkezők között ugyanis felülreprezentáltak a devizaadósok - közölte Binder István, a felügyelet szóvivője.
Felszámolási eljárás zajlik a Balatonalmádiban lévő, négycsillagos Ramada Hotelt működtető Wossala Hotels Kft.-vel szemben; a cég sorsát elsősorban a svájci frank árfolyama pecsételte meg - írta a Veszprém megyei napilap, a Napló online híroldala szerdán.
Marco Polo (1254-1324) velencei kalmár, utazó és író valószínűleg sohasem járt Kínában - vélik távol-keleti régészeti leletek alapján olasz archeológusok, akik elméletüket a Focus Storia itáliai történelmi folyóiratban ismertetik.
Egyszerre két fokozattal rontotta az euróövezethez tartozó Ciprus adósságosztályzatát kedden a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő "A mínuszról" "BBB"-re szállította le a besorolást, negatív kilátással.
A norvég rendőrség most már szinte teljesen biztos abban, hogy Anders Behring Breivik egymagában tervelte ki és követte el a július 22-i kettős merényletet – közölte szerdán az oslói ügyészség.
Augusztustól összesen 660 millió forint többletforrásból gazdálkodhat csaknem negyven kórház, az intézmények nagy értékű, költséges műtétekre fordíthatják a pénzt, illetve a járóbeteg-ellátás keretében több beteget fogadhatnak speciális és művesekezelésen.
Egy kivétellel az összes BUX komponens esett a mai kereskedésben. Az OTP 3931 forinton fejezte be a szerdai, pánikhangulattal zárult kereskedést, ez 12,2%-os zuhanásnak felel meg. Az eséshez hatalmas...
Amikor magyar származású tőzsdei spekulánsokra gondolunk, egyből Soros György neve jut eszünkbe. Méltatlanul kevés szó esik Nicolas Darvasról, pedig ő az egyik legnagyobb Wall Street-i legenda. Darvas világhírű parkett táncosként egy szerencsés véletlen folytán került közelebbi kapcsolatba a tőzsdével. Miután egy fellépésért cserébe kapott részvények értéke 2 hónap leforgása alatt megtriplázódott,…
Az amerikai költségvetés júliusban 129 milliárd dolláros hiányt halmozott fel, azonban egy éves összehasonlításban sikerült csökkenteni a hiányt - írja a Marketwatch. Persze ez nem sok mindenkit hoz...
A harmadik helyen kiemelt Roger Federer két játszmában, 7:5, 6:3-ra verte a kanadai Vasek Pospisilt a 2,43 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán. A volt világelső győzelmével bejutott a legjobb 16 közé.
Folyamatosan érkeznek a reálhozamok a bankszámlákra, illetve a lakcímre, de lassítja a kifizetést, hogy négy nyugdíjpénztárnál újra kell számolni a tagok egy kis részének a reálhozamát, a Magyar Posta pedig azt közölte: viszonylag gyakori a téves címzés, s emiatt kézbesíthetetlennek kell minősíteni és visszaküldeni az adott pénztárnak az összeget.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerdán régészeket keresett fel a Fekete-tengeri Tamany-félszigeten, és talált is két amforát, amikor víz alatt próbálkozott meg az archeológiával.
Négy civil szervezet mutatkozik be az idei Sziget fesztiválon a European Meeting Pointon, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének rendezvényhelyszínén, amelynek hivatalos megnyitóját szerdán tartották.