A nem hivatalos végeredmény szerint az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívok szövetségi szintű koalíciós partnere, a szabad demokrata FDP az önálló tartománynak számító német fővárosban a szavazatok mindössze 1,9 százalékát szerezte meg. A liberális párt fennállása óta választásokon ilyen rosszul még nem szerepelt.
Elkészült Magyarország országvédelmi (2012-es) költségvetés tervezete - mondta pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Emelkedik a munkavállalók által fizetendő egészségbiztosítási járulék, az egykulcsos szja marad, az áfa 27 százalékra nő, továbbá kivezetik a félszuperbruttót és az adójóváírást. Frissített bérkalkulátorunkkal kiszámíthatja, Önt hogyan érintik a változások.
A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel
Az Országgyűlés ma megtárgyalja, hogy a vállalkozások miként igényelhetik vissza azt a 250 milliárd forint forgalmi adót, ami az Európai Unió bíróságának döntése miatt jár nekik. A Ház dönt az...
A Modern család című amerikai sorozat tarolt a 63. Emmy-gálán. A tévés Oscarnak is hívott díjátadón 5 elismerést kapott a komédiasorozat, közte a legjobb vígjáték, rendezés és forgatókönyv, valamint a legjobb férfi és női mellékszereplő díját.
Börtön várhat a gondatlan bankvezérekre Nagy-Britanniában, ha jogszabályba foglalják a "pénzintézet gondatlan vezetése" bűncselekményt, számol be a 168 Óra Online.
A cégautó üzemeltetés fix és változó költségei egyaránt emelkedni fognak a közeljövőben, amik azon túl, hogy hatással vannak a vállalkozások működésére, több kérdést is felvetnek. A cégautó-adó...
Palócz Éva közgazdász szerint optimista feltételezésnek tűnik a jövő évi költségvetés 1,5 százalékos növekedésre építése. A Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az áfaemelés a szabályozott árak esetében azonnal érezhető lesz majd.
A kormány lezárja a bankárkorszakot, megvédi a becsapott embereket, véget vet annak, hogy minden veszteséget és kockázatot az emberek viselnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Metropol újság hétfői számában megjelent interjúban.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk a Getafe együttese 1-0-ás vereséget szenvedett az újonc Vallecano ellen, a spanyol labdarúgó bajnokság harmadik fordulójában. A találkozó egyetlen gólját Michu szerezte, de a Getafe védői is alaposan közreműködtek benne...
Egy mérési módszer bevezetése nem egyszerű, legyen szó tesztekről, értékelő/fejlesztő központokról, vagy 360 fokos felmérésekről. A HR-eseknek egyrészt meg kell győzniük a vezetőt az adott módszer hatékonyságáról, előnyeiről, másfelől a dolgozókban felmerülő félelmet és kétséget is el kell oszlatniuk. Cikkünkben azokat a csapdákat foglaljuk össze, amelyek elkerülésével sikeresebb lehet a mérési…
Meztelen emberek sereglettek össze Izraelben, a Holt-tenger partján egy rendhagyó fotósorozat kedvéért, amelyet a prüdéria ellen világszerte küzdő művész, Spencer Tunick készített.
Kéttucatnyian, vagy annál is többen meghaltak, illetve húszan megsebesültek egy fegyveres támadásban, amely vasárnap este történt Burundi fővárosa közelében – közölték helyi illetékesek.
A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A brit Alexander Ullmant találta az első díjra érdemesnek a 45. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek idei sorozatában, a Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen a Nagy Péter vezette zsűri. A második díjat az orosz Ilja Kondratyev, a harmadikat pedig ifjú Balázs János nyerte.
Nem hagyja el a NATO teljesen Afganisztánt, miután átadja a helyi erőknek az ország biztonsági felügyeletét - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök hétfőn, a NATO Katonai Bizottságának konferenciáját követően az MTI-nek.
A Siemens tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben nem épít több atomerőművet. Peter Löscher, a társaság vezérigazgatója a Spiegelnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ez a fejezet...
A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám július végén 9 millió 967 ezer volt.
A múlt hét során sorozatosan emelkedő fejlett nyugat-európai részvénypiacokon mára megtört a lendület, miután a hétvégén az EU pénzügyminiszterek nem tudtak határozott lépésekről megegyezni az...
Bár Pozsony ma bírálja Orbán Viktor kormányát, hogy tartós magyarországi lakhely nélkül osztogat állampolgárságot a külhoni magyaroknak, a múltban maga is ezt tette, s anélkül adott állampolgárságot a külföldi szlovákoknak, hogy azoknak tartós lakhelyük lett volna Szlovákiában - írja a Sme című szlovák liberális napilap hétfőn.
Az amerikai Mardy Fish feljött a hetedik helyre a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul tetemes előnnyel vezet a szerb Novak Djokovics.
Az NFL vasárnap éjszakai New England Patriots-San Diego Chargers (35-21) mérkőzésének egyik leglátványosabb jelenete Vince Wilfork interceptionje volt.
Továbbra sem számíthat Josep Guardiola világbajnok védőjére, Gerard Piquére, aki így kénytelen lesz kihagyni a Barcelona szerdai, Valencia elleni rangadóját is.
Megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen vasúti utasvesztési folyamata: tíz év óta idén először nőtt azoknak a száma, akik a vasutat választják az utazásaikhoz
Az Európai Bíróság 2011. július 28-ai ítélete szerint a magyar áfa szabályozás ellentétes az áfa-irányelv rendelkezéseivel. Erre reakcióként a kormány pénteken a benyújtotta a Parlament elé azt a törvény-módosítási javaslatot, amely hatályon kívül helyezné a korábbi szabályt és bizonyos feltételek mellett visszaadná a korábban költségvetést finanszírozó forgalmi adót.
Görög lapértesülések szerint az ország nemzetközi hitelezői arra szólították fel a kormányt, hogy százezer fővel csökkentse a közalkalmazottak létszámát 2015-ig.
Az ország fizetőképességével kapcsolatos aggodalmak felerősödése nyomán meredek csökken hétfőn a görög részvényindex. Az ország csődjével kapcsolatos félelmeket felerősítette az, hogy továbbra sem született megegyezés a mentőcsomag újabb részletének folyósításáról, amelynek hiányában az ország hamarosan fizetésképtelenné válhat.
A kormány januárig kidolgozza a rokkanttá nyilvánítás új rendszerét. 220 ezer embert vezetnének vissza a munkába. Közben újabb 25 gyanús ügyet talált a hatóság, így 155-re nőtt az ilyen esetek száma - hangzott el a Magyar Rádió műsorában.
A görög kormánnyal tárgyaló nemzetközi hitelezők már elfogadott 15 megszorító intézkedés végrehajtásának felgyorsítását követelik a pénzügyi segély újabb részletének kifizetéséhez - értesült kormányzati forrásokból a To Vima görög pénzügyi portál.
A Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás nyitónapján átadták a biztosítók között zajló Szolgáltatásminőségi Verseny díjait. A szakmai berkekben immár évek óta komoly elismerésnek tekintett díj az...
Hivatalosan is elbúcsúztatta a PSV Dzsudzsák Balázst. Az Ajax elleni mérkőzés előtt a PSV vezetői egy tablóval lepték meg a magyar focistát. A mérkőzést azonban nem nyerte meg a PSV és még kapusa is komolyan megsérült.
A politikusokat csak a képviselői tevékenységükkel összefüggő munkájuk során védje a mentelmi jog - foglalta össze Schiffer András frakcióvezető az LMP javaslatát az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítására.