2011. augusztus 9. kedd

aug. 9
4:48
Több órás műtét és fájdalmak várnak a magyar énekes feleségére (ATV)
Már régóta erre várt.
aug. 9
5:21
Kevesebb pénz juthat a népszámlálásra (Alternatív Energia)
Visszavonta a miniszterelnök azt a rendeletet, ami a népszámlálási adatok elektronikus bevitelének költségeire irányzott volna elő 2,5 milliárd forintot - tudta meg a hvg online. A lap szerint így nem lehet tudni, hogyan dolgozza fel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az október elsején induló népszámlálás adatait, amit eredetileg a legmodernebb technikával akartak megtenni.
aug. 9
5:23
Rendhagyó osztályfőnöki órákkal a pedofília ellen (Alternatív Energia)
A Nemzeti Nyomozó Iroda "internetrendőrsége" vizsgálódik a napokban leleplezett nemzetközi pedofilhálózat ügyében. A gyermekpornográfia miatt indult eljárásban világszerte több tucat embert vettek őrizetbe, és legalább ugyanennyit keresnek. A magyar hatóság rendhagyó osztályfőnöki óra kampánnyal is igyekszik fellépni a veszélyes jelenség ellen.
aug. 9
5:24
Polgári engedetlenségre számít a szocialista vezető (ATV)
Az MSZP elnöke a szakszervezetekbe való belépésre buzdít.
aug. 9
5:25
Gazdasági potentátok svájci árnyékban? (Alternatív Energia)
Ugyanazon a svájci címen jegyezték be Simicska Lajos és Nyerges Zsolt "Fidesz-közeli" vállalkozók közös cégét, mint a vörösiszap-mentesítés tízmilliárdos állami pénzeiben részesülő egyik vállalkozás egykori ismeretlen tulajdonosát - számolt be a Népszabadság. A lap szerint bár Svájc nem klasszikus offshore-színhely, de a tulajdonos ott is könnyen árnyékban maradhat.
aug. 9
5:27
Lendvai: szemenszedett hazugság (Alternatív Energia)
Nem működött együtt a múlt rendszer titkosszolgálataival, hanem ő is azok közé tartozott, akiket rendszerellenes írásai miatt megfigyeltek - tudatta a Magyar Nemzet múlt pénteki állításait cáfolva Paul Lendvai. Az ausztriában élő publicistáról a jobboldali lap azt írta: Cole Michael fedőnéven dolgozott a kommunista magyar titkosszolgálatnak.
aug. 9
5:29
A néppárti vezető Gyurcsányt félti (Alternatív Energia)
Józanságra intette a magyar kormányt a hvg.hu-nak adott interjújában Elmar Brok európai néppárti vezető. A Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt az elmúlt hónapokban - különösen az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáiban - igyekezett megvédeni a magyar kormányt, esetenként Orbán Viktor miniszterelnököt a liberálisok, zöldek és szociáldemokraták támadásaitól.
aug. 9
5:31
Készülődés a virágkarneválra (Alternatív Energia)
Díszítők dolgoznak a Szent Korona nevű virágkocsi kompozícióján a debreceni járműjavító egyik műhelyében. A 42. Debreceni Virágkarneválon, amelyet hagyományosan augusztus 20-án rendeznek meg, több mint 15 virágkocsi indul majd.
aug. 9
5:33
Határsértők fekete napjai - trükkös ellenőrzések (Alternatív Energia)
A hét végén mintegy száz határsértőt fogtak el a rendőrök. Legnagyobb számban a déli országrész felől közelítettek az Európai Unióba tartó migránsok. A napokban több iráni állampolgárt toloncoltak vissza Ukrajnába is. A hatóságok külön akcióterv szerint küzdenek az illegális bevándorlás visszaszorításáért.
