2011. augusztus 12. péntek

aug. 12
5:06
"Nehéz döntés volt" - most már biztos: otthagyta a magyar sztárt (ATV)
"Annyit tudok ígérni, hogy én én leszek, és próbálom a tudásommal segíteni az énekeseket, meg az egész produkciót"
aug. 12
5:21
Hallgat a Fidesz-kabinet a Magyar Szigetről (Alternatív Energia)
A törvényes határidőn belül válaszolja meg a Belügyminisztérium (BM) a szocialista Harangozó Tamás, a Magyar Szigeten történtekkel kapcsolatban Pintér Sándorhoz intézett írásbeli kérdését - tájékoztatta lapunkat a tárca. Eszerint 15 napon belül, tehát augusztus 25-ig felel írásban a miniszter, vagy az őt helyettesítő államtitkár arra, vajon elég hatékonyan lép-e fel a Pintér irányítása alatt álló…
aug. 12
5:23
A II. kerületben lehet a Bibó park (Alternatív Energia)
Sikernek tartja az LMP, hogy a jelek szerint a fővárosi és a II. kerületi önkormányzat felkarolta kezdeményezésüket, így a budapesti közgyűlés már augusztus végi ülésén dönthet arról, hogy egy eddig névtelen teret nevezzenek el Bibó Istvánról.
aug. 12
5:24
Lelketlen bennfentes: halála után lopta szét a sztárt (ATV)
Csak 20 embernek - családtagoknak, barátoknak, biztonsági őröknek és rendőröknek - volt bejárása.
aug. 12
5:25
Kétségek között hagyta lapunkat Kovács (Alternatív Energia)
Lapzártáig nem kaptunk választ Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkártól arra, vajon koalícióban kormányoz-e jelenleg a Fidesz. Az államtitkár a Financial Timesnak (FT) írt olvasói levelében azt állította, hogy Magyarországot koalíció irányítja Ezzel szemben Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy júliusi interjújában kijelentette: "Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal,…
aug. 12
5:26
Még nem biztos, hogy ingyenes lesz az árfolyamrögzítés (ATV)
A bankoktól és a közjegyzőktől is ingyenességet kér a kormány az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos papírmunkákban. A Közjegyzői Kamarával még folynak az egyeztetések a javaslatról. Az árfolyamrögzítést péntektől kérhetik a bankoktól a bajba jutott hitelesek. A pénzintézetek nem számítanak nagy rohamra, saját mentőcsomaggal azonban valamennyi helyen készülnek.
aug. 12
5:27
Megtörnék a Mazsihisz egyeduralmát (Alternatív Energia)
Megszüntetné a Mazsihisz "monopóliumát" a zsidóság képviseletében a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány élére a kormány által kinevezett fideszes Szabó György. A volt kormánypárti önkormányzati képviselő a Heti Válasznak adott interjújában beszélt a Mazsihisz egyeduralma kapcsán arról: "idegen a zsidóságtól", hogy egyetlen szervezet képviselje.
aug. 12
5:29
Kevesebb halál volt az utakon (Alternatív Energia)
Az év első hét hónapjában a rendőrségi statisztika szerint majdnem ötödével kevesebb halálos közúti baleset történt, mint a múlt év azonos időszakában. A csökkenő számokban feltehetően szerepe van a július elsejei jogszabályi módosításoknak is.
aug. 12
5:31
Lábbal szavaz az egészségügy? (Alternatív Energia)
Miközben az egészségügy több ezer dolgozója fontolgatja a külföldre költözést, vagy épp már csomagol is, az Orbán-kormány újabb csapásokat mérne az ágazat munkavállalóira. A szakmai szervezetek érdemi tárgyalásokat sürgetnek, hiszen arról is csak a sajtóból értesültek, hogy a munkaügyi szabályok tervezett változtatásával inkább romlana bérhelyzetük. Az MSZP-s Kökény Mihály szerint azonnali…
aug. 12
5:33
Nemzetgazdasági ügy 80 lakás (Alternatív Energia)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította rendeletével a kormány a szociális családiház-építési program keretében Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - olvasható a Magyar Közlönyben. A kormányzaton kívül senki nem támogatja az adófizetők pénzén épített bérlakások ötletét.
aug. 12
6:00
Befejezik a rendszerváltoztatást: budai parkot kaphat Bibó István (ATV)
Közparkot neveznek el Bibó Istvánról a második kerületben. A kerületi polgármester szerint Bibó neve mára összeforrt a demokratikus átmenet fogalmával, ezért egy park az ő nevével méltó befejezése lenne a rendszerváltoztatás első szakaszának. A park átnevezéséről a végső döntést a fővárosi közgyűlésnek kell meghoznia, Tarlós István azonban már most jelezte, támogatja Láng Zsolt javaslatát.
