Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter augusztus 4-én meghirdette az "art" mozik digitalizálására kiírt pályázatot, amelyből a kormány százmillió forint állami forrást biztosít a magyar és értékes európai alkotásokat játszó "art" mozik korszerűsítésére, digitális vetítőberendezéssel való felszerelésére, ösztönözve ezzel fennmaradásukat és a nemzeti filmkultúra védelmét.
Szakemberek szerint egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a jogszabály szigorítás miatt, kevesebb, vagy több külföldi rendszámú autós lesz-e a magyar utakon.
Korlátlan hitellehetőséget biztosít az Európai Központi Bank. A frankfurti székhelyű pénzintézet vezetője bejelentette, hogy korlátlan likviditást biztosít az euróövezeti bankoknak a következő hat hónapban. Jean-Claude Trichet szerint erre a pénzpiaci feszültségek enyhítése érdekében van szükség. Pesszimistábbak a londoni elemzők, akik ötven százaléknál kevesebb adnak az euróövezet változatlan…
Hétévesen írta első dalát, és egy percre sem állt meg soha, a legnagyobbakkal zenélt, ám Prince-t senki nem múlta felül. Sorozatunk utolsó részében visszatéréséről olvashatnak.
A Magyar Állami Operaházban jelenleg ugyan nyári szünet van, ám attól még a küzdelem a művészek és a kormányzat között tovább folyik. A Kossuth- és Liszt-díjas énekesek, karmesterek, Simándy- és Bartók-Pásztory-díjasok nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz, Réthelyi Miklóshoz és Szőcs Gézához.
Rendőr szerelme kitette a szűrét, a Való- Világ plasztikcicája ezért úgy döntött, többé nem veszi komolyan a pasikat. Azt tervezi, most megtudják, milyen a rossz Szandika.
Nem egy, hanem legalább három évvel kellene elhalasztani az önkormányzati devizaalapú hitelek tőketörlesztését - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Semjén Zsolt teljesítményét nem fogja értékelni a kormányfő.
Bécsben és a nyugat-európai sajtóban Paul Lendvai Kelet-Európa-szakértőnek adta el magát, s ebből elég jól megélt. Nem sokat dicsekedett azzal, hogy a „Kelet-Európa-szakértői” státus eléréséhez a magyar titkosszolgálat is jócskán segített neki. Ma nevetségesnek tartja az együttműködéséről szóló „vádat”, de ha három titkosszolgálati munkatárs egybehangzóan „jó társadal...
Újabb idegenlégióssal erősítette (?) meg keretét a honi labdarúgó-bajnokság címvédője: a Videoton a Chelsea-ben is megfordult, portugál Filipe Oliveirát egy évre vette kölcsön az olasz Parma alakulatától.
Gyilkolják a kutyákat Bács-Kiskunban. Nemrég Baján, majd Sükösdön mérgeztek meg fajta tiszta állatokat, most Fülöpháza határában lőttek ebekre, a közeli Lajosmizsén pedig felakasztottak egy négylábút.
Egy halálos áldozata és két súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely az M5-ös autópályán történt, Kiskunfélegyháza határában péntek hajnalban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Az utolsó előtti selejtezőkört rendezték az európai labdarúgó kupák főtáblájára jutásáért. A Bajnokok Ligájában két, magyar játékosokat foglalkoztató együttes volt érdekelt, mind a Genk, mind a Surm a főtábla küszöbére került. Az Európa Ligában a Paks viaskodott, de végül 4-1-re kikapott, augusztusra tehát minden magyar elbukott.
Aki egyszer is beteszi a lábát a Mercedes az észak-olaszországi Como-ban található Design Központjába, egy életre szóló élménnyel lesz gazdagabb. Lapunk munkatársa a német márka hazai képviseletének meghívására csábult el az időnként a sci-fi világát idéző központban, ahol a rövidesen a kecskeméti gyárban összeszerelendő B-osztály belső világával ismerkedhetett meg.
Megegyezett peren kívül egymással Raymond Domenech és a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF. A tavalyi, dél-afrikai vb után előbb a kapitányi, majd az FFF-ben betöltött technikai tanácsadói posztjáról is menesztett Domenech eredetileg 2,9 millió eurót követelt.
A spanyol labdarúgó-bajnokság, illetőleg a Bajnokok Ligája címvédője, a Barcelona felkészülési mérkőzést vívott a mexikói Chivas Guadalajara csapatával Miamiban. A katalánok jól kezdték a találkozót, David Villa révén hamar vezetést is szereztek, ám ezek után átvették a kezdeményezést a közép-amerikaiak, és összesen négy góllal terhelték a "gránátvörös-kékek" kapuját.
A japán jegybank valószínűleg rekordösszeget, négyezer milliárd jent (50,6 milliárd dollárnak megfelelő összeget) költött a bankközi devizapiacon a jen gyengítése érdekében kezdett beavatkozásra - jelentette pénteken a Nikkei című japán lap.
