2011. augusztus 10. szerda

aug. 10
4:48
Összeomlott a magyar híresség, hazamenekült Dubajból (ATV)
Megcsömörlött a kinti hakniktól.
aug. 10
5:21
Orbán elfogadta Eiselt György lemondását (Alternatív Energia)
Elfogadták lemondását, így augusztus 4-i hatállyal megszűnt Eiselt Györgynek, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának megbízatása - derült ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent, Orbán Viktor kormányfő által aláírt határozatból. Eiselt július közepén ajánlotta fel távozását Pintér Sándor belügyminiszternek, miután hivatali vesztegetés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi…
aug. 10
5:23
Egyetlen nemzeti ünnepre cserélt zászlót a főváros? (Alternatív Energia)
Nem vállalja a városvezetés annak ódiumát, hogy augusztus 20-án a főváros megsértse saját rendeletét a sokat vitatott nyár elejei, önkényes zászlócsere miatt, inkább kidobnak az ablakon tízmillió forintot. Legalábbis ez derül ki a Városháza lapunk kérdésére adott válaszából.
aug. 10
5:24
Sárgára festették a húst, hogy házinak tűnjön (ATV)
Ellenőrök járják a vendéglátóhelyeket is.
aug. 10
5:25
Szájer vitatkozik Szijjártóval (Alternatív Energia)
Alapvető elv, hogy a büntetőjog területén nincs visszamenőleges hatályú jogalkotás - mondta a Népszabadságnak Szájer József. A fideszes EP-képviselőt annak kapcsán kérdezték, hogy Szijjártó Péter az ország "eladósítása" miatt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnökök, valamint pénzügyminisztereik jogi felelősségre vonását vetette fel.
aug. 10
5:26
Bába Julianna: boszorkányüldözés, amit a kormány csinál (ATV)
Az állam drágábban működik, mint a magánnyugdíj-pénztárak - mondta a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke.
aug. 10
5:27
Elhunyt Magyar Vilmos (Alternatív Energia)
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Magyar Vilmos mesteredző, a győri, illetve a magyar női öttusa megalapítója.
aug. 10
5:29
Nem egy nyelvet beszélnek (Alternatív Energia)
Nem tartja reálisnak a szakma, hogy 5-6 éven belül a felsőoktatási felvételi követelményévé tegyék a nyelvvizsga bizonyítványt. Nem adottak ugyanis a feltételei annak, hogy minden magyar diák egyenlő eséllyel és azonos színvonalon részesüljön nyelvoktatásban. Hoffmann Rózsa államtitkár újabb terveire tehát könnyen a felsőoktatásból való forráskivonás szándékának árnyéka vetülhet.
aug. 10
5:31
Államosítás és piacosítás (Alternatív Energia)
A kádári tervgazdasági logika, a Bajnai-kormány megkezdett ágazati reformtörekvéseinek továbbvitele és az Orbán-kabinettől megszokott erős központosító szándék egyaránt tetten érhető a szeptemberben - az ígérthez képest éppen egyéves csúszással - a parlament elé kerülő személyszállítási törvény koncepciójában.
aug. 10
5:33
Meggyötörték a lejárót (Alternatív Energia)
Nagy nyomásnak volt kitéve tegnap este, illetve éjjel a Margit-híd margitszigeti lejárója. Összesen nyolc, 26 tonnás teherautó tette próbára a felújított kis "fattyúhidat". A mérések eredményére még akár heteket is várni kell, tudta meg a Népszava, de a kivitelező tervei szerint az átadásra már nem kell sokat várni, augusztus végén átadják a műtárgyat.
aug. 10
5:35
Iszapömlés: művelhetők a mezőgazdasági területek (Alternatív Energia)
Befejeződött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában elöntött mezőgazdasági területek mentesítése, a helyreállított termőföldeken nincs szükség a termelés korlátozására, a gazdák bármit termeszthetnek - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja a helyreállított külterületek bejárását követően tegnap Kolontáron.
