2011. szeptember 27. kedd

szept. 27
9:18
Halálos veszély a szegény szomszédság (Kripto Akadémia)
Nagyobb a kórházon kívüli szívhalál esélye azoknál, akik szomszédságában szegény a környezet, mint azoknál, akiknek a szomszédai jómódúak - állítja egy amerikai kutatás, amelynek eredményeit az Annals of Epidemiology közölte.
szept. 27
9:18
Hatalmas beruházás indulhat Balatonfüreden (Portfolio)
Több milliárd forintos beruházással gyógyászati centrum épülhet Balatonfüreden, az egykori Huray piac területén, a jövő év elején kezdődne az építkezés első üteme, írja az MTI. Az 1,8 hektáros,...
szept. 27
9:18
Spekuláltak a devizahitelekkel? A hitelközvetítők a felelősek (Pénzcentrum)
Az OTP stabil marad akkor is, ha az összes devizaadósa végtörleszti a hitelét - mondta a Corvinus Egyetemen Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a devizahitelek felfutásáért a hitelközvetítők is felelőssé tehetőek, a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek jó része pedig kifejezetten spekulált a hitellel....
szept. 27
9:20
Megint pattantunk - Technikai elemzés (Portfolio)
A piac még mindig nagyon ideges, de egyes szintek nagyon erősen tartják magukat. Ezen szintek kitartásáig sávozásra számíthatunk, míg áttörés esetén további esés illetve emelkedés várható. Az OTP és...
szept. 27
9:21
A munkaadó is törleszthetné a diákhitelt (HR Portál)
Pokorni Zoltán szerint szükség van a diákhitelre, mert a magas tandíj rontja a hozzáférési esélyeket, a magas törlesztőrészlet azonban akadályozza a fiatalok otthonteremtését. A Fidesz alelnöke úgy gondolja, a friss diplomásokat alkalmazó cégek átvállalhatnák a törlesztést, aki külföldön vállalna munkát, az viszont maga fizetne - írja a keddi Magyar Nemzet.
szept. 27
9:21
Molnár: mikor hozzák összefüggésbe Gyurcsányt a csernobili katasztrófával? (ATV)
Molnár Zsolt szerint képtelenség, hogy a volt miniszterelnök nevét együtt említették a terrorizmussal.
szept. 27
9:21
Hibridként is bemutatkozhat az új Porsche 911 (Auto Pult)
Azt már tudjuk, hogy az új 911 tisztább, kényelmesebb, tágasabb, sőt, még gyorsabb is lett. Azonban a jelek szerint még ezzel sem elégedik meg a Porsche és a legendás sportautó új generációjából könnyen lehet, hogy hibrid verziót is készít.
szept. 27
9:21
A menedzserbetegség (WebBeteg)
A menedzserbetegség lényege a krónikus stressz fennállása, a krónikus stressz ellen való cselekvőképesség csökkenése. Ez két okból kifolyólag lehetséges: vagy a stressz mértéke és ideje olyan nagyfokú, hogy a szenvedő alany nem képes megfelelően kezelni, vagy eleve a stressztűrő képessége csökkent.
szept. 27
9:27
November 1-től emelik a jövedéki adót - döntött a parlament (Adózóna)
November 1-jétől 13 forinttal, 110 forintra emelkedik a gázolaj jövedéki adója, és nő a szeszes italoké, valamint a dohánytermékeké is. A mai mérték öt-, illetve hatszorosára emelkedik a pénznyerő játékautomaták tételes adója, és január 1-jétől megadóztatják az online szerencsejátékot is.
szept. 27
9:30
Ez a legszebb Focus? (Blikk)
Nem, nem ment össze a Mondeo. Ez egy négyajtós Focus. Mennyivel csinosabb lett, mint a ferdehátú! Még annak dacára is, ha első blikkre a flottaautók nagy kedvence ugrik be a nagyérdeműnek
szept. 27
9:30
Megalapoztuk, hogy esélyünk legyen a pótselejtezőre - Egervári (Agroinform)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, azokra támaszkodnak, akikkel végigjátszották a sorozatot, hiszen ők már beváltak.
szept. 27
9:33
Szigorúbb szankciókra számíthatnak (HírTV)
Az Országgyűlés kedden megtárgyalja a kormány azon javaslatát, amely az eddiginél szigorúbban szankcionálná az üzletszerűen elkövetett uzsorázást, azonban lehetőséget adna a büntetés korlátlan enyhítésére azok esetében, akik azelőtt jelentik az uzsora-bűncselekmény elkövetését, hogy az a hatóság tudomására jutna. Az LMP kezdeményezésére plázaépítési moratóriumról is vitáznak a képviselők.
