2011. augusztus 10. szerda

aug. 10
13:09
A Nemzeti Tankönyvkiadó elkezdte a könyvek kiszállítását (Infostart)
A Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. megkezdte a könyvek kiszállítását az iskolákba, budapesti raktárukból több mint 2 millió tankönyvet, munkafüzetet, feladatlapot juttatnak el az oktatási intézményekbe.
aug. 10
13:09
Péntektől jön a segítség a bajba jutott devizahiteleseknek (HírTV)
Az árfolyamrögzítés lehetőségével péntektől élhetnek a devizahitelesek, a szociális családi ház program első üteme pedig a Pest megyei Ócsán valósulhat meg.
aug. 10
13:09
Újra veszik a magyar kötvényeket - Interveniált az MNB? (2.) (Portfolio)
Az amerikai kamatdöntési közlemény utáni jelentős nemzetközi hangulatjavulás ma intenzív, 20-30 bázispontos hozamcsökkenést eredményezett a magyar állampapírpiacon, ami jó előjel a holnap sorra...
aug. 10
13:11
Draskovics Tibor mégsem tanúskodott (Infostart)
Draskovics Tibor volt miniszter közölte, hogy nem tanúskodott a Paksi Atomerőmű által megrendelt 48 millió forintos tanulmánnyal kapcsolatos nyomozásban, a rendőrség személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt erről felvilágosítást adni szerdán.
aug. 10
13:11
Mindenkit azonosítanak, aki részt vett a zavargásokban (HírTV)
David Cameron brit kormányfő szerint „képről képre” mindenkit azonosítanak, aki részt vett az elmúlt napok zavargásaiban, és őrizetbe veszik őket.
aug. 10
13:12
A kilélegzett levegő alapján is felállítható a diagnózis? (WebBeteg)
A kilégzett levegő összetétele nem csak a friss vagy kellemetlen szájszagról árulkodhat. Megfelelő elektronikus és kémiai érzékelőkkel elemezve a kilélegzett levegő asztma, rák, tuberkulózis, de akár sugárterhelés jelei is kiolvashatók.
aug. 10
13:12
Csiba Gábor: az alkoholt és a dohányt is be kell vonni a csipszadóba (ATV)
Ebből 100-150 milliárd forint jöhetne össze.
aug. 10
13:12
Zoran Szpisljak az Újpest új vezetőedzője (Agroinform)
Az Újpest FC megállapodott Zoran Szpisljakkal, aki Mészöly Géza utódja lesz a lila-fehérek kispadján. A szerb-magyar szakember három évre szóló megállapodást kötött a klubbal.
aug. 10
13:18
Egervári kihagyta Királyt és újoncot avat - itt a kezdő (Sport365)
Az újonc Korcsmár Zsolt a kezdőcsapat tagjaként léphet pályára este az izlandiak elleni barátságos labdarúgó-mérkőzésen.
aug. 10
13:20
Angliát is megjárt edzője lett az Újpestnek (Sport365)
A szerb Zoran Spisljak lett az Újpest FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
aug. 10
13:21
Metálka, a mosolygyáros – Ford Ka Metal 1.2 8V teszt (Auto Pult)
Folyamatos vigyorgás a vele együtt töltött idő alatt – ez az, amit biztosan garantál a Ford Individual programjában született, egyedi felszereltségű és külsejű miniautója, amelyet gyártója igazi prémium csöppségnek hirdet. Természetesen nincsen rózsa tövis nélkül. Kérdés, hogy az apróbb hibák be tudták-e árnyékolni boldogságfaktort?
aug. 10
13:27
Devizahitelek: 2015 után sem hagynák elszállni a törlesztőket (Privátbankár)
A kabinetnek az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei az árfolyamrögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek
aug. 10
13:27
Kalasnyikovval rabolt a perverz sztriptíztáncosnő (Blikk)
Perverz sztriptíztáncosnő és két fivére tartják rettegésben Floridát. A lány és testvérei kalasnyikovval lőttek egy rendőrre és bankot is raboltak. Lee Grace Dougherty (26) a saját bevallása szerint szeret súlyosan bántalmazni embereket. Nemrég azért kapott 12 év felfüggesztettet, mert szexuális tartalmú üzenetekkel bombázott egy 11 éves kislányt. Most az FBI van a testvérek nyomában.
