2011. augusztus 13. szombat

aug. 13
8:21
200 ezerbe került Feri bácsinak a prosti (BorsOnline)
Kereken 200 ezer forintért szexelt az 54-es út mellett Feri bácsi. A Kecskemét közelében lakó öreg kocsival indult építőanyagért, amikor meglátta az autósoknak integető Nórikát.
aug. 13
8:21
Záporok lehetségesek, de tervezhetünk szabadtéri programokat (Gondola)
A hétvégén meleg lesz, strandra is mehetünk. Kedden hidegfront érkezik, de utána igazi nyári napok jönnek.
aug. 13
8:21
Nyelvtanulás miatt műtötték meg (Blikk)
aug. 13
8:21
Hihetetlen szerződések a minisztériumnál: szobrokra költenek a válságban (Alternatív Energia)
Közzétette az általa idén eddig kötött szerződések adatait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a kormányzati portálon. Ezekből kiderül, hogy a tárca a többi között 30-30 Magyary Zoltán- és Moór Gyula-szobrot rendelt.
aug. 13
8:23
Pénzüket védik a spanyol labdarúgók (BorsOnline)
Múlt héten az olasz focisták akartak sztrájkolni, most a spanyol játékosok szakszervezete jelezte, ha nem sikerül megegyezni a ligával, az első két bajnoki forduló elmarad.
aug. 13
8:23
Rétvári Bence odamondott az MSZP-nek (Alternatív Energia)
A KDNP alelnöke szerint az MSZP-nek csak azt követően van erkölcsi alapja megszólalni a devizahitelek kérdésében, miután bocsánatot kért az érintett hitelesektől.
aug. 13
8:24
Nézze meg, mikortól fizetheti hitelét rögzített árfolyamon (ATV)
Legkorábban októberben fizethetnek rögzített árfolyamon az árfolyamgátas konstrukciót választó devizahitelesek - erről Müller János beszélt az Egyenes Beszédben.
aug. 13
8:24
Alberto Contador jövőre megnyerné a francia körversenyt (Agroinform)
A jövő évben nem indul el az olaszországi országúti kerékpáros körversenyen, a Giro d,Italián a címvédő spanyol Alberto Contador, mert csak a később sorra kerülő francia viadalra, a Tour de France-ra koncentrál.
aug. 13
8:24
Horrorhajrá végzett a válogatottunkkal, pofon vágták Tottiékat - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
aug. 13
8:39
Szerb halálbrigád tagja volt a csepeli vadállat (Blikk)
Budapest — „Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztalhattam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét" – ezt írta a Magyar Nemzet szerint saját Facebook­oldalán az erdélyi M. M., akit élve elástak néhány napja Csepelen. (A bejegyzést azóta törölték a közösségi oldalról.)
aug. 13
8:39
Még mindig a hadseregben bíznak a pakisztániak (Infostart)
Az Oszama bin Laden elleni amerikai akció hatására valamelyest csökkenő mértékben ugyan, de még mindig a hadsereg élvezi a legnagyobb bizalmat a pakisztáni lakosság körében az állami szervezetek közül.
aug. 13
8:39
NFM: nemzeti érdek a MOL magyar tulajdonban tartása (Gondola)
A kormány a nemzeti vagyon gyarapítására és a stratégiai jelentőségű vállalatok magyar tulajdonban való megtartására törekszik.
aug. 13
8:39
Csak Belgrádban magasabb a kihasználatlanság (Portfolio)
A piaci mutatók pozitívan változnak. A nettó piaci felszívás pozitív, a bérbeadási volumenek egyenletesek, a túlkínálat fokozatosan megszűnik és a legmagasabb bérleti díjak is emelkednek, ahogyan a...
aug. 13
8:42
Alkotmányellenes Obama egészségügyi reformjának egy része (ATV)
A bírósági ítélet szerint a kongresszus túllépte hatáskörét azzal, hogy bírság kilátásba helyezése mellett egészségbiztosítás megvásárlására kötelezte az állampolgárokat.
aug. 13
8:42
Fabregas vasárnap érkezik Barcelonába (Agroinform)
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
aug. 13
8:44
Taxival érkezett az elmebeteg, önjelölt gyilkos a színésznőhöz (ATV)
Azt kiabálta, hogy ő ölte meg Oszama bin Ladent.