szept. 27
9:35
Megöli a gyerekeket – eddig 111 halott (HírTV)
Legalább tucatnyi óvoda zárt be Vietnamban a vírusos kéz-, láb- és szájbetegség miatt, amelyben eddig 111 gyermek meghalt és 57 ezer megbetegedett az év eleje óta - közölte a kormány.
szept. 27
9:36
Már tíz embert gyanúsítanak a vörösiszap-katasztrófa ügyében (Alternatív Energia)
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség.
szept. 27
9:36
Hatalmas beruházás indulhat Balatonfüreden (Portfolio)
Több milliárd forintos beruházással gyógyászati centrum épülhet Balatonfüreden, az egykori Huray piac területén, a jövő év elején kezdődne az építkezés első üteme - írja az MTI. A közel két milliárd...
szept. 27
9:38
Az Apple miatt kapott hajba a JP Morgan két elemzője (Portfolio)
Az iPad negyedik negyedévi értékesítéseinek lassulására számít a JP Morgan ázsiai elemzője, ami miatt ellentmondásba keveredett amerikai kollégájával. Mark Moskowitz, a JP Morgan amerikai...
szept. 27
9:39
140100 forint a nettó átlagkereset (ATV)
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
szept. 27
9:40
Olajáresést várnak az elemzők (Portfolio)
Bár az utóbbi napok áresését követően az olaj ára (WTI) a kedvező irányba változó hangulattal együtt jelenleg 2,3%-os emelkedést mutat a 82 dolláros szintekig, a CNBC által megkérdezett szakértők...
szept. 27
9:41
Újabb kihallgatások: már 10 gyanúsított van az iszapkatasztrófa-ügyben (ATV)
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
szept. 27
9:42
Szomorú jelzés érkezett Svájcból (Portfolio)
Tovább romlottak a svájci gazdaság kilátásai, legalábbis ezt jelzi a UBS bankcsoport által összeállított augusztusi fogyasztói bizalmi indikátor. Értéke 0,79 pontra süllyedt, ami közel kétéves...
szept. 27
9:44
300 feletti euróárfolyamot is hozhat a válság (Equilor) (Portfolio)
A globális gazdaság lassulásának továbbra is fennáll a veszélye, amely a forint gyengüléséhez, a kötvény- és részvényárfolyamok csökkenéséhez vezethet - hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési...
szept. 27
9:48
Videó: Érzékeny lelkű VV Verát kihívás felszedni (Blikk)
szept. 27
9:48
Sergio Pérez érkezhet Felipe Massa helyére 2013-tól a Ferrarinál (Agroinform)
Spanyol lapértesülés szerint elképzelhető, hogy 2013-tól a Sauber pilótája, Sergio Pérez Fernando Alonso csapattársa lesz a Ferrarinál.
szept. 27
9:50
Döbbenet! Tudta nélkül lett 14 évesen pornósztár (Blikk)
Tudtán kívül lett négy évvel ezelőtt pornósztár a Floridában élő Angie Verona.
szept. 27
9:51
Már Kínában is működik aranyautomata (Privátbankár)
Mostantól automatából is lehet aranyat vásárolni Kínában, az országban a következő években több ezer speciális ATM is működhet majd
szept. 27
9:51
Már tíz gyanúsítottja van a katasztrófaügynek (HírTV)
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség kedden.
szept. 27
9:51
Dzsudzsák és Gera is a finnek elleni keretben (Sport365)
Egervári Sándor keretet hirdetett a finnek ellen. A szövetségi kapitány Gera Zoltánt és Dzsudzsák Balázst is meghívta az október 11-i, finnek elleni mérkőzésre készülő keretbe.
szept. 27
9:53
Megtorpant a forinterősödés, jó hangulatban a BÉT (Privátbankár)
A forint tovább erősödött a reggeli órákban, azonban a kezdeti lendület megtorpanni látszik. Eközben a BUX jelentős emelkedéssel kezdte a napot
szept. 27
9:53
A Fradi nem tett le az új stadionról - "Ez a csapat nem teszi oda magát" (Sport365)
Springer Miklós, a Ferencváros elnökségének tagja volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége. Az FTC alapító elnökének, Springer Ferencnek az unokája beszélt a klub új főszponzoráról, és éles kritikát fogalmazott meg a csapat teljesítményéről.