aug. 10
5:37
Stohl András szabadsága múlhat rajta (Alternatív Energia)
Harmadszor is megvizsgálták Kaincz Pált, azt a 78 éves férfit, aki az egyik sérültje volt a Stohl András színész okozta tavalyi közlekedési balesetnek. A tét a művész szempontjából óriási, mert a szakértői véleményen múlhat, hogy a másodfokú bíróság megerősíti az első fokú ítéletet a letöltendő szabadságvesztésről, vagy esetleg módosulhat a vád és az enyhébb felfüggesztett börtönbüntetés mellett…
aug. 10
5:39
Elhallgatott lehallgatások - avagy célkeresztben az áldozatok (Alternatív Energia)
Hiába tűnik a közvélemény számára fenyegetőnek, zsarolónak egy-egy nyilvánosságra kerülő lehallgatott beszélgetés - az esetek megítélése gyakran politikai alapú. Az elmúlt években egy sor olyan titokban készült felvétel vált ismertté, melyek kapcsán nem indult büntetőeljárás vagy éppen az "áldozat" került a vádlottak padjára. Az ügyészség elfogultsága az itt ismertetett ügyek kapcsán is…
aug. 10
6:18
Vereséget szenvedtek a magyar kosarasok Portugáliától (ATV)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 71-66-ra kikapott Portugáliában az Európa-bajnoki pótselejtező-sorozat keddi nyitányán.
aug. 10
6:36
„Megtaláltak a spekulánsok” Hogyan élheti túl a válságot az ország? (ATV)
A kérdésben eltér a közgazdászok véleménye. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint például a hiánycélt lehetne növelni. A szocialisták úgy látják, már a jövő évi költségvetési tervezetet is át kell dolgozni, sőt a legjobb, ha több terv is készül.
aug. 10
6:54
16 ezer rendőr Londonban, más városokra terjedt át az erőszak (ATV)
Viszonylagos nyugalomban telt az éjszaka az angol fővárosban, de Manchesterben, Liverpoolban és több más városban gyújtogattak a fiatalok. Egy halott, több tucat sérült és legalább 600 őrizetbe vétel a négy nap mérlege. A brit kormányfő szabadságát megszakítva visszatért Londonba. David Cameron azt ígérte a randalírozóknak, hogy „érezni fogják a törvény erejét”.
aug. 10
7:30
Jövő héten lesz ideiglenes vezetője az Operaháznak + videó (ATV)
Hétfőn lemondott az Operaház megbízott főigazgatója, Mozsár István. Az új ideiglenes vezető kinevezéséig Kovács János első karmester irányítja a dalszínházat. Az Operaház művészei nemrég mély morális válságról beszéltek, és a helyzet sürgős rendezését kérték. Hogy ez volt-e az oka Mozsár István lemondásának, nem tudni.
aug. 10
8:03
Ócsára költöztetnék a bedőlt hiteleseket - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint Ócsán építene szociális bérháztelepet a bedőlt devizahiteleseknek a kormány, a Magyar Nemzetben pedig arról lehet olvasni, hogy alapjaiban alakítanák át a pedagógusképzés jelenlegi rendszerét.
aug. 10
8:03
Sok motoros hal meg az utakon (Metropol)
Az elmúlt hétvégén két motoros veszítette életét. Száguldani bárki tud, akinek gyors a gépe, de jól megtanulni vezetni idő kérdése is.
aug. 10
8:06
Vágó: „Döbrögik” adósították el az önkormányzatokat (ATV)
Az LMP vizsgálná, hogyan jutottak idáig a települések.
aug. 10
8:08
Brit zavargások: Gerának is mennie kellett (ATV)
Biztonságban vannak az Angliában élő magyarok. Eddig senki nem jelentkezett a londoni magyar konzulátuson, hogy hazajönne. A Külügyminisztérium óvatosságra inti a kinti magyarokat és a turistákat.
aug. 10
8:21
Kigyulladt egy BKV-busz Budán (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy 21A jelzésű autóbusz szerda reggel Budapesten, Normafa végállomásnál - mondta Bakó Pál, a BKV fődiszpécsere az MTI-nek.
aug. 10
8:24
Sokkolta a diagnózis: súlyos beteg a magyar énekesnő (ATV)
Szinte véletlenül derült ki.
