Budapest ‒ Napokig csupán tíz perceket aludt, azt is guggolva T. Sarolta (30), aki még augusztus 6-án tévedt el az olasz hegyekben. Mint beszámoltunk róla, a nő SMS-ben kért segítséget, augusztus 12-én találták meg őt.
Lindsay Lohan, úgy tűnik Britney Spears nyomdokaiba lépett, legalábbis, ami a fehérneműviselést illeti. A Beverly Hills-i Mr. Chow éttermében mutatta meg bájait a rossz kislány.
New York - A világ egyik leggazdagabb embere, a legnevesebb politikusokhoz van bejárása. Mégis barátnője ajándékán spórolt Soros György (81), a magyar származású tőzsdei befektető.
A borsónyi nagyságú agyalapi mirigyben termelődő növekedési hormonok a születés pillanatától kezdve a szövetek és a szervek növekedését, működését generálják. Egyes betegségeknél javasolt a mesterséges hormonkészítmények szedése, ám szükségtelen szedése többféle károsodást is okozhat az egészséges szervezetben.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelenleg 98 ügyben folytatnak eljárást uzsorások ellen, a legtöbb Borsod megyében zajlik. A havi 100 százalékos kamat miatti rabszolgaságból egy évtizede szabadulni nem tudó emberek az MTI tudósítójának több Borsod megyei településen arról panaszkodtak, hogy a tartozást veréssel hajtják be rajtuk, de az sem ritka, hogy az uzsorások eladják…
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelenleg 98 ügyben folytatnak eljárást uzsorások ellen, a legtöbb Borsod megyében zajlik. A havi 100 százalékos kamat miatti rabszolgaságból egy évtizede szabadulni nem tudó emberek az MTI tudósítójának több Borsod megyei településen arról panaszkodtak, hogy a tartozást veréssel hajtják be rajtuk, de az sem ritka, hogy az uzsorások eladják…
Hullámzó frankárfolyam, mentőcsomag, 40 év utáni nyugdíj, tutibiztos befektetések, ócsai hitelestelep, diszkontok háborúja, Sziget 2011: ezek az elmúlt hét kulcsszavai Pénzcentrum.hu cikkei alapján. Heti hírösszefoglalónk augusztus 8 és 14 között. (Kattint a címre a teljes cikk elolvasásához!)...
Felelőtlen labdarúgó szurkolók okoztak veszélyhelyzetet a hamburgi metróban, ami miatt evakuálni kellett egy tömött metrószerelvény bennrekedt utasait.
Czvitkovics Péter csapata, a Kortrijk 2–0-s győzelmet aratott a belga bajnokság 3. fordulójában. A második találatnál az egykori debreceni futballista adta a gólpasszt szabadrúgásból David Vandenbroeknek, amivel bebiztosították győzelmüket. Tőzsér Dániel és Köteles László is végigjátszotta a címvédő Racing Genk Zulte-Waregem elleni mérkőzését, a magyar középpályás szintén gólpasszt jegyzett…
Újabb tetoválással lepte meg magát és a családját TimWiese, a Bremen kapusa, bár ennek a legkevésbé sem örült a felesége, Grit Freiberg. A focista ugyanis éppen a nejét varratta magára, mégpedig pucéran.
A Debrecen 2-1-re legyőzte a címvédő Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának vasárnapi rangadóján, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát.
Feltehetően meg akarta ölni magát az az 55 éves férfi, aki benzint locsolt ki családi házában. A folyadék gőze belobbant, a tűzben a férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A rendőrség a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről előállította Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét péntek este. Az országgyűlési képviselő élt mentelmi jogával, így vele szemben szabálysértési eljárás nem folytatható.
Önálló élelemszerzést, terület-tudatosságot és önvédelmet tanul a világ első félig-vadon született óriáspandája, amely a szakemberek reményei szerint idővel képes lesz az önálló életre a vadonban.
A jobbikos Zagyva György Gyula arra szólítja fel az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát.
A jobbikos Zagyva György Gyula arra szólítja fel az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát.
Az egyetlen német Tour de France győztes, Jan Ullrich ugyan a visszatérést nem tervezi, de kisebb versenyekre felkészül – a felhajtást megelőzendő álnéven.
Tom Pawlenty, Minnesotai állam volt republikánus kormányzója vasárnap visszalépett a pártja hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől, miután egy nappal korábban csak a harmadik helyet tudta megszerezni az iowai próbaszavazáson.
Beáztak a milánói Brera képtár termei, Raffaello egyik festményét az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. Mint kiderült, a múzeumnak még szerelőre sincsen pénze.
A jobbikos Zagyva György Gyula arra szólítja fel az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát. Pénteken még azt nyilatkozta, nem mond le mentelmi jogáról.
Sokáig úgy tünt, hogy 1-1-es döntetlen lesz a West Bromwich Albion-Manchester United találkozó vége, ám Young megpattanó beadása három pontot hozott a vendégeknek.
A jobbikos parlamenti képviselő, akit pénteken állítottak elő, arra szólítja fel az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy a Sziget Fesztivál bejáratánál történtek miatt adja ki a mentelmi jogát.
Tízből közel hét amerikai hiszi, hogy egyes tudósok meghamisíthatták az éghajlat felmelegedésére utaló adatokat - derül ki egy friss felmérésből. Az Egyesült Államokban sokan vélik úgy, hogy a veszélyeket eltúlozzák, és nem szükséges azonnali választ adni a problémára.