Gyorsított eljárással húsz nap elzárásra ítélték azt a férfit, aki Edelényben arra bujtott fel gyerekeket és fiatalkorúakat, hogy kiskertekből zöldséget és gyümölcsöt lopjanak - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Egy kisebb fellélegzéssel kezdõdött a nap a világban, ahol aztán hirtelen a korábbi bizakodásnak már nyoma sem volt, mely eredõjeként hatalmas eladói hullám söpört végig a tõkepiacokon...
Korábban elképzelhetetlen szinteken jutott át könnyedén a svájci frank forinttal szembeni árfolyama a keddi kereskedésben. Reggel kilenckor ugyanis még a 252-es szinten is megfordult az árfolyam, este kilenc környékén pedig 272 forintos is elkértek a frankért. Vagyis 12 óra leforgása alatt közel 8%-os drágult az alpesi deviza a forinttal szemben. 23 órára 263,6-ig süllyedtek a jegyzések....
Éjszakára 16 ezer rendőrt vezényelnek a londoni utcákra, hogy megakadályozzák a további zavargásokat. Ha a rendőrök nem tudnak megküzdeni a feladattal, akkor akár a katonaságot is bevethetik.
Előbb megnézi nagy kedvencét, Prince-t a nagyszínpadon, majd átrohan a világzenei színpadra, ahol a Hiperkarmával van jelenése a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával: Frenk, napjaink egyik legnépszerűbb hazai zenésze az MTI-nek kedden délután elmondta, hogy a héten a Szigeten összesen négy fellépése lesz.
Egy kisebb fellélegzéssel kezdõdött a nap a világban, ahol aztán hirtelen a korábbi bizakodásnak már nyoma sem volt, mely eredõjeként hatalmas eladói hullám söpört végig a tõkepiacokon...
Kutatók azt tapasztalták, hogy azok az idősek, akik csökkentett kalóriatartalmú diétán élnek, jobban teljesítenek a szóbeli memóriateszteken, mint azok a társaik, akik nem változtattak táplálkozási szokásaikon.
A Budapest Honvéd kedden Malajzia U21-es válogatottjával játszott felkészülési mérkőzést. Az NBI legutóbi három fordulójában meccsenként négy gólt szerző kispestiek ezúttal sem adták alább, 4-1-re nyertek a vendégek ellen.
A második forduló jelentette a végállomást a címvédő Andy Murraynek a 2,43 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán: a brit teniszezőt a dél-afrikai Kevin Anderson verte simán, 6:3, 6:1-re.
A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa 2. fordulójának sorsolását. Ebben a körben már a másodosztályú csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe.
Az oroszok delegációját Predrag Mijatovics vezeti, milánói részről Marco Branca sportigazgató, Massimo Moratti klubelnök és Eto'o ügynöke ültek tárgyalóasztalhoz.
Miközben az európai gazdaság minden eresztékében recseg-ropog, az európai politikusok nyaralnak. Ki otthon, ki külföldön. Nicolas Sarkozy francia elnök a Földközi-tengernél, George Osborne brit...
Hétfőn rendezték meg a Raw adását, amelyben folytatódott Cm Punk, John Cena és Triple H viszálya. A WWE új főnöke bejelentette, hogy a SummerSlamen ő lesz a bajnok vs. Bajnok mérkőzés bírája.