aug. 12
6:36
„Csak ígéretek” – nincs megállapodás a Munka törvénykönyve fölött (ATV)
Eredménytelenül ért véget a Nemzetgazdasági Minisztérium és a szakszervezetek közötti egyeztetés a Munka törvénykönyvének tervezett változtatásairól. A tárca a tárgyalások után azt írta közleményében, hogy folyamatosan építik be a szakszervezetek észrevételeit a tervezetbe. Az érdekképviseletek vezetői azonban a találkozó után arról beszéltek, hogy csak ígéretek hangzottak el a tárca részéről,…
aug. 12
7:12
P. Csaba is érintett lehet a bundaügyben (ATV)
Lapértesülések szerint élvonalbeli játékosról lehet szó. Vesztegetés, illetve felbujtóként hamis tanúzás miatt folyik az eljárás.
aug. 12
7:30
Csepel: "figyelmezetésként" ásta el élve áldozatait a szerb uzsorás (ATV)
Elásott holttesteket találtak Csepelen a rendőrök csütörtök este. A gyilkosságot egy szerb uzsorás követte el, aki "figyelmeztetésként" élve ásta be félig-háromnegyedig a földbe áldozatait. A férfi beismerő vallomást tett. A brutális gyilkosságokban egy hajléktalan magyar házaspár is segítette.
aug. 12
7:45
Meneszthetik a külgazdasági államtitkárt (Metropol)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter menesztheti Becsey Zsolt külgazdasági államtitkárt a Magyar Hírlap értesülése szerint.
aug. 12
7:48
Kifizették a reálhozamokat – sokan már el is költötték (ATV)
Feltehetően nem az önkéntes pénztárak és a biztosítók vagyonát gyarapítják majd a reálhozamként kifizetett pénzek. Az emberek döntő többsége ugyanis nem forgatja vissza pénzét, elkölti. Híradónknak sokan azt mondták, a pénznek már megvan a helye, többen már el is költötték.
aug. 12
8:03
Atkári: Fizetésképtelenné válhat a BKV - lapszemle (Infostart)
Tarlós István főpolgármester pénzügyi tanácsadója, Atkári János szerint ha augusztus végéig nem érkezik meg a kormány által ígért kilencmilliárd forintos extra támogatás, a BKV fizetésképtelenné válik. A mentőövről kormánydöntés már van, ám a pénz még nem érkezett meg - írja a Népszabadság.
aug. 12
8:21
Lesodródott az útról egy lengyel busz Magyarcsanádon (Infostart)
Lesodródott a 43-as útról egy lengyel rendszámú autóbusz péntek hajnalban Magyarcsanád belterületén és több fának is nekiütközött; a balesetben az elsődleges adatok szerint nem sérült meg senki, de hét gyereket kórházba szállítottak - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
aug. 12
8:21
Egyeztetés a további egyeztetés ígérete nélkül (Metropol)
A szakszervezetekkel egyeztettek az új Munka törvénykönyvéről. MSZOSZ: amiből nem engednek.
aug. 12
8:24
Matolcsy kirúgja külgazdasági államtitkárát (ATV)
Becsey Zsolt úgy nyilatkozott: nem tudja miként alakul állami pályafutása.
aug. 12
8:26
Elege lett - kitörölte az újságírókat a magyar sztár (ATV)
Az énekesnő, úgy döntött, többé nem enged betekintést a magánéletébe még a közösségi oldalakon sem.
aug. 12
8:57
Véget érnek a nyári táborok a jövő héten (Metropol)
A jövő héten véget érnek a táborok, ezután iskolai ügyeletet tartanak tanévkezdésig.
aug. 12
8:59
Katamarán buszok a Temzén (Metropol)
Londonban már működik, ami Budapesten csak terv és álom. Utánanéztünk, ott hogyan is csinálják.
aug. 12
9:00
Jegy nélkül akartak bejutni a Szigetre, eltűntek (ATV)
A három fiatal a vízen keresztül érkezve akarta kijátszani a beléptetőkaput.
aug. 12
9:02
A republikánusok összes elnökjelölt-aspiránsa elutasítja az adóemelést (ATV)
Az amerikai republikánus párt mind a nyolc eddigi hivatalos elnökjelölt-aspiránsa elutasította csütörtökön az iowai Amesből közvetített televíziós vitában, hogy az adóemelés is része legyen annak a deficitcsökkentési tervnek, amelynek kidolgozására a kongresszus létrehozott egy kétpárti "szuperbizottságot".
