Kedd délután hirtelen negatív hangulat lett úrrá a nemzetközi tőkepiacokon, a nyugat-európai tőzsdék ennek hatására jelentős, 2% körüli veszteséggel zárták a napot. Amerika is csökkenéssel nyitott, a...
Az augusztusi csekkek megérkezésekor 10 százalékos törlesztőrészlet növekedéssel szembesülhetnek a frankhitelesek az egy hónappal ezelőtti összeghez képest. Egyre többen kerülnek be a 100-as klubba, melynek tagjai azok lehetnek, akik több mint 100 forinttal alacsonyabb frank árfolyam mellett vették fel hitelüket. Mi történt velük?...
Belvízelvezető csatornák rekonstrukciós programja indul nyáron a Tiszántúli Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) területén; a mintegy 800 milliós projekt 59 település helyzetét javíthatja.
A legtöbb felső-középkategóriás cégautó olyan közép- vagy felsővezető használatába kerül, aki az autó karosszériájának, felszereltségének, netán motorizáltságának meghatározásába is beleszólhat....
A német gazdaság továbbra is növekszik, annak ellenére, hogy egyre több jel utal arra, hogy a világpiaci bővülés üteme lassult - mondta Philipp Rösler.
Ceausescui falurombolással, a tanácsrendszer visszaállításával vádolja a Fideszt a párt, amely szerint a kormány hűbéreseivé akarja tenni a helyhatóságokat.
A Nissan GT-R már jóideje köztünk jár, s ez elég volt arra, hogy vele kapcsolatban lefektessünk néhány alaptézist. Bár az autó számítógépes támogatása is igencsak erős, azzal is mindenki egyetért, hogy hajtáslánca mechanikusan is élvonalbeli, s talán ez az első olyan igazán brutális menetteljesítményekkel bíró jármű, ami könnyedén elbír saját erejével és súlyával.
Az önkormányzati hitelek tőketörlesztésének egy évvel való elhalasztását kéri a miniszterelnöktől, illetve közbenjárásával a bankoktól a svájci frank árfolyamának megugrása miatt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) - közölte a szövetség elnöke szerdán az MTI-vel.
Az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása.
Az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása. Citybeli elemzők a díjszabás emelkedését azzal hozzák összefüggésbe, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) egy évi moratóriumot kér az önkormányzati hitelek tőketörlesztésére.
Szappanos Péter a MasterCard Advisors, a cég tanácsadói üzletágának regionális vezetője szerint néhány kivételtől eltekintve a jövő mindenképpen a széleskörű pontgyűjtést és beváltást lehetővé tevő ös...
Az önkormányzatok egy év türelmi időt kérnek hiteleik törlesztésére, a hírre az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása Londonban
Tankok foglalták el a szíriai Hama városának főterét. A szíriai kormányerők a böjti hónap, vagyis a ramadán harmadik napján is ostrom alatt tartják az ellenzékiek központjának számító várost.
Tizenhat sportágban 103 magyar sportoló vesz részt az idei, 26. nyári Universiadén, amelyet augusztus 12. és 23. között rendeznek meg a kínai Sencsenben.
Schmitt Pál köztársasági elnök is fogadta a Magyarországon tartózkodó fukusimai diákokat, akik a Sándor-palota megtekintése után magyarországi élményeikről tartottak beszámolót szerdán Budapesten.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint várhatóan ősszel fogadják el a nemzeti szociálpolitikai koncepciót, amelynek fontos eleme, hogy 2013-tól minden szociális ellátásra kapott pénzt feladatorientáltan utalnak ki az eddigi normatív alapú támogatás helyett.
Folyamatosan dönti az újabb és újabb csúcsokat a svájci frank árfolyama. A mai nap folyamán rövid időre a rekordnak számító, 253 forintos szintre is beköszönt az alpesi deviza. Hogy miként hatna a devizahitelesekre, illetve a hazai ingatlanpiacra amennyiben a frank árfolyama tovább kúszna felfelé, arról Déry Attilát, az Otthon Centrum vezető elemzőjét kérdeztük....
A bajnoki cím megszerzése a cél a következő szezonban a Vasas női röplabdacsapatánál; a vezetők bejelentése szerint a játékoskeretet megerősítették, és az anyagi feltételek is adottak.
Nem esett baja annak a 18 éves lánynak, akire egy ismeretlen férfi bombát helyezett saját otthonában. Madeleine Pulver sérülés nélkül úszta meg a drámát.
A vártnál nagyobb mértékben, 114 ezer fővel bővült júliusban Amerikában a magánszektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP munkaadói szolgálat adataiból.
Az E-Star bejelentette, hogy sikerrel zárta kötvényprogramjának újabb, intézményi jegyzését (E-STAR 2012/A). A befektetők 645 800 000 forint értékben jegyeztek a kötvényekből. A vállalati...
Két német turistát gázolt halálra egy gyorsvonat Balatonlellén. A kerékpárjukat toló külföldiek egyike elesett az átjáróban, míg társa megpróbálta felsegíteni, odaért a robogó vonat.
Az elemzői várakozásoknál magasabb nyereségről számolt be az Unicredit ma közzétett második negyedéves gyorsjelentésében. A cég közlése szerint 105 millió eurós leírást könyvelt el görög kitettségén,...
A Nemzeti Energiastratégia az áramtermelés szempontjából az "atom-szén-zöld" mixet tartja a legreálisabbnak, és 6.749-7.773 milliárd forint beruházással számol 2050-ig.
A 2010-es szezon világbajnoki ezüstérmese a napokban leül beszélgetni Dietrich Mateschitz-cel, a red Bull tulajdonosával, és ezt követően dönt a 2012-es terveiről.
Júliusban a vártnál valamivel gyorsabban, 114 ezerrel bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - derül ki az ADP jelentéséből. Kérdés, hogy a pénteki kormányzati jelentésben szereplő...
Az amerikai Central Falls nevű kisváros önkormányzata csődeljárást indított önmaga ellen. Az eljárás veszélyes, mert kizárhatja a várost az amerikai önkormányzati kötvénypiacból, de szükséges és...
A hétszeres világbajnok német legenda nemrégiben elismerte, hogy visszatérése óta nem feltétlenül a minél jobb eredmény motiválja, inkább lazán veszi a dolgokat.
Nem munkaanyag vagy szakmai vitaanyag, hanem törvénytervezet a kormany.hu-n július 22-én megjelent új munka törvénykönyve - derül ki abból a válaszból, amit a dokumentummal kapcsolatos kérdésre adott...
Az Egyesült Államokban a magánszektorban foglalkoztatottak száma július folyamán az ADP foglalkoztatottsági indexe alapján 114.000 fős bővülést mutatott, a felülvizsgált és 157.000 fős bővülésről 145.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után. A ma nyilvánosságra hozott adat jelentősen meghaladta az előzetes elemzői konszenzusban szereplő 101.000 fős bővülést.
A hszincsiangi rendőrség lelőtt két ujgur férfit, akiket azzal gyanúsított, hogy közük volt a kínai Kasgár városában elkövetett erőszakos akciókhoz. A hétvégi támadásokban 19-en haltak meg. Kasgár városában megerősítették a biztonsági ellenőrzéseket.