Balog Zoltán államtitkár szerint nyitott fülekre talált Svájcban az a magyar kérés, hogy az alpesi ország emelje fel 16-ról 18 évre a prostitúció törvényi korhatárát, mert ez a szabályozás nemkívánatos hatásokkal jár Magyarországon.
A fővárosi LMP szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester kirekesztő, gyűlöletkeltő hangot ütött meg, amikor hétfői sajtótájékoztatóján a hajléktalanokról beszélt.
A líbiai felkelők egyik katonai parancsnokának becslése szerint mintegy 50 ezer ember vesztette életét a polgárháborúvá szélesedett felkelés kitörése óta.
A líbiai felkelők egyik katonai parancsnokának becslése szerint mintegy 50 ezer ember vesztette életét a polgárháborúvá szélesedett felkelés kitörése óta.
Nem döntött a magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó indítványokról az Alkotmánybíróság. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő vezette válságba Magyarországot. Átgondolt közoktatási törvény megalkotását sürgeti a parlament oktatási bizottságának elnöke.
A szombaton kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs kedden meglátogatta a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait a telki edzőtáborban.
Nem megszorításokkal, hanem kiadáscsökkentéssel, elsősorban a nagy ellátórendszerek átszervezésével teremti elő a kormány azt a hiányzó 80-100 milliárdot, amely a gazdasági növekedés lassulása miatt keletkezett a költségvetésben - mondta el a Rájátszásban a miniszterelnök szóvivője.
Dick Cheney volt amerikai alelnök kedden kijelentette: nincs ellentmondás aközött, hogy az Egyesült Államok feltételezett ellenségeivel szemben megengedhetőnek tartja a kényszervallatást, az amerikai állampolgárok esetében viszont nem.
A csuklótörés az egyik leggyakrabban előforduló csonttörés. Többnyire trauma, baleset miatt következik be csuklótörés, mikor hirtelen esés kapcsán a teljes test súlya a csuklóra nehezedik. A csuklótörés kezelése függ a törés súlyosságától, valamint meghatározza a beteg életkora.
A Paris Saint-German együttese hivatalosan is bemutatta legújabb játékosát, a Copa América-győztes uruguayi válogatott csapatkapitányát, Diego Luganót.
Meglepetésre már az első fordulóban kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon Mihail Juzsnyij: a tavaly elődöntős orosz játékost a lett Ernests Gulbis győzte le.
A korábbi első helyezett Vancouver uralmát megdöntve Melbourne lett a legélhetőbb város egy kedden ismertetett felmérésben, amely szerint Zimbabwe fővárosában, Hararéban a legrosszabb élni.
Balog Zoltán államtitkár szerint nyitott fülekre talált Svájcban az a magyar kérés, hogy az alpesi ország emelje föl tizenhatról tizennyolc évre a prostitúció törvényi korhatárát, mert ez a szabályozás nemkívánatos hatásokkal jár Magyarországon.
Elutasították az osztrák kormánypártok kedden az ellenzék követelését, hogy alakítson vizsgálóbizottságot a parlament a Telekom Austria-botránnyal kapcsolatban - írja az MTI. A koalíciós pártok -...
A csepeli gyilkosságok sosem látott módon irányították a figyelmet a hajléktalanok és a társadalom velük összefüggő problémáira. A megoldás hirtelen sürgőssé vált, ám a Menhely Alapítvány vezetője óva int attól, hogy a hajléktalanság problémáit rendészeti eszközökkel kezeljék.
A tegnapi jelentős 2-3%-os emelkedést követően a korrekció jegyében kezdődött a nap az amerikai részvénypiacokon, ahol átmenetileg jelentős eladói nyomást eredményezett, hogy az augusztusi fogyasztói...
A Rájátszás vendége az a felvidéki magyar fiatalember volt, aki elsőként vállalta fel nyilvánosan kedvezményes magyar honosítását, amiért állítólag már meg is fosztották szlovák állampolgárságától, csakhogy erről hivatalos értesítést nem kapott, így fellebbezni sem tud ellene.