aug. 10
8:26
Kigyulladt egy BKV-busz Budán (ATV)
A buszon nem tartózkodtak utasok.
aug. 10
9:00
Mégis él Kadhafi fia? (ATV)
A líbiai állami televízió olyan felvételeket mutatott be szerdán, amelyeken Moammer Kadhafi líbiai vezető fia, a 27 éves Hamísz látható. A férfiról múlt héten a felkelők azt állították, hogy meghalt a NATO egyik légicsapásában Zlíten városánál.
aug. 10
9:02
Gyurcsány: a kormány azt üzeni, hogy a nyugat le van ejtve (ATV)
Gyurcsány Ferenc a Facebookon kommentálta azt a levelet, melyet Kovács Zoltán küldött, a Financial Times Magyarországot bíráló cikkére reagálva.
aug. 10
9:18
Észak-Korea meggyilkolná a dél-koreai védelmi minisztert (ATV)
Phenjan titkos ügynökök csapatát küldte a szomszédos országba. Kim Kvan Dzsint azért támadják, mert légi csapásokat helyezett kilátásba Észak-Korea ellen.
aug. 10
9:33
Meglepő fordulat Stohl András perében (Alternatív Energia)
Nem szenvedett maradandó károsodást az igazságügyi orvosszakértő vizsgálata szerint az az idős férfi, aki Stohl András tavaly májusi autóbalesetében sérült meg - értesült a Blikk. A lap szerint a Pali bácsiként emlegetett férfi nem a karambolban szerzett csonttörése miatt sántít.
aug. 10
10:09
Sűrűbben induló és rendkívüli járatok a Sziget idején (Infostart)
A Sziget fesztivál idején számos BKV-járat sűrűbben közlekedik, illetve rendkívüli járatokat is működtetnek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
aug. 10
10:12
600 milliárdos devizahitel terheli az önkormányzatokat (ATV)
A tőketartozásuk a duplájára nőtt, három évig nem törlesztenének.
aug. 10
10:30
Visszavonul a magyar, akit kétszer választottak a világ legjobbjának (ATV)
Visszavonul Radulovics Bojana, a Dunaújváros női kézilabdacsapatának emblematikus játékosa.
aug. 10
11:06
Szekeres: ha látványpékséget csinál a kormány, baj lesz (ATV)
5 millió forint felett 32 százalékos adókulcsot szeretne az MSZP.
aug. 10
11:24
Viszonylagos nyugalom Nagy-Britanniában, 11 éves fiú is a bíróság előtt (ATV)
A több napig tartó randalírozások, gyújtogatások és fosztogatások után viszonylagos nyugalom volt csütörtökre virradóra a nagy-britanniai városokban, ahol rendőrök ezrei ügyeltek a biztonságra. David Cameron brit kormányfő a várakozások szerint további intézkedéseket jelent be.
aug. 10
11:57
Felfüggesztették a Malév közgyűlését (Infostart)
A Malév szerdai közgyűlése nem tárgyalt a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
aug. 10
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
aug. 10
12:36
Gyurcsány és Orbán agyonlövéséről beszélt a Jobbik képviselője (ATV)
Toroczkai László szerint a Magyar Szigeten gyakran kerül szóba ez a téma.
aug. 10
12:51
Már idén elkezdődhet a szociális családiház-építés Ócsán (Infostart)
A kormány tervei szerint már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program, amelynek első üteme helyszíneként a Pest megyei Ócsát javasolja a Belügyminisztérium.
aug. 10
13:09
A Nemzeti Tankönyvkiadó elkezdte a könyvek kiszállítását (Infostart)
A Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. megkezdte a könyvek kiszállítását az iskolákba, budapesti raktárukból több mint 2 millió tankönyvet, munkafüzetet, feladatlapot juttatnak el az oktatási intézményekbe.
aug. 10
13:11
Draskovics Tibor mégsem tanúskodott (Infostart)
Draskovics Tibor volt miniszter közölte, hogy nem tanúskodott a Paksi Atomerőmű által megrendelt 48 millió forintos tanulmánnyal kapcsolatos nyomozásban, a rendőrség személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt erről felvilágosítást adni szerdán.
