2011. augusztus 30. kedd

aug. 30
16:45
Egyeztetnének a szakszervezetek a munka törvénykönyvéről (Infostart)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Liga Szakszervezetek is egyeztetni szeretnének a kormánnyal és a munkaadókkal a készülő új munka törvénykönyvéről, de ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor más nyomásgyakorló eszközökhöz folyamodnak - mondták az érdekképviseletek elnökei kedden Budapesten a "Munkából élnénk!" címmel általuk rendezett nemzetközi konferencián.
aug. 30
16:45
Egy lépés a vidék rangjának helyreállításához (HírTV)
Szeptember elsejétől igényelhető az agrár Széchenyi-kártya - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter. Őstermelők, családi gazdaságok és az erdő-, hal-, és vadgazdálkodással foglalkozók igényelhetnek 500 ezer és 25 millió forint közötti összeget, egy-, kettő-, illetve hároméves futamidőre.
aug. 30
16:45
MSZP: Orbán vezette válságba az országot (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor vezette válságba Magyarországot, az ország jelenlegi helyzetéről az egykulcsos adóra épülő gazdaságpolitika tehet. Mesterházy Attila keddi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, mondja meg, milyen megszorításokra készül.
aug. 30
16:45
Aggódnak az erős frank miatt a kisvállalatok (Portfolio)
Egyre nagyobb aggodalommal figyelik a svájci frank erősödését a kis-és középvállalatok is az Ernst and Young kedden publikált felmérése szerint - írja az MTI. Napokkal ezelőtt már a Swissmem...
aug. 30
16:47
Kibékült exével Timberlake (Blikk)
Toronto — Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem tud egymás nélkül élni, Justin Timberlake (30) és Jessica Biel (29). A páros négy év együtt járás után szakított márciusban, azóta most először látták őket együtt.
aug. 30
16:47
7 centért kapott 6 évet (Blikk)
Syracuse - Hét cent, azaz nagyjából 13 forintnyi összeg elrablásáért kapott hat év börtönt egy 15 éves New York-i fiú.
aug. 30
16:47
A kormány egyszerűsíti az állampolgári ügyintézéseket (Infostart)
Az állampolgárok ügyintézésének egyszerűsítéséről szóló utasítást tárgyal szerdai ülésén a kormány - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Az intézkedések célja, hogy másfél év alatt három ütemben, összesen 232 ügycsoport esetében egyszerűsödjön az állampolgári ügyintézés.
aug. 30
16:47
Hiába szorgalmazza az MSZP azt, ami kudarcot vallott (HírTV)
A miniszterelnök szóvivője szerint „hiába a szocialisták beteges vonzódása a megszorításokhoz”, nem lesznek megszorítások.
aug. 30
16:47
Kijelölték a gát vonalát a Rómain - Szerdán dönt a közgyűlés (Portfolio)
Kijelölték a III. kerületi Római-parti árvízi védmű nyomvonalát, a munkával megbízott szakértői csoport javaslatát szerdán terjeszti a Fővárosi Közgyűlés elé Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes,...
aug. 30
16:48
Hoffmann: Nem terveznek iskolabezárási hullámot (ATV)
Az új köznevelési rendszert szabályozó törvény koncepciójából nem következik iskolabezárási hullám - reagált Hoffmann Rózsa a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felvetésére.
aug. 30
16:48
Köteles hős lett, Dzsudzsák kidőlt, Bolt elizgulta, Balzsay ismét világbajnok (Agroinform)
Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.
aug. 30
16:49
Jutalom miatt keresik a szatyros hőst (Blikk)
London - Bár a rendőrség is a helyszínen volt, mégis egy pocakos járókelőnek sikerült megállítani egy késelőt a hét végén kezdődött londoni fesztiválon.