aug. 10
13:27
Zoran Szpisljak az Újpest kispadján (Infostart)
A szerb Zoran Szpisljak lett az Újpest labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
aug. 10
13:27
Brutálisan megverték egyéves gyermeküket a szülők (HírTV)
Eszméletlen állapotban, törött kézzel, bevérzett szemmel szállították a pécsi kórházba azt az egyéves kisfiút a közelmúltban, akit szülei vertek össze brutálisan.
aug. 10
13:27
Megszüntették Wieszt János házi őrizetét (Alternatív Energia)
Megszüntette Wieszt János volt szocialista politikus házi őrizetét és egyúttal lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban.
aug. 10
13:27
Harmadával több cég szűnt meg végelszámolással egy év alatt (ProfitLine)
Egy év alatt - 2010. augusztus elseje és 2011. július vége között - Magyarországon az egy évvel korábbinál 32,5 százalékkal több, 17.221 cég került végelszámolás alá - közölte a feketelista.hu szerdán.
aug. 10
13:27
Drákói megszorításokra kényszerülhet az Orbán-kormány (Portfolio)
A jelentős államadósságokból fakadó félelem az elsődleges most a piacokon, miközben a világ vezető döntéshozói csak tüzet oltanak - vélekedett Török Zoltán az MTV Ma Reggel című műsorában. A...
aug. 10
13:29
Nem hagyhatja el lakhelyét Wieszt János (HírTV)
Megszüntette Wieszt János volt szocialista politikus házi őrizetét és egyúttal lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban.
aug. 10
13:30
Könnyen lesz alkoholfüggő, aki sokat dolgozik (HR Portál)
A hosszú munkanap háromszorosára emelheti az alkohollal való visszaélés és az alkoholfüggés kockázatát - állapították meg új-zélandi kutatók.
aug. 10
13:30
Az önkormányzat feltörette az adósság miatt bezárt konyhákat (ATV)
A Pest megyei önkormányzat feltörette annak a tizenkét konyhának az ajtaját, amelyeket a felhalmozódott adósság miatt zárt le korábban a közétkeztetést bonyolító Hungas Kft., így újra zavartalan az ellátás a megye által fenntartott szociális intézményekben - írja a szerdai Magyar Nemzet.
aug. 10
13:31
Izmosodott a hazánkban is tevékenykedő német óriás (HírTV)
A növekvő nyersanyagárak ellenére növelni tudta a második negyedévben profitját és árbevételén a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező német Henkel.
aug. 10
13:32
32 százalékkal nőtt a végelszámolás alá került cégek száma (ATV)
Egy év alatt - 2010. augusztus elseje és 2011. július vége között - Magyarországon az egy évvel korábbinál 32,5 százalékkal több, 17.221 cég került végelszámolás alá - közölte a feketelista.hu szerdán.
aug. 10
13:39
Ingyenes füzetcímkék (Éva Magazin)
Legújabb letöltehtő ajándékaink ezúttal az iskolásoknak készültek.
aug. 10
13:41
A legnagyobb felfedezésem,ami a szépséget illeti (Éva Magazin)
Mindenkinek vannak „aha” élményei a szépségápolás terén. Az Éva néhány munkatársa és egy olvasónk most megoszt velünk egy-egy ilyen felismerést.