aug. 9
5:35
Százmilliókkal adós az egyház (Alternatív Energia)
Két éve 297 millió forinttal adósa a fideszes vezetésű Szekszárdnak a gazdálkodási anomáliáiról is elhíresült pécsi püspökség. Az egyház még 2008-ban vett egy ingatlant - amelyben azóta is iskolát működtet -, ám csak 15 milliót fizetett ki a vételárból. A tartozás rendezését nehezíti, hogy az egyházmegyének jelentős hiánya és tetemes hitele van. A város a be nem folyt kintlevőség miatt többször…
aug. 9
5:37
Még csak gondolatban szervezik a tiltakozást (Alternatív Energia)
Bár a tárgyalások csak a hét második felében kezdődnek a Munka törvénykönyvének (Mt.) tervezett módosításáról, a Liga Szakszervezetek egyértelművé tette, ha a kormány nem módosít a jogszabálytervezeten, elkerülhetetlenné válik a nyomásgyakorlás. Gaskó István, a szervezet elnöke kijelentette: az Mt. az ország legfontosabb törvénye, hiszen 4 millió munkavállaló és 1,5 millió munkáltató mindennapjait…
aug. 9
5:39
"A munkavállalót ez az előterjesztés megalázott alattvalóvá teszi" (Infostart)
Az eheti egyeztetés után, a szakszervezetek háromoldalú tárgyaláson folytatnák a munka törvénykönyvéről szóló tárgyalásokat.
aug. 9
5:57
Az éhezés határán a Pest megyei gyermekotthonok lakói (Infostart)
Sajtóértesülések szerint a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei a Pest megyei önkormányzattól már csak a támogatások negyedét kapják meg, emiatt egyre több a napi probléma.
aug. 9
6:33
Megfelelő a Sziget zajszintje (Infostart)
Az előírásoknak megfelelő a Sziget fesztivál zajszintje. Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője elmondta: a méréseket a III., a XIII. és a IV. kerületben végezték el több helyszínen; a zaj szintje sehol nem lépte túl a megengedett határértéket.
aug. 9
6:54
Selmeczi nem bontotta ki az igazság minden szeletét + videó (ATV)
Nyugdíj-megtakarításnál jó választás részvényekbe fektetni.
aug. 9
6:56
Elmarad a német repülőtéri sztrájk + videó (ATV)
Az utolsó pillanatban lefújták a kedd délelőttre tervezett munkabeszüntetést, így a káosz is elmarad.
aug. 9
6:58
Obama: az USA mindig AAA osztályú ország marad (ATV)
Függetlenül attól, hogyan döntenek egyes hitelminősítő intézetek, az Egyesült Államok mindig AAA osztályú ország volt és az is marad - jelentette ki hétfőn Washingtonban elmondott televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
aug. 9
7:09
Az elhunyt tűzoltókért (Metropol)
Öt év telt el azóta, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kigyulladt lőterének oltásánál három tűzoltó vesztette életét.
aug. 9
7:12
Továbbterjedtek a Londonban kezdődött zavargások (ATV)
Több brit nagyvárosra is átterjedtek a Londonban kezdődött zavargások, miközben a fővárosba ezernél is több rendőr vezényeltek.
aug. 9
7:45
Este lesz a Margit híd szárnyhídjának próbaterhelése (Metropol)
A Margit híd felújításának kivitelezője ma este kezdi az átkelő Margitszigetre vezető szárnyhídjának próbaterhelését, a gyalogosok itt csak a mérések szüneteiben tudnak bemenni a szigetre.
aug. 9
7:47
Befejezték a helyszínelést az Erzsébet hídon (Metropol)
Befejezte a rendőrség a helyszínelést az Erzsébet híd Pestről Budára tartó oldalán, ahol baleset történt kedd reggel - tájékoztatta Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese.
aug. 9
7:48
DSK-ügy: kártérítést akar a szobalány (ATV)
Kártérítési keresetet nyújtott be Dominique Strauss-Kahn (DSK) ellen az a New York-i szobalány, aki nemi erőszakkal vádolja az IMF volt vezérigazgatóját.
aug. 9
8:03
Milliós többletkiadás a kórházaknak - lapszemle (Infostart)
A pénzpiaci válság miatt jó néhány egészségügyi beszállító már azt jelezte, hogy 8-10 százalékkal emelni kívánja árait - írja a Népszabadság.