aug. 30
16:50
Szijjártó: kudarcot vallott a megszorítások politikája (ATV)
A miniszterelnök szóvivője szerint "hiába a szocialisták beteges vonzódása a megszorításokhoz", nem lesznek megszorítások. Szijjártó Péter arra reagált, hogy Mesterházy Attila keddi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, mondja meg, milyen megszorításokra készül.
aug. 30
16:50
A Dortmund 40 millióért sem adja el Wengernek Mario Götzét (Agroinform)
Német sajtóértesülés szerint a bajnoki címvédő Borussia Dortmund még 40 millió euróért sem adja el Mario Götzét az Arsenalnak.
aug. 30
16:51
107 év alatt egyszer sem romlott el a csodakocsi (Blikk)
Sherborne - 107 év alatt egyszer sem kellett szerelőhöz vinni ezt a kétüléses Wolseleyt, amelyet még 1904-ben gyártottak, és most is átment a műszaki vizsgán.
aug. 30
16:52
Dzsudzsák Balázs meglátogatta a keret tagjait Telkiben (Agroinform)
A vasárnap hajnalban megoperált szélső kedden délben érkezett meg a magyar válogatott edzőtáborába.
aug. 30
16:54
EBA - nincs szükség az európai bankok azonnali és nagyösszegű feltőkésítésére (ProfitLine)
Az európai bankoknak nincs szükségük számottevő feltőkésítésre, de a szuverén adósságszolgálati válság változatlanul kihívásokat támaszt a bankszektornak - közölte kedden az European Banking Authority (EBA) európai bankfelügyelet.
aug. 30
17:03
Vannak, akik még nem kapták meg a reálhozamot (Infostart)
Még mindig vannak, akik nem kapták meg a reálhozamukat, mivel rossz címet adtak meg, ráadásul a jogszabályok elvileg nem adnak lehetőséget az újrautalásra.
aug. 30
17:03
Átment! Sikerült Lakatos Yvette pótvizsgája (Blikk)
Pécel — Tanulással telt Lakatos Yvette (16) nyara, a megasztáros énekesnő ugyanis amíg mások a strandon pancsoltak barátaikkal, a lakásban magolta a matekot.
aug. 30
17:03
Détári Lajos: Kispad vagy kínpad? (Blikk)
Budapest — Détári Lajosra (48) vár a feladat, hogy kivezesse az FTC labdarúgócsapatát a gödörből.
aug. 30
17:03
Újra lecsapott egy medve (HírTV)
Újabb kirándulóval végzett grizzly medve a híres amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban.
aug. 30
17:03
Közigazgatási alapvizsgát kell tenniük a köztisztviselőknek (Alternatív Energia)
Ismét közigazgatási alapvizsgát kell tenniük a köztisztviselőknek szeptember 1-jétől munkahelyük megtartása érdekében.
aug. 30
17:05
Szörnyűség történt a 61 éves férfival (HírTV)
Egy ember a helyszínen életét vesztette, hárman megsérültek abban a balesetben, amely kedd délután történt Sátoraljaújhely és Széphalom között - értesült a HavariaPress.
aug. 30
17:06
Tömegkarambol a 2-es főúton: négy autó rohant egymásba (ATV)
Négy jármű ütközött össze a 2-es főúton Szendehely és Rétság között kedden, a balesetben hárman könnyű sérüléseket szenvedtek - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 30
17:06
Owen Hargreaves a Manchester City játékosa lehet (Agroinform)
A Daily Mirror úgy tudja, hogy a futballista orvosi vizsgálatra érkezett Manchesterbe, így könnyen a City futballistája lehet.
aug. 30
17:07
A vérnyomásának sem tesz jót, ha rosszul alszik (HírTV)
Nagyobb kockázattal alakul ki magas vérnyomás azoknál, akik rosszul alszanak éjszakánként - idézte amerikai kutatók megállapítását kedden a BBC hírportálja.
aug. 30
17:08
Akár 2 évet is kaphatnak szeptembertől a futballhuligánok (ATV)
Két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók szeptembertől a futballhuligánok az erről szóló törvényváltozások életbelépésével, a sportrendezvények biztonsági besorolására az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) működő minősítő bizottság tehet javaslatot.