Sikeres zenei pályafutás kezd kibontakozni Széki Attila, az Újpest csatára előtt, aki Curtis néven rappel. A focista első albuma nagy sikert aratott, most Majkával forgat klipet.
Brazília U20-as válogatottja fölényes, 4–0-s Panama elleni győzelmével első helyen jutott tovább az E-csoportból a Kolumbiában zajló korosztályos világbajnokságon. A brazilok mellett a kvartettből az Ausztria elleni szintén 4–0-ra nyerő egyiptomiak léptek még tovább, míg a két vesztes fél már biztosan búcsúzott a további küzdelmektől.
Négy órás, személyeskedő vitát követően, csütörtök este fél tizenegy után kezdtek hozzá a közel harminc napirendi pont közül az első ügy megtárgyalásához az esztergomi képviselő-testület ülésén.
Orbán Viktor a kormány tagjai közül helyettesének, Semjén Zsoltnak a teljesítményét nem fogja külön négyszemközti beszélgetésen értékelni - tudta meg a Magyar Nemzet kormányközeli forrásból.
Két forgatókönyv közül az esélyesebb szerint 2013-tól 160-180 járás lesz Magyarországon: ezeknek határai a jövőbeli választókerületek határaihoz igazodnak majd.
Az LMP szerint a munka törvénykönyvének tervezett változtatásai "kitolják" a nőket a munkaerőpiacról és a gyermekvállalási kedvet is csökkentik; erről csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP választmányi szóvivője beszélt.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a munkajogi szabályok megváltoztatása a "munkavállalók számára egyoldalúan hátrányos". Az MKKSZ érdemi egyeztetést követel. Az MSZP szerint az új törvénykönyv miatt jelentősen csökkennek majd a fizetések.
Bassár el-Aszad szíriai elnök veszélyes útra tereli országát és az egész Közel-Keletet - figyelmeztetett a washingtoni Fehér Ház, az eddigieknél valamelyest keményebb hangvételt ütve meg Damaszkusszal szemben a szíriai demokráciakövetelő tüntetőkkel szembeni brutális kormányzati fellépés miatt.
Jobb helyzetkihasználásának köszönhetően a Hearts labdarúgócsapata 4–1-re legyőzte a Paksot az Európa-liga selejtezőinek harmadik fordulójában, így 5–2-es összesítéssel az utolsó, állva maradt magyar csapatot búcsúztatta az európai kupaporondtól. A találkozó után Kis Károly nem volt elégedetlen játékosaival, a vereség okát az egyéni párharcokban látta.
Az MVM Paks háromgólos vereséget szenvedett a skót Hearts vendégeként csütörtökön a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójának visszavágóján, így 5-2-es összesítéssel kiesett. A kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató tolnai alakulat búcsúja azt is jelenti, hogy a 2011/12-es szezon további részében egyetlen magyar csapat sem lesz érdekelt a nemzetközi kupaporondon.
Az MVM Paks háromgólos vereséget szenvedett a skót Hearts vendégeként csütörtökön a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójának visszavágóján, így 5-2-es összesítéssel kiesett.
A postai tevékenységet ellátók, valamint e munkáltatók személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatát ellenőrizték a munkaügyi felügyelők; az akció összesen 96 foglalkoztató 1646 munkavállalóját érintette az ország területén, és az ellenőrzött munkáltatók 69 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi…
Péntek reggel hét óra körül a svájci frank jegyzése 252,08 forinton állt azt követően, hogy az éjjel 254,80 forinton csúcsot döntött a frank forint árfolyama.
Mészárlás a Wall Streeten - ilyen és ehhez hasonló főcímekkel kommentálja a nemzetközi pénzügyi sajtó a New York-i tőzsde csütörtöki kereskedési eseményeit. Ha semmi sem javít a borús képen, a mai napot még sokáig megemlegethetjük. Nyitáskor aztán korrekcióval kezdett a tőzsde, azonban nagy kérdés, tartós lesz-e a fellendülés
A Fotex Holding SE újabb megbízást adott a Concorde Zrt. részére összesen 100.000 db saját részvény maximum 360,- Ft/db egységáron, 30 naptári napon belül történı vásárlására. A Fotex részvényei...
Az ázsiai piacok is sikeresen csatlakoztak a globális részvénypiaci pánikhoz, a vezető részvénypiacok 3-5 százalékos esést mutatnak. Az európai adósságválság a világgazdaság újabb recessziójától való félelem, illetve az amerikai piacok tegnapi szabadesésének hatására a régióban is elszakadt a cérna.
Lezárult az őssejtbotrány nyomozása, a Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyi gyanúsított ellen vádemelési javaslattal él emberi test tiltott felhasználása alapos gyanújával – tudta meg a Bors.