Az eurózóna össze fog omlani - fogalmazott a Fed korábbi elnöke, Alan Greenspan. Ez azonban jelentős hatással lesz az Egyesült Államokra is, hiszen a mai globalizált világban a gazdaságok szorosan...
Már két hete annak, hogy elsőnek felmerült, még ha pletyka szintjén is a svájci frank árfolyamának az euróhoz való rögzítése. Azóta is folyamatosan felmerül ez a lehetőség, mint a túl erős frank egyik ellenszere. De mit jelentene egy ilyen eset a devizahiteleseknek?...
A legfõbb amerikai részvényindexek egyaránt erõs emelkedéssel indították a napot annak ellenére, hogy a ma napvilágot látott amerika makroadatok elmaradtak a várakozásoktól. Kezdetben az...
Amir Khan, a WBA kisváltósúlyú profi bokszoló-világbajnoka tarra borotválta a kobakját, mivel ez Szaúd-Arábiában a muszlim rituálé része. Márpedig a bunyós épp a mekkai zarándoklatot teljesíti családjával.
Az első félévben a vártnál rosszabbul teljesített az európai gazdaság, és a magyar gazdaság sem lóg ki a sorból. Gyakorlatilag álló helyzetben vagyunk, az ez évi növekedési pálya nem éri el a 3 százalékot, ezért a költségvetés számait felül kell vizsgálni. A Széll Kálmán-terv megtakarításain kívül szüksége lesz a kormánynak újabb 100 milliárdos bevételre. Mivel akarja serkenteni a belső…
Az elmúlt 10 év után egy újabb nehéz évtized vár a nyugati országokra, amelyeket lassú növekedés, az átlagos háztartásokat pedig az életszínvonal további hanyatlása jellemezhet - mondta a neves...
Az euróövezetet szétfeszíti a bajba jutott tagok megsegítésének kényszere. Az eladósodott tagországokért indított mentőakciók nem lesznek sikeresek, és az euró végül összeomlik.
Mozdonytűz miatt jelentős, 60-90 perces késéssel közlekednek a személyszállító vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes, valamint a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon.
Mozgásban a Déli-sarkvidék: a legújabb kutatási eredmények szerint az Antarktiszt szerteágazó gleccserhálózat alkotja, nem pedig szilárd, merev kontinensről van szó.
Haragosa küldhette el a Playboy-nak azt a videót, amelyen Éden Szandi mellét mutogatva énekli Flour Mizu? című dalát. A házi felvétel hatalmas vihart kavart.
A mai nap megvalósult a Phylaxia zártkörű részvénykibocsátása, amelyről július 26-án döntött a társaság. Összesen 14 millió darab részvényt bocsátottak ki, 25 forintos névértéken - olvasható a BÉT...
Elképesztő módját választotta egy ausztrál anya, hogy móresre tanítsa fiát: egy táblát akasztott a nyakába, amin azt hirdette, ő egy tolvaj, majd kiállította a nyílt utcára. A nőt feljelentették.
Nem fizeti ki kétszer a kormány a tankönyveket a fizetésképtelen önkormányzatok helyett - mondta Hoffmann Rózsa, miután a terjesztők megkezdték a bojkottot. Az érintett iskolákba csak a fizetős diákok köteteit szállítják, az ingyenességre jogosultakét nem. Ha nem lesz megegyezés, akkor akár 10 ezer diák is könyv nélkül maradhat. Az oktatásért felelős államtitkár azt ígérte, napokon belül egyeztet…
Harmadik mérkőzésén is vereséget szenvedett a magyar válogatott a németországi fallabda csapat-világbajnokságon, így az alsóházban, a 17-32. helyért játszhat a folytatásban.
Aki időt nyer, életet nyer - tartja a mondás, csak vajon igaz lesz-e ez a devizaadósokra is? Három évig nem kell azon izgulni, hogy vajon holnap milyen áron adják a svájci frankot, mennyivel nő a törlesztőrészlet, hiszen rögzített, 180 forintos árfolyamon számolnak. Viszont a különbség a gyűjtőszámlán növekszik ez idő alatt, amit egyszer csak ki kell fizetni.
Az SSC Napoli megmutatta, hogy a Barcelona védelméből is lehet hülyét csinálni. A gyönyörűségbe csupán egyetlen egy porszem került, Edinson Cavani lesről ollózott gólt.
Ókovács Szilveszter operaénekest, a Duna Televízió vezérigazgatóját nevezte ki augusztus 22-i hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állami Operaház kormánybiztosának.
A Genk-Maccabi Haifa találkozó első félidejének hajrájában három gólt is láthattak a nézők, melyek után pontosan annyi az állás, mint az első mérkőzés végén.
Vízmérgezés akkor léphet fel, ha valaki olyan sok vizet iszik, hogy a szervezetében lévő tápanyagok oly mértékben felhígulnak, hogy már nem tudják ellátni a feladatukat a szervezetben.
Az LMP csak az ellenzéki pártokat szeretné megelőzni a II. kerületi időközi országgyűlési választáson - ez derül ki abból a lapunk birtokába került dokumentumból, amelyet feltehetően a párt helyi szervezete készített. Az LMP az ősszel esedékes időközi választásokra készülve kampány-koordinátort keres, a honoráriumot részletező pontokból viszont kiderül: csak az MSZP és a Jobbik megelőzéséért jár…
A legfõbb amerikai részvényindexek egyaránt erõs emelkedést mutattak ma annak ellenére, hogy a ma napvilágot látott amerikai makroadatok elmaradtak a várakozásoktól. A jó hangulatot...
Már két héttel hamarabb megérkezett a tegui atlétikai világbajnokság helyszínére Usain Bolt, aki azonban nem a sportolók számára kialakított területen lakik majd.
Kedden este magyar idõ szerint 19:45 körül közepes, a Richter-skála szerint 5,9-es erõsségû földrengés érte az Egyesült Államok keleti partvidékét, ami miatt evakuálni kellett...
Miután a Genk 2-1-re nyerte a rendes játékidőt a Maccabi Haifa ellen, ezzel pedig pontosan kiegyenlítette az állást a BL selejtezőjében, a két csapat hosszabbítást játszik.
Szeptember elején lezárulhat a pécsi "vízmű-csata". A Pécsi Vízmű Zrt. vételárával kapcsolatban már a múlt héten megkezdődtek az egyeztetések a város vezetése és a Zrt. kisebbségi tulajdonosa, a Suez Environment S. A. között, és a cég megbízásából a városba érkezett Compass Lexecon könyvvizsgáló iroda fogja megállapítani, a vízmű 2009-es visszavétele miatt hány milliárd forint kártalanítás illeti…
Hétfőn rendezték meg a Raw adását, amelyben kialakult egy Kevin Nash, John Laurinaitis szövetség. John Cenat előbb egy kanadai drukker, majd a vitathatatlan WWE bajnok, Alberto Del Rio is megalázta. A főmérkőzésen Cena legyőzte CM Punkot.
A magyar küldöttség szombati egyetlen (meglepetés)aranyérmét a Tóth Dávid-Kulifai Tamás kajak kettős nyerte a szegedi világbajnokságon, örökre emlékeztes percekkel megajándékozva a szurkolókat.