aug. 30
17:08
Az Arsenal 8 millió fontért vinné Maloudát (Agroinform)
A The Sun értesülése szerint az Arsenal 8 millió fontos ajánlatot tett a Chelseanek a francia válogatott középpályásért, Florent Maloudáért.
aug. 30
17:10
Közoktatás: Pokorni szerint megfontolt változtatás kell (ATV)
Pokorni Zoltán azt mondta: jó, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a XVII.kerületi tanévnyitó rendezvényen úgy fogalmazott: szükség van változásra az oktatásban, és nagy a felelőssége a jelenlegi döntéshozóknak.
aug. 30
17:15
Világbajnokként száműzött lett a Ferrarival - 20 év Schmuival, 2. rész (Sport365)
Húsz éve ült először hivatalos versenyen autóba Michael Schumacher a Forma-1-es gyorsasági autós világbajnokságon, bár elsőre csak 400 métert ment. A héten mi is tisztelgünk a Forma-1 élő legendája előtt, sorozatunk második része következik.
aug. 30
17:21
Újra egymás tenyerébe csapott a MÁV és az állam (Privátbankár)
Öt évre szóló pályaműködtetési szerződést kötött az állam a MÁV Zrt-vel, a MÁV Zrt. idén e célból 35 milliárd forint értékben kötvényt bocsáthat ki
aug. 30
17:21
Luxusra vágytak a balek betörők (Blikk)
Budapest - A kifinomult ízlés lett a végzete annak a két rablónak, akik az egyik legexkluzívabb fővárosi ruhaüzletet szemelték ki célpontul.
aug. 30
17:21
Az ablakon is belőttek – csak felügyelettel lehet elhagyni az iskolát (+videó) (HírTV)
Tanévkezdés után csak felügyelettel hagyhatják el a diákok a komlói belvárosi iskola épületét. A város gyógypedagógiai intézetének épületét évek óta folyamatosan rongálják a környékbeli fiatalok. Az igazgató szerint egyszer légpuskával is belőttek ismeretlenek.
aug. 30
17:21
Demonstrációra készülnek a miskolci pedagógusok (Alternatív Energia)
Demonstrációra készül több pedagógus szakszervezeti tömörülés Miskolcon, az egységes miskolci közoktatási tüntetést szeptember elsején tartják a borsodi megyeszékhelyen - tájékoztatták az érdekképviseletek kedden az MTI-t.
aug. 30
17:21
Vállalkozók figyelem, fontos adózási határidő közeleg (Pénzcentrum)
Alig két napjuk maradt az ingatlannal rendelkező társaságoknak az augusztus 31-ével lejáró határidőig, hogy megállapítsák és bejelentsék az adóhatóságnak ebbéli minőségüket - hívja fel a figyelmet blogbejegyzésében Hegedűs Sándor, az RSM DTM adópartnere....
aug. 30
17:21
Elhagyja a BÉT-et a Linamar (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a Linamar névre szóló törzsrészvényeit 2011. szeptember 7. napjával törli a Terméklistáról, azaz a társaság véglegesen elhagyja a pesti parkettet. A...
aug. 30
17:23
Kompenzálja fizetését, ha a gyereke eltörné a kezét! (Privátbankár)
Az állami biztosítás fedezi, ha a gyerek balesetet szenved az iskolában, de ha a szülőnek mellette kell maradnia, és emiatt nem tud dolgozni, azt már nem
aug. 30
17:23
Újra 230 fölé kapaszkodott a frank (Portfolio)
Miközben a nemzetközi részvénypiacokon ma már érezhetően borongósabb volt a befektetői hangulat, a forint napja viszonylagos stabilitás jegyében telt. A svájci frank újra az erősödés felé mozdult,...
