A magyar versenyzők mindhárom színű éremből egyet, továbbá öt londoni kvótát szereztek a szombati döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Elfogták a szombat reggeli budapesti négyes gázolás feltételezett elkövetőjét, aki segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről - közölte a rendőrség szombat délután.
Szerkesztőségünk gondolt egyet és a sok-sok siker közepette egy kicsit a világbajnokság kellemesebb oldalát is Önök elé tárja. Akit nem érdekel a verseny, az bőven nézelődhet a lelátón is.
A győzelem a vb-újonc Tóth Dávid, Kulifai Tamás 500 m-es kajakpároshoz fűződött, amely nagy, de kellemes meglepetést okozva lett aranyérmes. Kozák Danuta másodikként zárt a kajak egyesek fél kilométeres versenyében, míg a harmadik helyet Takács Kincső és Baravics Gyöngyvér 500 m-es kenupárosa szerezte.
Kugler Attila K-1 500, és a mindössze 18 éves Korisánszky Dávid C-1 500 méteren egyaránt a nyolcadik helyen ért célba a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.
Vezetett már talkshow-t, énekelt számtalan színpadon, de azt mondja, már elszállt felette az idő. Nem hiányoznak neki a komoly képernyős szereplések, és már nem hisz a házasságban.
Vízi mentők élesztettek újra egy szombat délután a tihanyi Gödrös strandon elmerült 40 év körüli férfit, akit úgy húztak ki a víz alól, hogy már nem mutatott életjeleket – tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője az MTI-t.
Több millió szál virág, 13 virágkocsi, történelmi ihletettség, több százezer érdeklődő, hazai és külföldi művészeti csoportok bemutatkozása, búcsú a Nagyerdei Stadiontól - ezek jellemezték az idén Debrecen legnagyobb nyári kulturális fesztiválját, az augusztus 20-án 42. alkalommal megrendezett virágkarnevált.
Több százezren voltak kíváncsiak idén is a Virágkarneválra Debrecenben. 13 virágkocsi és 24 csoport mutatkozott be a nagyszámú közönség előtt. A hazai fellépők mellett érkeztek együttesek és táncosok Törökországból, Kínából és itt voltak az évek óta népszerű olasz zászlóforgatók is.
Lapértesülés szerint előfordulhat, hogy a svájci parlament nem támogatja a kormány kétmilliárd frankos gazdaságélénkítő tervét, amellyel a rekorderős hazai valuta gazdaságra gyakorolt hatását próbálnák enyhíteni.
Némi meglepetésre csak a negyedik helyen végzett a Kovács-Katalin-Csipes Tamara alkotta női kajak kettes az 500 méteres döntőben a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.
Nekünk most a tatárjárás utáni újjáépítés a feladatunk, mivel a Gyurcsány-féle "vad, úri tatárok" szétdúlták és módszeresen kifosztották az országot - nyilatkozta Szent István ünnepe alkalmából Kövér László házelnök a fidelitas.hu oldalon szombaton közzétett interjúban.
A pékek szerint jó minőségű és finom a nemzet kenyere, amelyet több nagy kenyérrel és mintegy ötezer cipóval együtt háromszáz hazai és határon túli magyarlakta helyről érkezett búza lisztjéből sütöttek ki Pécsváradon szombaton.
A török hadsereg légi ereje és tüzérsége ismét csapásokat mért a kurd lázadók észak-iraki állásaira, harmadik egymást követő napon folytatva a hadműveletet – közölte szombaton a hadsereg parancsnoksága.
Határidőre befejeződött a szegedi 4-es villamosvonal februárban kezdődött rekonstrukciója; szombat déltől újra a pálya teljes hosszán villamosok szállítják az utasokat.
Az elmúlt egy évben tízből kilenc vállalkozás esett áldozatul hackerek támadásainak, a hálózat és adatvédelem korábban még soha nem tapasztalt jelentőségűvé vált
Az inzulin- és vérzsírszintre is kedvező hatással lehet a fűszerek változatos és bőséges használata. A jelenséget a fűszerek antioxidáns tulajdonsága okozza.
BUDAPEST — Még az a víz tölti meg a ValóVilág villájának medencéjét, amelyben Alekosz és menyasszonyjelöltjei pancsikoltak egykoron, de a munkások már verik le a csempéket, bontják a falburkolatokat, készül a VV5 kéjlakja.