aug. 9
8:24
Újabb sztárfocistákat vinne Dzsudzsák csapata (ATV)
A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala dagesztáni futballklub szerződtetni akarja az orosz Andrej Arsavint és a szerb Danko Lazovicot.
aug. 9
8:42
Kétezer éves kardot és menoravésetet találtak Jeruzsálemben (ATV)
A vasfegyver bőrtokban pihent, a Siratófaltól nem messze.
aug. 9
8:44
Nem vicc: rajongói szentté avatnák a magyar énekest (ATV)
Ehhez előbb boldoggá kellene avatni.
aug. 9
9:00
Súlyos esésre számítanak az európai tőzsdéken (ATV)
A világgazdasági recessziós félelmek nyomása alatt várhatóan kedden tovább folytatódik a részvénypiaci árfolyamok szélsőséges zuhanása az európai tőzsdéken.
aug. 9
9:02
Magyarország visszakerülhet a pániktérképre (ATV)
Az utóbbi hetek piaci turbulenciáit viszonylag jól vészelte át Magyarország: az euróval szemben nem szállt el a forint árfolyama, és a cds-felárak sem szöktek az égbe. Felmerülhet ez alapján a kérdés, hogy véglegesen lekerült-e hazánk a befektetők pániktérképéről vagy csak átmeneti ez a megnyugvás. Azok a problémák, amelyek miatt korábban célkeresztben voltunk, nem szűntek még meg, így ezek…
aug. 9
9:18
Összecsaptak az ukrán rendőrök Timosenkó híveivel (ATV)
Összecsapott az ukrán rohamrendőrség Julija Timosenko volt kormányfő híveivel a kijevi bíróság előtt, ahol egy bíró hétfőn ismét elutasította, hogy szabadlábra helyezzék a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt politikust.
aug. 9
9:36
8 milliárd forintos pécsi kártérítés a Sueznek? (ATV)
A kamatokkal és az elmaradt haszonnal együtt több mint nyolcmilliárd forintos kártérítést kellene fizetnie Pécs városának a vízműszolgáltatásból kizárt francia Suez cégnek - írja a keddi Népszabadság egy szakértő cég számításaira hivatkozva. A lap szerint a városvezetés ennél jóval kisebb összegre számított.
aug. 9
9:38
Szájer: büntetőjogban nincs visszamenőleges hatályú jogalkotás (ATV)
Alapvető elv, hogy a büntetőjog területén nincs visszamenőleges hatályú jogalkotás – ezt mondta a Népszabadságnak Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Szijjártó Péter az ország „eladósítása” miatt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnökök, valamint pénzügyminiszterek jogi felelősségre vonását vetette fel korábban.
aug. 9
9:40
Magyar Bálint: kasztokat teremt a kormány (ATV)
A volt miniszter az aktuális oktatáspolitikát értékelte.
aug. 9
9:42
Mihályi: nem kell segítenie az államnak a frankhiteleseken (ATV)
A svájci frank elszállása nem fogja romokba dönteni a magyar gazdaságot, de ha ugyanez az euróval történik és beindul egy postabank szerű pánik, és az sokkal tragikusabb volna – mondta Mihályi Péter közgazdász a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
aug. 9
9:54
Kennedy felesége szerint az alelnök ölette meg férjét (ATV)
Jackie Kennedy férje alelnökét, Lyndon B. Johnson későbbi elnököt és texasi "titánok" egy csoportját tartotta felelősnek John F. Kennedy meggyilkolásáért - derül ki a néhai first ladyvel készült hangfelvételekből, amelyeket hamarosan nyilvánosságra hoznak, és amelyek várhatóan felfedik a népszerű asszony titkos viszonyát is egy hollywoodi csillaggal.
aug. 9
10:09
Nőtt a szálláshelyek forgalma (Infostart)
Az idén az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 3,8 százalékkal, vendégéjszakáké 2,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 6 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statiszikai Hivatal (KSH).
aug. 9
10:12
Lezuhant a repülőgép - mindenki szörnyethalt (ATV)
Lezuhant egy An-12 típusú teherszállító repülőgép kedden az orosz Távol-Kelet Magadani területén, fedélzetén a legutóbbi információk szerint 11 ember tartózkodott.