aug. 13
8:54
Szeretjük az online hírleveleket (Privátbankár)
„Könnyebbé teszik az életemet az e-mail címemre érkező hirdetések” – mondja a magyarok 49%-a. Imádjuk a névre szóló üzeneteket, és főleg, ha lemondhatjuk a hírleveleket
aug. 13
8:56
Obama legnagyobb dobása alkotmányellenes? (Privátbankár)
Az Egyesült Államok az egyetlen fejlett ország, ahol nincs egységes, állami egészségbiztosító - Obama egészségügyi reformja ezért lehetne mérföldkő. Egy atlantai bíróság szerint viszont alkotmányellenes
aug. 13
8:57
Velencében turbékolt kedvesével a megasztár (BorsOnline)
A negyedik megasztár Velencében romantikázott kedvesével, aki életében először nyaralt az olasz tengerparton.
aug. 13
8:57
Akusztikus gitár, szájharmonika és a blues (Gondola)
Aki szeretne egy finom kis blues lemezt hallgatni az nyugodtan „tesztelje” a Mathieu Pesqué - Roll Pignault kettős új albumát, a Blues Bound-ot.
aug. 13
8:59
Basescu: Románia nem finanszírozhatja kölcsönökből a béreket és a nyugdíjakat (Gondola)
A román államfő teljes támogatásáról biztosította a kormány 2014-ig szóló költségvetési stratégiáját.
aug. 13
9:06
Kerüljünk inkább - Torlódás a röszkei határátkelőnél (ProfitLine)
A ki- és a belépő oldalon egyaránt kétórás várakozás alakult ki szombat reggelre a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
aug. 13
9:08
Bevásárlás helikopterrel: 20 millióba kerülhet (ProfitLine)
Húszmillió forintnyi összegébe kerülhet egy szendvics, némi csokoládé és egy palack üdítő egy ausztrál férfinak, mert helikopterrel ment a boltba.
aug. 13
9:15
Miért nem lép az állam a kezelési költség miatt? (BorsOnline)
Még az államnak sincs rálátása arra, hogy mekkora kezelési költséget állapítanak meg a bankok. Erre ugyanis nincs törvény. Arra pedig – egyelőre – nincs kormányzati akarat, hogy ez változzon.
aug. 13
9:15
Miért rossz, ha irodában dolgozik az ember? (Infostart)
Kutatók szerint rossz hatással van az agyműködésre az irodai munka, amely ráadásul az alkalmazottak hatékonyságát is csökkenti.
aug. 13
9:15
Ricintámadásra készül az al-Kaida (Blikk)
aug. 13
9:18
Vereséggel kezdte a Grundfos Kupát a házigazda Tatabánya (Agroinform)
Vereséggel kezdte a hazai rendezésű Grundfos Kupát a Tatabánya-Carbonex férfi kézilabda csapata, amely a spanyol Naturhouse La Rioja együttesével szemben maradt alul 27-23-ra.
aug. 13
9:30
Szépen lassan fehéredik a gazdaság (Privátbankár)
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon, a munkaügyi főfelügyelőség ellenőrzésein idén eddig 7500-an akadtak fenn, tavaly 19 ezren - de még mindig a munkavállalók 42% sáros. A munkaadók se jobbak
aug. 13
9:30
Eto'o: "A Google-ben sem találtam az Anzsit, de ennyi pénzért a Napra is elmennék" (Sport365)
A jelek szerint egyre közelebb kerül Samuel Eto'o az Anzsi Mahacskalához. Az Inter csatára a milánói repülőtéren majd kiugrott a bőréből, amikor a riportereknek nyilatkozott, igaz, fogalma sem volt, hova is utazik éppen.
aug. 13
9:33
Gazdáikat várják az árvák (BorsOnline)
Kicsinosítva, ajándékkal várják leendő gazdáikat ma reggel tíztől az árva kutyák a Bors Örökbefogadó Napon, az Illatos út 23/a cím alatt.
aug. 13
9:33
Recept: Rántott sertésláb II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 sertésláb 2 szál sárgarépa 2 szál fehérrépa só pár szem egész feketebors 1 babérlevél késhegynyi köménymag liszt tojás zsemlemorzsa olaj
aug. 13
9:33
Előállították a Szigeten a jobbikos Zagyva György Gyulát (Infostart)
A rendőrség a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről előállította Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét péntek este.
aug. 13
9:33
Háromszáz méteres titkos alagútra bukkantak (Metropol)
Háromszáz méter hosszú titkos föld alatti alagútra bukkant a mexikói katonaság az ország északnyugati részén, közel az Egyesült Államok határához.
aug. 13
9:33
Torlódás a röszkei határátkelőnél (Metropol)
A röszkei határátkelőnél kialakult torlódás miatt az M5-ös autópálya 173-as kilométerénél Tompa felé terelik az országhatár felé közlekedőket — tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton délelőtt.
