A japán labdarúgó-válogatott magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a dél-koreai nemzeti csapat felett a szerdán, Szapporóban rendezett felkészülési mérkőzésen.
A mostani, a válságot idéző tőzsdei pánik közepette megvizsgáltuk, hogy a kimagasló napi, illetve heti eséseket követően a részvénypiacok hogyan teljesítettek. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a...
Minden nap lesz fogyasztóvédelmi ellenőrzés a Sziget Fesztiválon; a külföldiek panaszaira is kiemelt figyelmet fordítanak - hangzott el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és az Európai Fogyasztói Központ (EFK) képviselőinek szerdai, közös sajtótájékoztatóján.
Megtartotta első edzését Diego Maradona az Al Wasl csapatánál. A korábbi argentin csillag az egymás közti játékba is beszállt, és bemutatott egy vicces műesést is.
Meghosszabbította a bíróság annak a szerb állampolgárságú, albán származású férfinak az előzetes letartóztatását, aki júliusban Angyalföldön, egy Kádár utcai épületben több lövéssel végzett egy fiatal nővel.
Délután fél három tájban, az amerikai befektetők "ébredezésével" párhuzamosan jelentős esésbe kapcsolt az euró a dollárral és a svájci frankkal szemben, a részvényindexek pedig zuhanni kezdtek. A...
Már készül az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy az árfolyamgátat igénybe vevő lakáshitelesek törlesztőrészlete legfeljebb 15 százalékkal emelkedhet 2015-től. Ezt közleményben jelentette be a kormányzati kommunikációs államtitkárság.
A miniszterelnök azonnal szakítsa meg szabadságát és hívjon össze kormányülést a kialakuló gazdasági válsághelyzet miatt - szorgalmazta szerdai sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Tegnap a kereskedés folyamán egészen elképesztõen széles, 20 forintos sávot járt be a frank a forinttal szemben. A késõ esti órákra ehhez képest szokatlan nyugalom szállta meg az árfolyamot...
Az elmúlt egy órában ismét felerősödött a magyar részvénypiacra nehezedő eladói nyomás, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX délután három órakor 4 százalékos esés mellett 17,891 pontnál jár. A reggeli optimizmus, ami 2 százalékos emelkedést eredményezett, már a nyitás után 1 órával elhalványult, azonban délutánig többnyire oldalazás mutatkozott.
Itt a nyaralás, a vízparti mókák, a hegyvidéki barangolások ideje. Már akinek. Sokaknak ez nem magától értetődő, mert nem vagy csak nagyon kevés időre mehetnek szabadságra.
A svájci jegybank további lépéseket tesz a frank megállítása érdekében, a pletykák szerint az MNB-nek is be kellett avatkoznia a devizapiacon. Az amerikai tőzsdenyitást megszenvedte a forint
Olaszország — Édesanyja még utoljára rámosolygott és intett neki – ezt a képet fogja őrizni emlékeiben a 12 éves fiú, aki végignézte, hogyan zuhan halálba a kisrepülő, anyjával a fedélzeten.
A Fidesz szerint a szocialisták által követelt, a választási rendszerről szóló egyeztetést ősszel az Országgyűlésben kell lefolytatni, ahol a választók által a parlamentbe küldött pártok képviselői vitatkozhatnak majd a törvényjavaslatról.
A Ford európai zászlóshajója kétség kívül a Mondeo. A termék tulajdonságai és a márka flottapolitikája - olykor az agresszív árazást is beleértve - megtették a hatásukat, és sok közép- illetve...
Sok magyar családhoz hasonlóan celebjeinket is megviseli a svájci frank elszabadult árfolyama. Baby Gabi és Bíró Ica is aggódik: csak nehezen tudják törleszteni hitelüket....
A BÉT-en is megünnepelték a New York-i értéktőzsde keddi produkcióját a nyitásban. Azóta viszont nem történt semmi örvendetes: 18 ezer pont alatt, kétéves mélyponton a BUX
Késsel megsebesítettek két rendőrt szerda délután az M1-M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszán, egy benzinkútnál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
A kormány júliusban döntött arról, hogy az Országgyűlés elé terjeszti a Nemzeti Energiastratégiát. Ennek kapcsán a Policy Agenda és az Energiatudatos Fogyasztók Társadalmáért Egyesület azt vizsgálta meg, hogy a stratégiában foglaltak milyen hatással lesznek a lakossági energiafogyasztásra.
Az 1986-os magyar és szovjet válogatott is összecsap augusztus 27-én a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában sorra kerülő FociFesztiválon.
Az amerikai befektetők "ébredezésével" párhuzamosan jelentős esésbe kapcsolt az euró a dollárral és a svájci frankkal szemben, a részvényindexek pedig zuhanni kezdtek. A heves elmozdulások hátterében európai ország leminősítésével kapcsolatos aggodalmak állhatnak.
A ING csoport legutóbbi gyorsjelentése szerint igen jó második negyedévet zártak: a csoport adózott eredménye 19,7 százalékkal, 1,52 milliárd euróra hízott. Figyelembe véve az igen erős első negyedéve...
Nem találták meg az M3-as autópálya nyíregyházi szakaszára tévedt őzet, az állat valószínűleg kijutott a vadkerítésen - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A Fed közleménye utáni fellégzésnek már nyoma sincs a világ részvénypiacain, így délutánra újfent az európai adósságválság és a világ növekedési félelmek kerültek az elõtérbe. Ennek eredõ...
Meredeken gyengülő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír piacokon. Nagyon úgy tűnik, hogy csak 1 napig tartott ki az optimizmus az amerikai piacokon, melyet az váltott ki, hogy a Fed bejelentette, 2013 közepéig nem változtat a jelenlegi rekordalacsony kamatszintjén.
Romániában meghatározatlan időre elhalasztotta a kormány a munkáltatók társadalombiztosítási járulékának csökkentését - közölte szerdán Gheorghe Ialomitianu román pénzügyminiszter.
A legjobb magyar Pálinkás Lajos lett a férfi gyorstüzelő pisztolyosok versenyében, ám az ő tizedik helye sem volt elég az olimpiai kvótaszerzéshez a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.
Mit kell tennie az evás bt. ügyvezetőjének, ha a cég nevére vett autót a saját nevére iratná át? S mit tegyen, ha elmaradt a cégautó adóhóz kapcsolódó bevallásokkat? Olvasónk kérdésére az Adózóna szakértője, Szolnoki Béla (BDO) válaszol.
Magyarországon 1000 emberre jut 3 orvos, míg a gyógyszerárak miatt egyre többet költünk az egészségünkre - de még így is messze az OECD országok átlaga alatt vagyunk. Kórházi ágyak tekintetében verjük csak a mezőny nagy részét
Késsel megsebesítettek két rendőrt szerda délután az M1–M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszán, egy benzinkútnál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel.