Willy Fogg ihlette azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként a világ nyolcvan városában, köztük Budapesten csütörtök este buliztak a gazdagok és híresek. Belépés csak meghívásra!
Arkagyij Vologyosz orosz sztárzongorista játszik Liszt születésnapján, október 22-én a zeneszerző nevét viselő raidingi (doborjáni) koncertteremben. A 2011-es bicentenáriumi Lisztomania-sorozat teljes siker.
Búcsúzott az első helyen kiemelt Daniela Hantuchová a 220 ezer dollár összdíjazású québeci keménypályás tenisztorna küzdelmeitől, miután a negyeddöntőben két szettben kikapott a cseh Záhlavová Strycovától.
Van második és harmadik terv arra az esetre, ha a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével kapcsolatos döntést a nemzetközi bíróság betiltja, s addig küzdünk a bankokkal, amíg győzünk – mondta az egyik lapnak adott interjújában a miniszterelnök. Orbán Viktor a Facebookon megjelenő videoüzenetében többek között arról beszélt, hogy a kormány senkit sem hagy az út szélén, me...
Előre isznak a medve bőrére a britek, akiknek nincs kétségük afelől, hogy Glasgow-ban, a Braehead Arenában a hétvégén megverik Magyarországot a két nemzet teniszválogatottjainak Davis Kupa-összecsapásán, és bejutnak az euro-afrikai zóna I. csoportjába.
Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A vendégként még nyeretlen Videoton ahhoz a Vasashoz látogat, amelyik az utóbbi három bajnoki mérkőzésén veretlen maradt.
Az LMP véleménye szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az elmúlt húsz év legnagyobb megszorító csomagját jelentette be - reagált a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra az MTI-nek Vágó Gábor.
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken negyedik napja emelkedtek a hétfőn elért, több mint kétéves mélypontokról, de zárásra vegyes eredmények születtek.
Lakberendezési és dekorációs bemutató, ingyenes kertészeti és kertépítési tanácsadás is várja az érdeklődőket a jövő hét végén a Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállításon és Vásáron a Syma Rendezvényközpontban Budapesten.
A következő hónapban leminősítéssel zárulhat Olaszország besorolásának felülvizsgálata - közölte pénteken az amerikai piacok zárása után a Moody's. További részletek hamarosan.....
Az ügyészség célkeresztjébe került a magát állatvédőnek nevező Négy Mancs osztrák alapítvány, amely akcióival több milliárd forintos kárt okozott a hazai baromfiiparban érdekelt cégeknek – írja a Magyar Nemzet. A nyomozó hatóságnak arra kellene fényt derítenie, hogy a szervezet milyen pénzekből folytatta a hazai cégeket lejárató kampányát.
A mostani hét közel 5%-os emelkedését látva Bob Pisani, a CNBC publicistája összegyűjtötte, hogy miért emelkedhettek a héten a világ részvénypiacai. Továbbá, hogy miért lehet a mostani...
Elképesztő pánik robbant ki Nigériában egy bizonyos halált hozó telefonszám miatt. Az országban kör SMS-ben terjed a figyelmeztetés, hogy akit felhívnak a 09141-es számról, az azonnal meghal. Állítólag már tízen vesztették életüket, a kormány próbálja nyugtatni az embereket.
Államilag finanszírozott helyeket veszítenének felsőoktatási intézmények a felsőoktatási törvény koncepciójának modellszámítása alapján - írja a Népszabadság a szombati számában, hozzátéve, hogy információik szerint létezik egy másik modellszámítás is, amelyet a nemzetgazdasági tárca készített, és az más számokat tartalmaz.
A világ nyolcvan nagyvárosában egyidőben megrendezett a Global Partyn a résztvevők árverésre felajánlott értékes tárgyakra licitálhattak, valamint adakozásra kérték fel őket alapítványok és jótékonysági szervezetek számára.
Egy amerikai TV-show kedvéért David Beckham, a Los Angelse Galaxy sztárja parfümárusnak állt egy üzletben, amit egy kandi kamera segítségével a nézők élőben követhettek.
