Hétfőtől várható, hogy az Európai Unió olajembargót rendel el Szíriával szemben - közölték pénteken brüsszeli diplomaták. A szankciókiterjesztés egy Szírián kívüli állam egyik intézményét, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységét is érinti. Az iráni forradalmi gárdisták az indoklás szerint segítik a szíriai hatóságokat a tüntetések elfojtásában.
Jövő vasárnap rendezik a 26. Nike Budapest Félmaratont. A Blikk Fitt futói hónapok óta készülnek a viadalra, s az utolsó hétre is kaptak jótanácsokat Vajda Zsuzsától, a margitszigeti Nike futóklub edzőjétől.
Ezen a héten összesen 35 millió forinttal járult hozzá a helyi rádiók és televíziók fenntartási és üzemeltetési költségeihez, valamint műszaki fejlesztései kiadásaihoz a médiatanács - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.
Számos ponton alapjaiban különbözik a Fidesz és az MSZP elképzelése az új választási rendszerről: míg a kormánypárt megtartaná a vegyes szisztémát, és szavazati jogot biztosítana a határon túli magyaroknak, addig az MSZP listás rendszer javasol, és azt, hogy csak a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező állampolgároknak legyen szavazati joguk. Az egyfordulósság kérdésében egyetértés…
A MÁV Informatika Zrt. tájékoztatása szerint a MÁV-START internetes jegyértékesítési rendszere technikai okok miatt előreláthatóan a hétvégén sem lesz elérhető, ezért a weboldalon keresztül megvásárol...
Szombaton és vasárnap "Bajnokok-Kupáját" rendeznek Győrben. Az összecsapásokon két magyar csapat is képviselteti magát, a házigazda - BL-elődöntős - Győr, mellett a KEK-et megnyerő Ferencváros is ott lesz. A tornán a Bajnokok-Ligája-győztese, és az EHF-Kupa legjobb csapata is pályára fog lépni.
Az USA fontos partnernek tekinti Líbiát a terrorizmus elleni harcba, írta a Tripoliban működő amerikai nagykövetség. És a jelek szerint Kadhafi is bírta Amerikát: titkos bunkeréből például egy Condoleezza Ricenak dedikált fényképalbumra bukkantak.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök népszerűsége hároméves minimumra csökkent, Vlagyimir Putyin miniszterelnöké stabilizálódott - mutatta ki a Levada Központ független közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésében, amelynek eredményeit a Vedomosztyi című lap tette közzé pénteken.
Budapest – Hűsítő élményben lehetett részük pénteken az Örs vezér téren járóknak, hiszen az Alpok-Aqua ásványvizek gyártója a csaknem negyven fokos kánikulában ingyenes vízosztást szervezett az egyik bevásárlóközpont előtt.
Még ebben az évben elfogadja a parlament a már elkészült és rövidesen előterjesztendő, a köznevelési rendszert szabályozó törvényt, de a változások csak jövő szeptembertől lépnek életbe - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Zalaegerszegen.
A devizahitelesek védelmében péntekre hirdetett tüntetést a József nádor térre a Magyar Szociális Fórum. Azt tervezik, hogy élőláncot vonnak a bankszövetség székháza köré.
A hőségriadó miatt felfüggesztik a kamionstopot, így a most következő hétvégén szombat délután 3 óra és vasárnap este 10 óra közt is közlekedhetnek a kamionok a magyar utakon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Magyarország – Alaposan beindultak olvasóink a Blikk Bumm második szériájának első hetén. Matricás játékunk hétfőn indult újra, és mindössze négy nap kellett ahhoz, hogy fél tucat nyertesnél tartsunk – játékmesterünk, Szabó Győző nem kis örömére. Lám, hű társa, Mázli kutya a nevéhez méltón szuper kabalának bizonyul!
Raiffeisen Bank International (RBI) magyarországi bankérdekeltsége 27 millió euró nettó veszteséggel zárta a második negyedévet, szemben az előző negyedévi 10 millió eurós mínusszal - derül ki a bank jelentéséből.