Hittel, kitartással, munkával az országot újjá lehet építeni, fel lehet virágoztatni - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, a város polgármestere Debrecenben, Szent István domborműve előtt szombaton.
A debreceni virágkarneváli felvonulás után gépkocsik sora indult útnak Hortobágyra, hogy utasaik részesei legyenek a puszta - a lovasnapok utáni - második legnagyobb nyári rendezvényének, a hídi vásárnak - tapasztalta az MTI tudósítója szombaton.
A milliárdos Carl Icahn a Clorox igazgatóságának mind a 11 széket meg szeretné kaparintani, miután az már kétszer is visszautasította az idei nyáron a társaságra tett vételi ajánlatát. Tegnap egy...
A török hadsereg légiereje és tüzérsége ismét csapásokat mért a kurd lázadók észak-iraki állásaira, harmadik egymást követő napon folytatva a hadműveletet, közölte szombaton a hadsereg parancsnoksága.
A Kammerer, Vereckei, Kucsera, Boros K-4-es egységünk a hetedik helyen végzett 500 méteren a szegedi kajak-kenu világbajnokság szombati döntőjében, ezzel négy londoni kvótát gyűjtött be.
A magyar versenyzők mindhárom színű éremből egyet, továbbá öt londoni kvótát szereztek a szombati döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Tunézia — Casanova – kiabálták a bazárban Szigeti Ferenc után az arab árusok. A Karthago együttes frontembere egy fiatal lánnyal vásárolgatott, és a feltűnő pároson mindenkinek megakadt a szeme.
A klasszikus paradicsomleves után – amit lehet hidegen és melegen is fogyasztani –, főételnek csirkemellből könnyű fogást készítettem ízletes, különleges körettel. A vasárnapi ebédet egy szépen díszített gyümölcssalátával fejezzük be. A menünk így 800 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok! Fásy Ádám
Bűnösnek mondtak ki és nyolc év börtönbüntetésre ítéltek Iránban két amerikai állampolgárt - jelentette az iráni állami televízió jól tájékozott igazságügyi forrásra hivatkozva.
Egy-egy arany, ezüst és bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Szegeden zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a szombati döntőkben. A magyar válogatott négy aranyéremnél és 12 olimpiai kvótánál tart.
Először fedeztek fel Nagy-Britanniában egy valószínűleg a római kor előtti időkből származó várost, amely arról tanúskodik, hogy a vaskori társadalmak jóval civilizáltabbak voltak, mint ahogy azt korábban gondolták a szakemberek.
Az éjszaka még 15 ezer nyugat-dunántúli háztartást érintő áramkimaradást néhány zalai településen csak kora estére tudják megszüntetni, illetve a szolgáltatást újraindítani - tájékoztatta az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. szóvivője szombaton az MTI-t.
Az egy hónappal ezelőtti norvégiai vérengzés túlélői szombaton visszalátogattak a szörnyűség színhelyére, Utoya szigetére, ahol egy norvég szélsőséges, Anders Behring Breivik 69 társukkal végzett.
Vannak sztárok, akik a vagyonukat nem zaklatási ügyek peren kívüli egyezségeire vagy plasztikai műtétekre költik, hanem sokkal nemesebb szenvedélyre. Borra.
Eltűnt a Balatonban egy férfi, aki vízibiciklizés közben felfrissülést keresve merült a vízbe, a rendőrséget a feleség riasztotta, aki a vízi járművön tartózkodott - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délután az MTI-t.
Az LMP az akarnokság politikai kultúrája helyett Szent István ünnepén a valódi nemzeti együttműködés politikai kultúráját kéri számon az ország újjászervezését hirdető kormányon - közölte az ellenzéki párt az augusztus 20-i ünnepnapon az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Budapest — Hétfőn indul ismét a Blikk Bumm játék! Olvasóink hét héten keresztül nap mint nap szerencsét próbálhatnak a címlapon található matricákkal, amelyek összesen 127 napi nyereményt rejtenek majd.
A világbajnokság szombati napjának első kellemes meglepetését és női kenu kettesek 500 méteres versenye hozta a magyar szurkolók számára, ahol Takács Kincső és Baravics Gyöngyvér bronzérmet szerzett.