aug. 9
10:30
Jelentősen lassult az export júniusban (ATV)
Euróban számolva idén júniusban a kivitel 3,1, a behozatal 2,6 százalékkal nőtt 2010 júniusához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján.
aug. 9
10:45
Pert nyert a Richter (Metropol)
A Richter Gedeon Nyrt. megnyerte a lengyel Polpharma tranzakció meghiúsulása miatt indított pert, és a választott bírósági ítélet alapján a Genefar BV 40 millió dollárt köteles fizetni a magyar cégnek.
aug. 9
10:48
Vona szövetségese: le merünk majd lőni egy rohadt, tetves zsidót? (ATV)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által az idén 11. alkalommal megrendezett Magyar Sziget fesztiválon a gerilla hadviselésről tartott előadást Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Dér Zsolt, a Betyársereg tagja.
aug. 9
10:50
Baleset: az autópálya közepén intette le a forgalmat egy sokkos nő (ATV)
Egy karambolt sértetlenül megúszó cseh nő okozott balesetet kedd hajnalban az M1-es autópályán, Győr közelében – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
aug. 9
11:03
Gumimedencébe fulladt egy kétéves gyerek (Metropol)
Beleesett az udvari gumimedencébe és megfulladt egy kétéves kislány hétfő délután Szakmár-Felsőerek egyik tanyáján — közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.
aug. 9
11:21
Visszatér a képernyőre Liptai Claudia (Alternatív Energia)
Visszatér a képernyőre Liptai Claudia- adta hírül a Bors. A TV2 műsorvezetője újra a Jóban Rosszban szappanoperában lesz látható, és a bulvárlap értesülései szerint a Megasztár 6-ban is helye lesz, "miután szerelme stabil érzelmi hátteret biztosít számára."
aug. 9
11:24
Két magyar állampolgár ellen javasolt eljárást a kolozsvári rendőrség (ATV)
Végül két magyar állampolgár ellen javasolt szabálysértési eljárást indítani a kolozsvári rendőrség, amely lezárta a vizsgálatot a kincses város bejáratánál magyar nyelvű helységnévtábla előtt fényképezkedő és a hatóságok által előállított személyek ügyében.
aug. 9
11:42
Gyorshír: 263 felett a svájci frank (ATV)
A reggeli 260 forintos csúcsot délelőtt 11 óra után újabb rekorddal szárnyalta túl az alpesi fizetőeszköz.
aug. 9
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
aug. 9
12:20
Élesen elítélte Timosenko őrizetben tartását több német lap (ATV)
A berlini kormány után a legtekintélyesebb német újságok is élesen elítélték a volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko letartóztatását, illetve őrizetben tartását.
aug. 9
12:22
A győztes pártot és a nőket erősítené az LMP (ATV)
Karácsony Gergely szerint 245 fős parlament lenne ideális.
aug. 9
12:24
A török határ közelében indított támadást a szíriai hadsereg (ATV)
A szíriai hadsereg harckocsijai behatoltak kedd hajnalban az északnyugati Binnis városba a török határ közelében, keleten pedig a kormányerők kiterjesztették offenzívájukat Deir-ez-Zór ellen – közölték szemtanúk.
aug. 9
12:33
Vizsgálják Stohl áldozatát (Alternatív Energia)
Sorsfordító pillanathoz érkezett hétfőn a Stohl-ügy. A színész idős áldozata ugyanis újabb vizsgálaton járt a Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben, hogy kiderüljön végre, maradandó sérülést szenvedett-e a több mint egy évvel ezelőtti balesetben- írja a Blikk.
aug. 9
12:36
Kiköltözik negyedmilliós albérletéből Szőcs Géza államtitkár (ATV)
A felesége esztergomi házában lakik július óta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, aki június 30-i hatállyal lemondta a havi 250 ezer forintba kerülő és jelentős részben az állam által fizetett belvárosi albérletét - tudta meg az [origo] a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. A minisztérium szerint Szőcs, akinek vagyonbevallása szerint sem lakása, sem autója nincsen, az uniós elnökséggel járó…

Keresés