aug. 12
9:04
Rekord: dermesztő hideg volt ma hajnalban Nagykanizsán (ATV)
Az ország nagy részén igencsak hűvösen indult a reggel.
aug. 12
9:33
Oszkó: A Bajnai-kormány elismerést érdemelne, nem felelősségre vonást (Infostart)
Oszkó Péter szerint pénzügyminisztersége idején hozott döntéseikkel hosszú távon is javították a költségvetés helyzetét, és nem hoztak olyan döntést, ami rongálta volna a költségvetési egyenleget. A PortfoLion Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a korábbi hibákat meg kell beszélni, és nem szabad azokat politikai boszorkányüldözésre használni.
aug. 12
9:36
Drasztikus megszorításokat tervez Sarkozy és Berlusconi (ATV)
A tőzsdék ismét erős ingadozásba kezdtek – most épp Franciaország hitelfizetési képességének lehetséges rosszabb besorolásáról röppentek fel pletykák. A párizsi kormány cáfolja ezeket a szóbeszédeket, ám Nicholas Sarkozy idő előtt megszakította nyaralását,és visszatérve a fővárosba a kormánnyal a kiadások csökkentésén kezdett dolgozni.
aug. 12
9:54
Havi 40 ezerrel csökkenhet az egészségügyi dolgozók fizetése (ATV)
Ha az új Munka törvénykönyve miatt csökken az egészségügyi dolgozók keresete, elvándorolnak az ágazatból, ami már a betegellátást veszélyeztetné – erről Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke beszélt az ATV Egyenes Beszédben.
aug. 12
9:56
Pofonok és milliók: egy vagyont követel ex-barátnője a magyar hírességtől (ATV)
Ötvenmillió dollár kártérítést követel Soros Györgytől volt barátnője, egy 28 éves egykori brazil tévésorozat-színésznő, aki azt állítja, hogy a 81 éves milliárdos befektető drága New York-i lakásokat ígért neki, de csak hitegette.
aug. 12
10:09
Miért van kevesebb szúnyog, mint tavaly? (Infostart)
Két oka van annak, hogy idén jóval kevesebb a szúnyog a magyarországi vízpartokon, mint tavaly - mondta el az InfoRádió által megkérdezett biológus. Tóth Sándor kifejtette: az egyik a tavalyinál relatíve kevesebb csapadék, a másik pedig az, hogy a mostanra kialakuló ideális tenyészőhelyeken már olyan szúnyogfajok lárvái kelnek ki, amelyek nem csípik meg az embert.
aug. 12
10:09
Lengyel busz balesete Magyarcsanádon (Metropol)
Hatan sérültek meg könnyebben, amikor egy lengyel rendszámú autóbusz péntek hajnalban lesodródott a 43-as útról, majd fának és egy villanyoszlopnak ütközött Magyarcsanádon; az utasok kora délután hazaindulhatnak.
aug. 12
10:12
Soros figyelmeztet (ATV)
Egy kiszámíthatatlan bankválság veszélyeire figyelmeztette Európát Soros György. Az Egyesült Államokban élő, magyar származású milliárdos gazdasági és pénzügyi szakember a Handelsblatt című német üzleti lap pénteki számában megjelent írásában úgy értékelte, hogy az eurótérség kormányai fontos lépéseket tettek ugyan az euróválság megoldása érdekében, ezek azonban nem elegendők a pénzpiacok…
aug. 12
10:30
Economist: Magyarország idegesítő és zajos, de nem mellőzhető (ATV)
A gazdagabb társaik beruházásaitól és kedvezményeitől függő, szegény országoknak kerülniük kell a felhajtást és javítaniuk kell a róluk kialakított képet. Éppen ezért furcsa, hogy sok politikus – a roskatag gazdasági és biztonsági helyzetben lévő – posztkommunista Európában gyakran pont az ellenkezőjét teszi – írja az angol gazdasági lap nyomtatott száma.
aug. 12
10:48
Megsemmisült az amerikai szupergép (ATV)
A Falcon–2 húszszoros hangsebességre képes, a világ bármely pontjára odaér percek alatt. De csak 2025-től.
aug. 12
10:50
Vadai Ágnes: „ez nem a kémügy” (ATV)
Annyi biztos, hogy ez nem a kémügy, de azt nem lehet tudni, hogy ki a vádlott és azt sem, hogy ki vagy kik a sértettek – ezt Vadai Ágnes a Nemzetbiztonsági Bizottság MSZP-s elnöke mondta az Egyenes Beszédben, miután a Katonai Ügyészség tanúként hallgatta meg.
