Sehová nem fordulhatnak a panaszaikkal azok a vevők, akik MBT cipőt vásároltak, mert a forgalmazó cég jogutód nélkül megszűnt, a boltok pedig sorban zárnak be. Pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz sok panasz érkezett a domború talpú lábbelikre - tudta meg az InfoRádió Fülöp Zsuzsannától, a hatóság szóvivőjétől.
Újabb trükkös tolvajokat fogott el a BRFK a XII. kerületben. Az elkövetők a Fővárosi Vízművek munkatársainak adták ki magukat és vízvezeték-felújítás címén pénzt kértek a lakóktól, egy házból értékeket is loptak.
Vannak emberek, akiknek a napozás nem jelent örömet, épp ellenkezőleg. Ha hosszabb-rövidebb ideig a napon tartózkodnak, hólyagok, kiütések jelennek meg rajtuk, melyek viszketést okoznak.
Élő közvetítésen keresztül követheti a közönség a Red Hot Chili Peppers I'm With You című új albumának kölni lemezbemutató koncertjét augusztus 30-án a szegedi Belvárosi Moziban.
Gyöngyös - Öt perc alatt végeztek a hívatlan betolakodóval a helyi magánállatkert oroszlánjai. A ragadozók először csak kerülgették, majd rávetették magukat, végül cafatokra szaggatták a kifutójukba „merészkedő" ártatlan zsákmányt.
Magyarország Vizsgálja a rendőrség, hogy történt-e bűncselekmény a Magyar Sziget nevű szélsőjobboldali rendezvényen, amelyről rejtett kamerás felvételt készített egy brit bulvárlap.
Az első napi remeklés után a második napon is jól teljesített, ám 121 korongos teljesítményével egy koronggal lemaradt az olimpiai kvalifikáció megszerzéséről Hegyi Norbert a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság férfi trap számában.
Két héten belül háromszor bántalmazták súlyosan a Parking Kft. parkolóőreit Budapesten - közölte a társaságot felügyelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Nem aggódnak a norvég bevándorlók amiatt, hogy a két héttel ezelőtti merénylet után erősödhet az idegengyűlölet Norvégiában. A 77 halálos áldozatot követelő merénylet nyomait lassan eltakarítják a norvég fővárosból.
A kormány második félévi munkaterve szerint szeptemberben tárgyalják a felsőoktatási törvény koncepcióját - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága.
Jakabszállás – Sérülés nélkül megúszta a kényszerleszállást az a 18 éves lány, akinek vitorlázógépe felszállás közben sérült meg a farokrészén és a szárnyán délután.
Félórán át feküdt halálra váltan másfél méter vastag homokréteggel betemetve egy 17 éves diák az Egyesült Államokban egy tengerparti strandon, mígnem kimentették.
Közel kétéves mélyponton, 20 ezer pont alatt zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken, a BUX értéke 334,01 ponttal, 1,66 százalékkal 19.733,14 pontra csökkent. Az index utoljára 2009. november 3-án zárt 20 ezer pont alatt, akkor 19.676 ponton állt.
Az eurózóna vezetői intenzív nyomást gyakorolnak Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökre, hogy jelentsen be költségvetési intézkedéseket a piacok nyugtatása érdekében és ha ez megtörténik, akkor a...
Legkevesebb négymilliárd forintért léphet be egy negyedik mobilszolgáltató a hazai piacra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ekkora kikiáltási áron indítja meg az újabb szereplő számára félretett frekvenciablokk árverését.
Tovább folytathatja munkáját Dél-Koreában a svéd Gunilla Lindberg, aki a szemlebizottság után a 2018-as téli olimpia koordinációs bizottságát is vezetheti.
Fluor Tomi a Sziget Táncdalfesztivál-sátrában lép fel. A tinisztár korábban nem rajongott a poros Szigetért, de most addig marad kint, amíg meg nem unja a punkok beszólását.
Négy magánnyugdíjpénztárat kötelezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete arra, hogy számolják újra azt a reálhozamot, amelyet korábban kikalkuláltak.
Görögországban felfüggesztették csaknem 20 napja tartó munkabeszüntetésüket a fuvarozók. A sztrájk jelentős fennakadásokat és károkat okozott az idegenforgalomban.
Első magyarként sikerült átúsznia a Balti-tengert Mányoki Attilának Németország és Dánia között. A magyar vízi maratonista 6 óra 14 perc alatt jutott el Puttgardenből a dániai Rodby városába.
Augusztus 1-jével megkezdte a reálhozamok fizetését, és a jogszabályokban meghatározott határidőig, 2011. augusztus 31-éig valamennyi pénztártagjának kifizeti - írja mai sajtóközleményében az AXA...
A természetgyógyász mindig sokkal óvatosabb az orvosnál, amikor testünknek egy természetes folyamatát átmenetileg vagy végleg le kell állítani, főleg ha ez mérgekkel történik. És az évtizedek tapasztalatai gyakran igazolják a természetgyógyászokat.
Tízezreket evakuáltak, hajók ezreit hívták vissza a tengerről, közel másfélszáz repülőjáratot töröltek, Sanghajban pedig óvatosságra intik a lakosságot, mivel Kína felé tart az idei év kilencedik tájfunja, a különösen pusztítónak ígérkező Muifa - jelentette a kínai média pénteken.