aug. 10
13:45
A Mercedes és az Audi vonzza az albérletet keresőket (Privátbankár)
Az autóipari beruházások nyomán megjelenő munkaerő kereslet, illetve a csábító külföldi munkalehetőségek az ingatlanpiacot is megmozgatják
aug. 10
13:45
Videó: A tömegben énekelt Prince-t Galambos Dorina (Blikk)
aug. 10
13:45
Osztott és osztatlan tanárképzésben is tanulhatnának a diákok (HírTV)
A mai Magyar Nemzetben olvashatók a pedagógusképzésre vonatkozó minisztériumi szakmai tervezet legfontosabb pontjai. Eszerint a kormány szétválasztaná az általános és középiskolai tanárképzést, újra nagy szerepet bízna a vidéki és fővárosi pedagógusképző főiskolákra, illetve visszaállítaná az osztatlan, egyciklusú, kétszakos tanárképzést - állnak a pedagógusképzésre vonatkozó minisztériumi…
aug. 10
13:45
Itt dolgozhat majd több ezer magyar, de hol fognak lakni? (Pénzcentrum)
Az autóipari beruházások nyomán megjelenő munkaerő kereslet, illetve a csábító külföldi munkalehetőségek az ingatlanpiacot is megmozgatják. Az érintett városok bérleti piacán jelentős a kereslet, egy-egy jó adottságú ingatlant napok alatt ki lehet adni. A munkaerő mobilitása nagyon alacsony hazánkban, de a két nagy autóipari óriás hazai beruházásai megmozgathatják a régió ingatlanpiacát. Az új…
aug. 10
13:47
A Bankszövetség nem aggódik az önkormányzati hitelek miatt (Privátbankár)
A Magyar Bankszövetség álláspontja szerint szükségtelen, jórészt kivitelezhetetlen az önkormányzati szektor egységes hitelátütemezéséről tárgyalni
aug. 10
13:47
Rendkívüli ülésen tárgyaltak az adósságválságról (HírTV)
Rendkívüli kabinetülést hívott össze a francia elnök. Nicolas Sarkozy főbb minisztereivel, valamint a francia nemzeti bank elnökével tárgyalt az európai adósságválság kezeléséről.
aug. 10
13:48
Az árfolyamgát lejárta után 15 százalékkal nőhetnének a törlesztőrészletek (ATV)
Bár a kormányrendelet még nem született meg, de a kabinetnek az a szándéka, hogy ne nőhessen "aránytalanul magasra" az árfolyamrögzítést követően a törlesztőrészlet. Az LMP közben válságülést kezdeményezne, míg a szocialisták Matolcsy György felelősségét firtatják a devizahitelesek veszteségei miatt.
aug. 10
13:48
Mórahalmon minden feltétel adott a pihenésre - Vajda Attila (Agroinform)
Az olimpiai és világbajnok kenus Vajda Attila szerint minden feltétel adott Mórahalmon ahhoz, hogy az utolsó edzések, illetve majd a versenyek között regenerálódjanak a szegedi világbajnokság magyar résztvevői.
aug. 10
13:49
A válság óta először romlott az üzleti hangulat (Privátbankár)
Az Ifo jelentése alapján romlott az üzleti hangulat az euróövezetben a harmadik negyedévben. A tekintélyes német gazdaságkutató intézet legutóbb 2009 elején, a világméretű válság eddigi legsúlyosabb s...
aug. 10
13:50
Arsavin semmi pénzért nem menne a Realba (Agroinform)
A sokszoros orosz futballválogatott Andrej Arsavin kijelentette: soha nem lenne a Real Madrid játékosa, de cáfolta az Anzsi ajánlatát is.
aug. 10
13:51
Nem megy jól a tőzsdének: csökken az eredmény is (Privátbankár)
A BÉT közzétette 2011. I. féléves pénzügyi jelentését. A mérleg és az eredménykimutatás adataiból kiderül: az idei első féléves adózott eredmény 523 millió forint volt, szemben a tavalyi év hasonló id...
aug. 10
14:00
Nincs szükség az önkormányzatok egységes hitel-átütemezésére (Infostart)
A Magyar Bankszövetség úgy véli, hogy szükségtelen, jórészt kivitelezhetetlen az önkormányzati szektor egységes hitel-átütemezéséről tárgyalni; a helyhatóságok eladósodottsága megfelel az uniós átlagnak.
aug. 10
14:00
A távhő támogatás szabályozásában óvatosságra int a MATÁSZSZ (ProfitLine)
Óvatosságra int az új, távhő alapú támogatásról szóló, várhatóan október végére, november elejére elkészülő szabályozás megalkotása során a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSZSZ).