aug. 13
9:33
Fideszes vezetőket jelentettek fel (Alternatív Energia)
Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere feljelentést tett az Ajkai Városi Ügyészségen a Fidesz négy helyi vezetője és a KDNP városi elnöke ellen becsületsértés, illetve ismeretlen tettesek ellen hamis vád miatt.
aug. 13
9:33
Különleges intézkedésekre van szükség a megsérült reaktornál (Portfolio)
Hatalmas védőponyvát épít a sérült fukusimai Dai Icsi nukleáris erőművet üzemeltető vállalat Japánban, hogy lefedje az egyik legsúlyosabban sérült reaktort - számol be az MTI a Tepco energiavállalat...
aug. 13
9:35
Elrejtette a mészárlásról készült videót Breivik (BorsOnline)
A rendőrség szerint Anders Breivik kamerával rögzítette, amint felrobbantott egy bombát Oslóban, majd Utoya szigetén, egy ifjúsági táborban lemészárolt hatvankilenc diákot.
aug. 13
9:35
Recept: Sajtos tekercs hidegtálra (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg trappista sajt (egyben) 20 dkg trappista sajt (reszelt) 10 dkg vaj 40 dkg párizsi vagy Zala felvágott 5 db tojás 1 kisebb fej hagyma só bors petrezselyemzöld
aug. 13
9:35
Egy oklahomai férfi gázvezetéket akart robbantani (Metropol)
Az amerikai hatóságok letartóztattak egy oklahomai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy gázvezetéket akart felrobbantani.
aug. 13
9:36
Egyedi megoldásokat kínál az OTP a frankhiteleseknek (Infostart)
Ha tartósan magas marad a forint árfolyama a svájci frankkal szemben, akkor akár a hitelesek 20-30 százaléka is élhet a péntektől induló Állami Otthonvédelmi Program lehetőségével - mondta el az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Gresa István hozzátette: csak azok vehetnek részt az árfolyamrögzítéses konstrukcióban, akiknek nincs 90 napnál hosszabb fizetési késedelmük.
aug. 13
9:36
A Valencia Soldado vezérletével ütötte ki az AS Romát - videó (Agroinform)
A "denevérek" már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát, amelyen a rómaiak nem igazán veszélyeztették a házigazda kapuját.
aug. 13
9:37
Recept: Gombával töltött sonkatekercs (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg erdei gomba 12 szelet gépsonka 12 dkg vaj 5 dkg paradicsompüré 5 dkg vöröshagyma 2 dl tejföl 5 dkg reszelt sajt őrölt bors őrölt kömény pirospaprika só ízlés szerint 2 db kemény főtt tojás 1 hegyes zöldpaprika 18 szem olívabogyó
aug. 13
9:37
Zavargások egy dél-kínai városban (Metropol)
Több mint egy napig tartó zavargásokat idéztek elő a héten egy dél-kínai városban a helyi hatóságok túlkapásai - közölte szombaton egy kínai hivatalos személy.
aug. 13
9:38
Serena Williams bejutott a negyeddöntőbe (Agroinform)
Serena Williams bejutott a legjobb négy közé a 2,05 millió dollár összdíjazású, torontói keménypályás női tenisztornán, miután három játszmában legyőzte a cseh Lucie Safarovát a pénteki negyeddöntőben.
aug. 13
9:39
Recept: Kelkáposztaleves egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kis fej kelkáposzta 2 nagyobb burgonya 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 pohár tejföl 2 evőkanál liszt olaj só
aug. 13
9:41
Recept: Uborkaleves hidegen (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 dl joghurt 5 dl tej 2 dl fehérbor 1 fej hagyma 50 dkg uborka fél citrom fokhagyma só bors 1 kávéskanál cukor
aug. 13
9:43
Recept: Bazsalikomos-sonkás tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg penne vagy más tészta 30-40 dkg sonka (pl. csemegekaraj, mellsonka) 20 dkg reszelt sajt 1 pohár tejföl 3 dl tejszín 1 tömlős sajt vagy 3 db kockasajt babérlevél bazsalikom fehérbors só
aug. 13
9:45
Recept: Fokhagymával tűzdelt tarja (Mindmegette)
Hozzávalók: kb. 1,2 kg póréhagyma 2 nagyobb fej fokhagyma 1 csokor oregánó 1,5 kg kicsontozott sertéstarja 10 dkg vaj só frissen durvára őrölt feketebors
aug. 13
9:51
Recept: Diákkenyér II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 tojás 20 dkg cukor 5 evőkanál méz kevés őrölt fahéj szegfűszeg 10 dkg dió 1 csomag sütőport 25 dkg liszt
aug. 13
9:51
Élt mentelmi jogával a jobbikos (Metropol)
A rendőrség a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről előállította Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét péntek este. Élt mentelmi jogával.

Keresés