aug. 30
17:24
Késes cigánytánc: agyonszúrta társát, felfüggesztettet kapott (ATV)
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság kedden Dumitru Uriuc román állampolgárt; a férfi januárban egy helvéciai tanyán ittasan, tánc közben megsebesítette lakótársát, aki másnap belehalt sérüléseibe.
aug. 30
17:24
Ellenfélnézőben - skandinávok egyáltalán ezek a svédek? (Agroinform)
Még három nap, és kiderül az igazság: mire elég a szerethető válogatott a kontinens krémje ellen, mire megyünk öt sérülttel a nagyon kompakt háromkoronások ellen? Ellenfélnéző elemzés.
aug. 30
17:25
Vannak, akik még nem kapták meg a reálhozamot (Portfolio)
Még mindig vannak, akik nem kapták meg a reálhozamukat, mivel rossz címet adtak meg, ráadásul a jogszabályok elvileg nem adnak lehetőséget az újrautalásra. 2011.08.30 10:36 Mihez kezdesz a...
aug. 30
17:26
Felmentette az MLSZ a Lokit a drágább jegyárak miatt (Agroinform)
Kedd délután a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésésén többek között döntöttek a Videoton beadványáról is, amelyben a fehérváriak a vendégszektor jegyárait kifogásolták.
aug. 30
17:39
Papírzsebkendővel lepték meg Keresztest (Blikk)
Budapest — Egy meglehetősen szemtelen ajándékkal lepték meg mentortársai Keresztes Ildikót (47) a szeptember 3-án induló X-Faktor nagy négyesének fotózásán.
aug. 30
17:39
Magyar zsaruk az útonállók ellen (Blikk)
Magyarország - Előbb egy pihenőhelyen megrongálták a gyanútlan sofőrök kerekeit, majd amikor azok az autópálya mellett lapos gumikkal megálltak segítséget kérni, értékeiket ellopták a nyitva hagyott kocsiból annak a bűnbandának a tagjai, akiket a napokban fogtak el a rendőrök.
aug. 30
17:39
"Fájdalmas, de nem olyan nagy hiba", ha nem minden gyerek kap tankönyvet (Infostart)
Sokat javult a helyzet a tankönyvszállítást illetően az elmúlt napokhoz képest - összegezte Hoffmann Rózsa a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületével (TVOT) folytatott keddi budapesti tárgyalását újságírók előtt.
aug. 30
17:39
Lopott autóval járt, jogosítvány nélkül (HírTV)
Lopott autóval, jogosítvány nélkül járt Sopron környékén egy fémgyűjtő, végül egy közúti ellenőrzésen akadt fenn – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden az MTI-t.
aug. 30
17:39
Papírmentes, internetes pályáztatást vezet be az NFÜ (Alternatív Energia)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szeptember 1-jétől megkezdi a papírmentes, internetes pályáztatás bevezetését - közölte a szervezet kedden.
aug. 30
17:39
5000 háztartás rengette meg a piacokat (Portfolio)
A nap eleji lelkesedés hamar alábbhagyott a világ részvénypiacain, melyre a délután során ráerősített egy vártnál sokkal kedvezőtlenebb amerikai fogyasztói bizalmi adat, ami átmenetileg megrengette a...
aug. 30
17:41
Nevet vár a kisfóka (Blikk)
Nyíregyháza - Kérdően néz a látogatókra a helyi állatkert legújabb sztárja. Az apró fókalány ugyanis azt várja, hogy végre válasszanak neki nevet.
aug. 30
17:41
Gondoskodnak róla, hogy ne költhessék másra a pénzt (+videó) (HírTV)
Több önkormányzat már kifizette a tankönyvkereskedőket - jelentette be az oktatási államtitkár, miután a vállalkozók érdekképviseletével tárgyalt. Hoffmann Rózsa korábban levélben kereste meg az adós önkormányzatokat, magyarázatot kérve, hogyan akarják rendezni a tartozásaikat.

Keresés