A lelátó szélére zuhant egy második világháborús repülőgép egy népszerű egyesült államokbeli légi bemutatón, a szerencsétlenségben legalább hárman meghaltak, s újabb közlések szerint több mint félszázan megsérültek.
A kormány senkit sem hagy az út szélén, megvédi a lakáshiteleseket az eurózóna válságától - mondta Orbán Viktor erről a Facebook közösségi oldalon szombaton megjelent videó üzenetében. A Blikknek adott interjúban pedig arról beszélt, hogy van második és harmadik terv arra az esetre, ha a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével kapcsolatos döntést a nemzetközi bíróság betiltja.
A lelátó szélére zuhant egy második világháborús repülőgép egy népszerű egyesült államokbeli légi bemutatón, a szerencsétlenségben legalább hárman meghaltak, és újabb közlések szerint több mint félszázan megsérültek.
London - A Times idei kimutatása szerint George Michaelnek (48) nagyjából 90 millió fontja, vagyis több mint 21 milliárd forintja pihen a bankszámláján, ami egy azonnal mozgósítható tőke.
Amíg a férfimezőnyben a kötöttfogásúaknál azok szereztek olimpiai kvótát, akiktől kevésbé várták, és nem azok, akiktől még érmet is reméltek, addig a nőknél éppen fordítva történt: az egyetlen éremesélyes magyar versenyző, Sastin Marianna jutott londoni indulási joghoz a vasárnapig tartó isztambuli birkózó-világbajnokságon.
A kormány senkit sem hagy az út szélén, megvédi a lakáshiteleseket az eurózóna válságától; Orbán Viktor erről a facebook közösségi oldalon szombaton megjelent videoüzenetében beszélt, amelyben kiemelte azt is, hogy az őszi parlamenti ülésszakban izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.
A következő hónap során zárulhat Olaszország besorolásának felülvizsgálata, amely leminősítést eredményezhet - közölte pénteken az amerikai piacok zárása után a Moody's, amely júniusban vette...
„Nem csak megszerezni kell a kitüntetéseket, hanem megtartani is azokat” – így reagált Schmitt Pál köztársasági elnök Kaposváron az állami díjazások visszavételéről szóló hírekre. Vágó István viszont az ATV Start című műsorában úgy vélte, hogy az állam semmiképp ne szóljon bele egy irodalmi alkotásba.
A várakozásnál rosszabbul, a tavalyi évhez hasonlóan alakultak a Balatoni Hajózási Zrt. forgalmi adatai az idei nyári szezonban, ugyanakkor a balatoni bringaturizmus négy-öt éve tartó fellendülése tovább tart.
Összezárja sorait az MSZP, így védekezik a felelősségrevonások ellen. A párt elnöke a Népszavának adott interjújában azt üzente a kormánypártoknak, hogy Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése után még inkább egységes álláspontot képviselnek majd, és egységes képet mutatnak, hogy jelezzék: senkinek sem engedik el a kezét.
Ami jelenleg a felsőoktatásban, közoktatásban és szakképzésben zajlik az felelőtlen, meggondolatlan, pénzügyi realitásokat nélkülöző és szakmailag rossz - hangzott el az MSZP pedagógus tagozatának szombati konferenciáján.
Megegyezés született az európai gazdasági kormányzás megerősítését célzó úgynevezett "hatos csomag" törvénytervezetéről - jelentette be az Európai Unió tagállamainak gazdasági és...
Lázadnak szomszédjai Alföldi Róbert ellen. A Nemzeti Színház igazgatója ugyanis több mint fél éve nem fizeti a közös költséget és a társasház közös helyisége után a bérleti díj rá eső részét. Tartozása mostanra 200 ezer forintra duzzadt....
Egy amerikai TV-show kedvéért David Beckham, a Los Angelse Galaxy sztárja parfümárusnak állt egy üzletben, amit egy kandi kamera segítségével a nézők élőben követhettek.