Az öt kiemelt látványcsapatsportág egyesületei 10-15 milliárd forint közötti igényt nyújtottak be a társaságiadó-kedvezményből kérhető támogatásokra – jelentette ki Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának fideszes elnöke hétfőn, a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.
Több órával magyar idő szerint este 6 órára halasztották azt a kulcsfontosságúnak ígérkező telefonkonferenciát a nemzetközi hitelezők képviselői és a görög pénzügyminiszter között, amelynek keretében...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Tolnay Tibor az OTP Bank Felügyelő Bizottságának elnöke 2011. szeptember 15-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 3.691,- forint/darab átlagáron 54 darab OTP törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján.
Filmmel, lemezzel, DVD-vel és Könyvvel is ünnepli huszadik évfordulóját napjaink egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Seattle-ből indult Pearl Jam, amely eddig kilenc stúdióalbumot jelentetett meg és világszerte 60 millió lemezt adott el.
Akár már ma a parlament elé kerülhet a kedvezményes végtörlesztésről szóló javaslat, miközben napok óta gyengül a forint a fontosabb devizákkal szemben. Orbán Viktor a hétvégén megmondta: az euróválság újabb hullámai is elérik Magyarországot.
A világelső Novak Djokovics sérülés miatt 6:7 0:3-as állásnál ordítva esett össze a pályán, bokasérülése miatt kénytelen volt feladni a Szerbia számára sorsdöntő mérkőzést.
Mark Webber, a Red Bull csapat második számú pilótája mindet megtesz azért, hogy megszerezze a bajnokság ezüstérmét. Ehhez azonban jobban kellene rajtolnia...
Júliusi adatok szerint tovább folytatódott a népességszám csökkenése hazánkban. Az idei év első hét hónapjában 6,2 százalékkal kevesebb gyermek született, míg a halálozások száma 0,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest
Ausztria nyugati részén több helyen is havazott Tirolban és Salzburg tartományban. Karintia és Stájerország alacsonyabban fekvő részein is többfelé hó lepte be az utakat.
2011. szeptember 15-én Tolnay Tibor, az OTP Bank Felügyelő Bizottságának elnöke 3 691 forintos átlagáron 54 darab OTP törzsrészvényt vásárolt. Az FB elnöknek a vásárlást megelőzően nem volt OTP-részvé...
Váratlan kérdésekkel hozta zavarba Roger Federert az a riporter, aki az Ausztrália– Svájc DK-meccsen interjút készített vele a mérkőzése után a pályán.
A teljes hiteldíj mutatót (thm-et) 30 százalékban maximáló miniszterelnöki bejelentésből egy hónapon belül lesz csak törvényjavaslat, mivel Navracsics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter javasolta annak megvizsgálását, hogy az éven belüli hitelekre, illetve a hitelkártya szolgáltatásokra is vonatkozzon-e a THM plafon - mondta Rogán Antal a parlament gazdasági bizottságának elnöke.
Az állami vállalatok költségeinek csökkentése és az ésszerű vagyongazdálkodás érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 2011. május 31-én döntést hozott egy együttes földgáz közbe...
Teljesen kiégett egy megállóban üresen várakozó autóbusz hétfő hajnalban Sármelléken, a tűzben senki nem sérült meg; a 75-ös főúton lángra kapott járművet a keszthelyi tűzoltók oltották el – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Hozzávalók: 8 vékony szelet karajfilé 4-5 db közepes krumpli 4 gerezd fokhagyma 1 tojás kb. 3-4 evőkanál liszt + a panírozáshoz kb. 1,5 dl tej só bors szerecsendió tejföl reszelt sajt olaj a sütéshez
Rekordnézettséget és vegyes fogadtatást eredményezett Dominqiue-Strauss Kahn vasárnap esti interjúja a TF1 francia kereskedelmi televízió híradójában. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának első nyilvános megszólalására New York-i letartóztatása óta mintegy 13 millióan, a tévénézők 47 százaléka volt kíváncsi; ez duplája a híradó átlagos nézettségének.
Az angol Justin Rose nyerte meg a profi golfozók legrangosabb sorozatának vasárnap zárult versenyét, a Lemont-ban rendezett, 8 millió dollár összdíjazású BMW Championshipet.
A szervezetek érdemi és azonnali intézkedéseket szeretnének a lánctartozás felszámolására, illetve büntetőjogi fellépést a tisztességtelen gazdasági szereplők ellen.
Pénz, pénz, pénz - pontosabban az emberek pénze, erről szól ma a parlament, merthogy recseg a gazdaság, és egymás után sorjáznak az új adók. Aztán elszabadult a parlament, előrehozott választásokat emlegetnek a honatyák, és persze népnyúzást. Hétfő este pedig úgy döntött a T. Ház, egyes esetekben lehetővé teszi a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztését, valamint…
Az autóvásárlás ha nem is egy életre szól, de ideális esetben jó néhány évre elkötelezzük magunkat egy autó mellett. Ez nem csak annyit jelent, hogy nap mint nap ugyanazzal a kocsival járunk dolgozni, vagy teszünk meg vele nagyobb utakat: megannyi szempont van, amit egy autó megvásárlása előtt érdemes megfontolni
Kisgyerekkel nem sétagalopp utazni, főleg, ha menet közben elhagyják a reptéren a babakocsit. FT-ék a harmadik napig bírták a várakozást, aztán vettek egy új kocsit 110 euróért. A negyedik napra meglett az eredeti jármű, közepesen lezúzva kapták vissza. A két káreseményt összesítve 55 euróra értékelte a Malév: Augusztus elején repülőgéppel mentünk nyaralni. A szokásos úti poggyászok mellett egy…
Norvég biológusok guppikon végzett kísérlettel próbálják megjósolni, hogy milyen következményei lesznek a halállományok túlzott kiaknázásának, amely bizonyítottan a halak méretcsökkenéséhez vezet.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője módosító indítványt készített a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztését lehetővé tévő fideszes javaslathoz, hogy kizárja az országgyűlési képviselőket és az állami vezetőket azok köréből, akik élhetnek a lehetőséggel. Mesterházy Attila most azt várja, hogy Lázár János Fidesz-frakcióvezető is csatlakozzon hozzá.
Van olyan megye, ahol az utóbbi évben harmadával emelkedett a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Az ellátás azonban akadozik, a szakember és a pénz is hiányzik - derült ki a Magyar Rádió műsorából.
Tíz állami tulajdonú cég és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közös energia beszerzésben 132,5 millió forint megtakarítást ér el - közölte az MNV az MTI-vel hétfőn
A nemzetközi piacokon múlt heti szép teljesítmény után e héten bizonytalanabb mozgás várható. A befektetők a Fed döntésére várnak leginkább, valamint szoros figyelemmel kísérik az európai vezetők...
Tizenkét új takarékszövetkezettel bővült nemrég a TakarékBank bankkártya-szolgáltatását igénybevevő pénzintézetek köre. A pénzintézet által kibocsátott fizetési kártyák száma augusztus végén elérte a 400 ezret és tovább erősödött piaci pozíciója az elfogadói hálózatban is. A bank által üzemeltetett bankjegykiadó automaták, ATM-ek száma idén csaknem 40 darabbal 830-ra nőtt, egy hónapon belül pedig…
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta a pozitív adóslista létrehozásáról és a végtörlesztésről szóló törvényjavaslatok általános vitára bocsátását. A javaslatokról - házszabálytól való eltéréssel - még hétfőn szavaznak.