aug. 12
11:24
Szanyi: a kormánytagoknak ki kellene mászniuk az Adriából (ATV)
A jelenlegi kormányhoz képest az előző nyolc év szocialista kormányai csodálatosak voltak – erről Szanyi Tibor az MSZP országgyűlési képviselője beszélt az Egyenes beszédben.
aug. 12
11:26
Melegeknek prédikált a püspök, behívatták a Vatikánba (ATV)
A Vatikánba hívatták Raul Vera atyát, az észak-mexikói Saltillo püspökét, hogy adjon magyarázatot egy homoszexuális közösségben végzett lelkipásztori munkájára.
aug. 12
11:39
Így lehet kevesebb a törlesztőrészlet szeptembertől (Infostart)
Már igényelhető a bankoknál az árfolyamrögzítés, ami révén az adósok havi törlesztőrészletét azonnal a kedvezményes árfolyamon számolják el. Az árfolyamrögzítés időszakának lejárta utána a havi törlesztőrészlet legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb, mint az árfolyamgát időszakában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
aug. 12
11:41
Megkapja a támogatást a BKV (Infostart)
Tarlós István főpolgármester a kormány illetékeseitől megerősítést kapott, hogy még ebben a hónapban megkapja a BKV a támogatás hiányzó részét, így nincs ok aggodalomra a cég pénzügyi helyzete miatt - közölte Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató.
aug. 12
11:57
Két holttest a főváros XVI. kerületében (Metropol)
Két holttestet találtak pénteken Budapesten, a XVI. kerületi Köztársaság útján; a két ember valószínűleg gyilkosság áldozata lett.
aug. 12
11:57
Holttestek a XVI. kerületben- BRFK: késsel ölték meg az áldozatokat (Alternatív Energia)
Egy elszámolási vita miatt, késsel ölt meg egy férfi két embert péntek délelőtt a főváros XVI. kerületében, majd elmenekült és a lakásában öngyilkos lett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel.
aug. 12
12:15
Elásott emberek - befejeződött a helyszínelés (Alternatív Energia)
Befejezték a rendőrök a helyszínelést a csepeli erdőnél, ahol csütörtökön több holttestet is találtak - mondta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője péntek délelőtt az MTI-nek.
aug. 12
12:18
Újabb halott a XVI. kerületi ügyben (ATV)
Az MTI értesülései szerint két holttestet találtak pénteken Budapesten, a XVI. kerületi Köztársaság útján; a két ember valószínűleg gyilkosság áldozata lett, az ATV híradója úgy tudja, a feltételezett elkövető otthonában lett öngyilkos.
aug. 12
12:33
Javult a tűzvédelmi helyzet a szórakozóhelyeken (Infostart)
Pozitív hatással volt a tűzvédelem helyzetére a szórakozóhelyeken lefolytatott ellenőrzés-sorozat, az üzemeltetők egyre inkább jogkövetők - olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.
aug. 12
12:36
Pataky: „vagy háromoldalú egyeztetés, vagy semmi” (ATV)
Nyilvánvalóvá vált, hogy vagy érdemben tárgyalunk tovább háromoldalúan, és akkor születik egy olyan Munka törvénykönyve, ami az ország érdekeit szolgálja vagy visszasüllyedünk egy olyan helyzetbe, amikor gyakorlatilag semmilyen egyeztetés – ezt Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke mondta az Egyenes Beszédben.
aug. 12
12:51
Munkaadókkal egyeztetett a tárca a munka törvénykönyve tervezetéről (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői pénteken azokkal a munkaadói szervezetekkel folytattak szakmai egyeztetést, akik a konzultáció első szakaszában érdemi írásbeli észrevételt tettek a munka törvénykönyve konzultációs tervezetéhez. A személyes egyeztetés során nyilvánvalóvá vált, hogy a munkaadók üdvözlik, és jó iránynak tartják a Munka Törvénykönyv tervezett változtatásait. Az MSZP szerint…
aug. 12
12:51
Napos, nyárias idő lesz a hétvégén (Metropol)
Sok napsütésre és hétfőig egyre melegebb időre lehet számítani - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken.
aug. 12
12:54
Magyar Sziget: a Helsinki Bizottság a legfőbb ügyészhez, a kormányfőhöz és az államfőhöz fordult (ATV)
A Helsinki bizottság a legfőbb ügyészhez, a kormányfőhöz és az államfőhöz fordult a Magyar Szigeten elhangzottak miatt.
aug. 12
13:09
Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila (Infostart)
Az MSZP elnöke szerint nem válhat gyakorlattá a visszamenőleges hatályú jogalkotás, a szocialisták ezért nem törődnek bele, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította az annak tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket.

Keresés