aug. 10
14:02
Bankszövetség - Szükségtelen az önkormányzatok egységes hitel-átütemezése (ProfitLine)
A Magyar Bankszövetség úgy véli, hogy szükségtelen, jórészt kivitelezhetetlen az önkormányzati szektor egységes hitel-átütemezéséről tárgyalni; a helyhatóságok eladósodottsága megfelel az uniós átlagnak.
aug. 10
14:03
Véget ért a sertésinfluenza-világjárvány (Infostart)
Véget ért a sertésinfluenza-világjárvány - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerdán Genfben.
aug. 10
14:03
A Parlamentben mutatták be a születésnapi tortát (HírTV)
Bemutatták a Parlamentben Magyarország születésnapi tortáját, amelyből az augusztus 20-i ünnepen 15-20 ezer szelet várja az érdeklődőket a budai rakparton.
aug. 10
14:03
Már a sérülteket is fosztogatják Londonban (Blikk)
London - Betört üzletek, felgyújtott autók és káosz – ez jellemzi négy napja Londont. A napok óta tartó zavargások alatt jó néhány döbbenetes videó látott napvilágot: az egyiken egy sérült fiút rabolt ki egy banda, miután azt a látszatot keltették a fiatalban, hogy segíteni fognak.
aug. 10
14:03
Egy pillanatig a világ legnagyobb cége volt az Apple (Portfolio)
Tegnap egy pillanatra a világ legnagyobb vállalatává vált az Apple piaci kapitalizáció alapján. A tegnapi amerikai kereskedésben az Apple részvényei szárnyaltak, ennek köszönhetően pedig az Apple...
aug. 10
14:05
Egy még meg sem született emberke ütötte ki a baloldalt (HírTV)
Dinamikusan előretörő jobboldal kontra pislákoló bal. Nem, ez nem egy közelmúltbeli hazai politikai hangulatjelentés. Franciaországról van szó, mely hasonló cipőben jár, mint hazánk, egy nagy kivételtől eltekintve: a felfelé kúszó szélsőjobbot megállíthatja valami. Jobban mondva valaki: egy ember, aki még meg sem született.
aug. 10
14:05
Eladósodottság a BÉT-en: hogy állnak a magyar társaságok? (Portfolio)
A jelenlegi vérzivataros időkben a befektetők negatívan ítélik meg azokat a papírokat, melyek jelentős hitelállománnyal rendelkeznek, hiszen az adósságválság egyrészt nehezíti a forráshoz jutást,...
aug. 10
14:06
Washington után Moszkva is készített egy feketelistát (ATV)
Moszkva is elkészítette azoknak az amerikai tisztségviselőknek a "feketelistáját", akik nem kaphatnak orosz vízumot, válaszként arra, hogy Washington két hete beutazási tilalmat vezetett be a Szergej Magnyitszkij vizsgálati fogságban elhunyt jogász ügyében vétkesnek tartott orosz hivatalnokok számára.
aug. 10
14:06
Visszavág6unk a szovjeteknek a Telki FociFesztiválon (Agroinform)
Az 1986-os magyar és szovjet válogatott is összecsap augusztus 27-én a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában sorra kerülő FociFesztiválon.
aug. 10
14:08
Sátoros Tel-Aviv - a magas ingatlanárak ellen tüntetnek (ATV)
Jó hangulatban zajlik a kávéházakkal és felhőkarcolókkal tarkított Tel-Avivban a magas ingatlanárak elleni tüntetés – írta szerdán a CNN. A Rothschild körút járdaszigeteit színes sátrak tarkítják, és legalább ilyen sokszínű az emberkavalkád is körülöttük. Az utcákat diákok, fiatal családok és nyugdíjasok lakták be - ideiglenesen. Az amerikai hírcsatorna szerint ad hoc közösség van születőben; az…
aug. 10
14:09
Mennyi adót kell fizetni egy domain név eladásakor? (Adózóna)
A domain név értékesítésével és bérbeadásával kapcsolatos adókötelezettségről közöl cikket az Adóvilág.
aug. 10
14:21
Játszd ki a kilométerórát (Blikk)
Összegyűjtöttünk pár jelet, ami árulkodhat a kocsi életkoráról

Keresés