A skót tréner annak apropóján fakadt ki, hogy csapatából nyolc (kulcs)játékosát is kénytelen lesz nélkülözni a Bulgária és Wales elleni Európa-bajnoki selejtezők idején.
A tavasz óta folyamatosan romló piaci kilátások egyre nehezebb döntés elé állítják a befektetőket, meddig tart a tőkepiacok lejtmenete, és mi várható a folytatásban. Vajon eladni vagy vásárolni érdemes a jelenlegi szinteken? Bár a piacok jelenleg a Fed elnök délutáni sajtótájékoztatójára várnak, ami kétségtelenül megmozgatja majd a piacokat, rövid és hosszabb távon azonban ennél lényegesen…
Számos ponton alapjaiban különbözik a Fidesz és az MSZP elképzelése az új választási rendszerről: míg a kormánypárt megtartaná a vegyes szisztémát, és szavazati jogot biztosítana a határon túli magyaroknak, addig az MSZP listás rendszer javasol, és azt, hogy csak a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező állampolgároknak legyen szavazati joguk. Az egyfordulósság kérdésében egyetértés…
A hagyomány idén is folytatódik: Fenyő Miklós augusztus utolsó hétvégéjén a Margitszigeten mutatja be, hogy számára mit is jelent a rock and roll. A legendát felesége és gyermekei is elkísérik a bulira.
A MÁV-START internetes jegyértékesítési rendszere előreláthatóan a hétvégén sem lesz elérhető technikai okok miatt, így országszerte továbbra sem üzemelnek a MÁV weboldalán keresztül megvásárolható jegyeket kiadó automaták. A MÁV a fővárosi pályaudvarokon több jegypénztárát kinyitott, hogy csökkentse a sorban állási időt.
Életét vesztette az az idős asszony, aki bevizsgálatlan gombát evett a napokban Nyíregyházán. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Hajókkal menekítik a külföldieket - köztük egy magyar állampolgárt - Tripoliból, Líbia fővárosából; a mentőakciót a városban szinte egyedüliként működő külképviselet, a magyar nagykövetség koordinálja - tudta meg az MTI Hírcentrum stábja.
Az OTP a 125 millió euró össznévértékű, XS0214084252 ISIN-kódú, 2015. március 4-i lejáratú alárendelt kölcsöntőke kötvényéből a másodpiaci forgalomban 1,15 millió euró névértékű sorozatrészletet...
Egy kísérlet szerint férfiakra és nőkre egyaránt hat a peteérés, de nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen jelentős változásokat idéz ez elő a magatartásunkban.
A vádirat ismertetésével pénteken elkezdődött a Kecskeméti Városi Bíróságon a helyi gyermekotthon vezetőjének és 27 társának büntetőpere; a vád szerint az intézményben "dühöngőszobát" alakítottak ki, és oda zárták be a rosszul viselkedő fiatalokat.
Csípős sztorikra, videókra, képekre vágysz a sport világából? Itt megkaphatod, a Sport365.hu összegyűjtötte a nap legforróbb sporthírei. Huuu, de csíp, itt a Chili365...
Ötven darab autóbuszt rendelt a NABI-tól az amerikai Broward County közlekedési vállalata, ezekkel együtt már 170 NABI jármű szolgálja majd a floridai térség utasait - közölte a magyar járműgyártó pénteken.
Egy csoportba került Juhász Roland és Szabics Imre csapata a labdarúgó Európa-liga pénteki sorsolásán. Az Anderlecht és a Sturm Graz ellenfelei a Lokomotiv Moszkva és az AEK Athén lesz a csoportkörben.
Még ebben az évben elfogadja a parlament a már elkészült és rövidesen előterjesztendő, a köznevelési rendszert szabályozó törvényt, de a változások csak jövő szeptembertől lépnek életbe - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Zalaegerszegen.