Az AAA Auto bejelentése szerint a társaság vezérigazgatója, Anthony James Denny augusztus 29-én és 30-án tovább vásárolta a vállalat részvényeit. A vezető összesen 4400 darab részvényt vett a fent...
Huszonkét évvel az első amerikai bemutatkozás után, és mindössze három évvel az európai premiert követően, a nagy teljesítményű luxusautókat gyártó japán Infiniti márka idén először vesz részt a Frankfurti Autószalonon. Az esemény egy új, hatéves növekedési terv kezdetét jelzi, amelynek célja, hogy 2016-ig a márka 10 százalékra növelje részesedését a globális luxuspiaci szegmensben.
November 7-én áll ismét bíróság elé a hetvenes évek nemzetközi terrorizmusában Carlos és Sakál néven is hírhedtté vált venezuelai bűnöző, ezúttal négy franciaországi robbantásos merénylettel kapcsolatban – közölték kedden párizsi igazságszolgáltatási források.
Két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók szeptembertől a futballhuligánok az erről szóló törvényváltozások életbelépésével, a sportrendezvények biztonsági besorolására az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) működő minősítő bizottság tehet javaslatot.
December elejére a kormány elé kerülhet a nemzeti drogstratégia tervezete, ezután az Országgyűlés szavaz majd az ehhez kapcsolódó határozatról - jelentette be Téglásy Kristóf, a Nemzet Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságának ifjúságügyi főosztályvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A tegnapi jelentős 2-3%-os emelkedést követően a korrekció jegyében kezdődött a nap az amerikai részvénypiacokon, ahol átmenetileg jelentős eladói nyomást eredményezett, hogy az augusztusi fogyasztói...
Látható jelenség, hogy akik kicsit tehetősebbek, azok a korábbi előrehozott vásárlások terheit (hiteleiket) most próbálják rendezni. Generális változás figyelhető meg a magyar lakosság megtakarítási szokásaiban is, korábban ugyanis egyáltalán nem takarított meg a magyar lakosság - utalt az új szja rendszer előnyére az MTV kedd reggeli műsorában Kovács Árpád....
Az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovic simán bejutott a második fordulóba, miután riválisa, az ír Conor Niland a második játszma végén feladta a meccset.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
A dianózist követően érdemes minél előbb átgondolni, hogy mire lesz szüksége a beteg szervezetnek. Az általánosságban egészségesnek tartott táplálkozás egyáltalán nem biztos, hogy a daganatos betegnek is megfelelő, hiszen ebben a helyzetben teljesen más dolgokat kell szem előtt tartani.
Az európai államkötvény hozamok esése miatt újra az ingatlanok felé tekintenek a befektetők, az ezek hozamát tükröző DTZ index a második negyedévben harmadával emelkedett - közölte az ingatlantanácsadó társaság az MTI-vel.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés miatt nyomozást rendelt el kedden a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a gyöngyöspatai önkormányzat gazdálkodása kapcsán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A tegui világbajnokság 110 méteres gátfutó számában elsőként a célba érő, majd a kizárás sorsára jutó Dayron Robles nehezen nyugszik bele a történtekbe.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Az előszezon utolsó előtti játékhetét rendezték meg az NFL-ben. A New York Giants vereséget szenvedett a városi rivális Jets ellen. Eli Manning borzalmas teljesítményt nyújtott. Peyton Manning a kispadon gyötrődött, míg csapatát az Indianapolis Coltsot legyőzte a Green Bay Packers.
Hétfőn rendezték meg a Raw adását, amelyben Triple H bámulatba ejtő bejelentéseket tett. CM Punk számára összejött az álommérkőzés. John Cena és Sheamus a múltban ellenségek voltak, tegnap azonban közösen pusztítottak.