aug. 10
13:12
Csiba Gábor: az alkoholt és a dohányt is be kell vonni a csipszadóba (ATV)
Ebből 100-150 milliárd forint jöhetne össze.
aug. 10
13:27
Megszüntették Wieszt János házi őrizetét (Alternatív Energia)
Megszüntette Wieszt János volt szocialista politikus házi őrizetét és egyúttal lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban.
aug. 10
13:30
Az önkormányzat feltörette az adósság miatt bezárt konyhákat (ATV)
A Pest megyei önkormányzat feltörette annak a tizenkét konyhának az ajtaját, amelyeket a felhalmozódott adósság miatt zárt le korábban a közétkeztetést bonyolító Hungas Kft., így újra zavartalan az ellátás a megye által fenntartott szociális intézményekben - írja a szerdai Magyar Nemzet.
aug. 10
13:32
32 százalékkal nőtt a végelszámolás alá került cégek száma (ATV)
Egy év alatt - 2010. augusztus elseje és 2011. július vége között - Magyarországon az egy évvel korábbinál 32,5 százalékkal több, 17.221 cég került végelszámolás alá - közölte a feketelista.hu szerdán.
aug. 10
13:48
Az árfolyamgát lejárta után 15 százalékkal nőhetnének a törlesztőrészletek (ATV)
Bár a kormányrendelet még nem született meg, de a kabinetnek az a szándéka, hogy ne nőhessen "aránytalanul magasra" az árfolyamrögzítést követően a törlesztőrészlet. Az LMP közben válságülést kezdeményezne, míg a szocialisták Matolcsy György felelősségét firtatják a devizahitelesek veszteségei miatt.
aug. 10
14:06
Washington után Moszkva is készített egy feketelistát (ATV)
Moszkva is elkészítette azoknak az amerikai tisztségviselőknek a "feketelistáját", akik nem kaphatnak orosz vízumot, válaszként arra, hogy Washington két hete beutazási tilalmat vezetett be a Szergej Magnyitszkij vizsgálati fogságban elhunyt jogász ügyében vétkesnek tartott orosz hivatalnokok számára.
aug. 10
14:08
Sátoros Tel-Aviv - a magas ingatlanárak ellen tüntetnek (ATV)
Jó hangulatban zajlik a kávéházakkal és felhőkarcolókkal tarkított Tel-Avivban a magas ingatlanárak elleni tüntetés – írta szerdán a CNN. A Rothschild körút járdaszigeteit színes sátrak tarkítják, és legalább ilyen sokszínű az emberkavalkád is körülöttük. Az utcákat diákok, fiatal családok és nyugdíjasok lakták be - ideiglenesen. Az amerikai hírcsatorna szerint ad hoc közösség van születőben; az…
aug. 10
14:21
Mesterházy azonnali kormányülést sürget a gazdasági válsághelyzet miatt (Infostart)
A miniszterelnök azonnal szakítsa meg szabadságát és hívjon össze kormányülést a kialakuló gazdasági válsághelyzet miatt - szorgalmazta szerdai sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
aug. 10
14:23
Nézőpont Intézet: az LMP lehet a furcsa koalíció ötletének vesztese (Infostart)
A Lehet Más a Politika javaslata egy esetleges LMP - MSZP - Jobbik koalícióra hozzájárulhatott ahhoz, hogy az elmúlt hónapban az összes megkérdezett körében hétről három százalékra, a választási részvételét biztosra ígérő aktív szavazók körében pedig tizenegyről hét százalékra csökkent a párt népszerűsége - derült ki a Nézőpont Intézet 2011. augusztus 1-4. között, a Heti Válasz számára készült…
aug. 10
14:24
Zoran Spisliak lett az Újpest új edzője (ATV)
A szerb Zoran Spisljak lett az Újpest FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
aug. 10
14:26
Koponyát horgászott egy férfi Somogyban (ATV)
Horgászás közben emberi koponya akadt a horgára egy férfinak a Rinya-patak Babócsa melletti szakaszán - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

Keresés