szept. 27
9:54
Eltűnt hasadóanyag után nyomoznak Moldovában (Blikk)
szept. 27
9:54
Az új törvénykönyv nem segít a vagyonőrökön (HR Portál)
A parlament tegnapi ülésén a személy- és vagyonőr szakmában tapasztalható visszásságokra, visszaélésekre hívta fel a figyelmet Kaufer Virág. Az LMP-s képviselő szerint a szakmában eddig is rengeteg volt a visszaélés, nagyon sokakat dolgoztattak ingyen túlórában, ezen az új munkatörvénykönyv nemhogy javítana, rontani fog - írja a hvg.hu.
szept. 27
9:54
Lassulás vár a svájci gazdaságra (Portfolio)
Tovább romlottak a svájci gazdaság kilátásai, legalábbis ezt jelzi a UBS bankcsoport által összeállított augusztusi fogyasztói bizalmi indikátor. Értéke 0,79 pontra süllyedt, ami közel kétéves...
szept. 27
9:54
Megpattant nyitásban az OTP árfolyama (ProfitLine)
Optimista globális hangulatban indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index 401,20 pontos, 2,69 százalékos emelkedéssel, 15.330,96 ponton nyitott kedden.
szept. 27
9:54
Kevesebb figyelmet kap idén a magyar bor (Pénzcentrum)
Idén kevesebb pénz jut a bormarketing pályázatokra, miután a termelés és a fogyasztás visszaesése miatt kevesebb jut a kasszába....
szept. 27
9:56
Vádat emeltek egy zalai szocialista politikus ellen (Blikk)
szept. 27
9:56
Munkacsoportra volt szükség Miskolcon (HR Portál)
Több tízmillió forintba kerülnek azok a helyreállítási munkálatok, amelyekre Miskolcon az Avas-hegyi partfalcsúszások miatt van szükség, a feladat elvégzéséhez munkacsoportot hozott létre a polgármesteri hivatal.
szept. 27
9:56
Szárnyal az OTP, 8,5%-ot ugrott a bankpapír (Portfolio)
Az európai adósságválság megoldásába vetett bizalom és a múlt hét végén látott heves pánikot követő fellélegzés jegyében a továbbra is alulteljesítő pesti parkett is emelkedéssel kezdte a napot. A...
szept. 27
9:56
Felszámolás alatt a Jeans Club (ProfitLine)
Hiába kért csődvédelmet a Jeans Club Kft., nem sikerült rendezni a kintlévőségeket, és felszámolásba fordult az eljárás - írja a Gazdaság.hu.
szept. 27
9:57
ENSZ-őrökkel verekedtek Erdogan testőrei (ATV)
Egy hét alatt legalább három alkalommal tört ki kisebb-nagyobb haddelhadd a törökök és az ENSZ alkalmazottai között. A török delegáció testőrei egy alkalommal úgy földhöz vágták az egyik ENSZ biztonsági őrt, hogy annak több bordája eltörött.
szept. 27
9:58
Generali: a válság újabb hulláma vételi lehetőséggel kecsegtet (Portfolio)
A jelenlegi szintekről egy további erőteljes - 10 százalék feletti - esés az európai és régiós indexekben már a teljes összeomlás vízióját jelentené, azonban alapesetben nem kell erre számítani, s a...
szept. 27
9:58
Kínában is lehet aranyat venni automatából (ProfitLine)
Mostantól automatából is lehet aranyat vásárolni Kínában, a világ második legnagyobb aranypiacának számító országban a növekvő keresletnek köszönhetően a következő években több ezer speciális ATM is működhet majd.
szept. 27
9:59
Asszad-karikatúrákat töltöttek fel hackerek a szír kormányzati oldalakra (ATV)
A szír hadsereg közben zavartalanul folytatta akcióit a lázadókkal szemben. A hétvégén legalább hét civilt öltek meg, az áldozatok száma március óta eléri a 2700-at.
szept. 27
10:00
Tépik az OTP-t, 3000 Ft felett az árfolyam (Portfolio)
A tegnapi jó hangulat egyelõre ma is kitart a részvénypiacokon, a német parkett 3% feletti erõsödésben áll. Hazánban az OTP 7,8%-os emelkedésétõl vezérelve 3,4%-os pluszt mutat a BUX...
szept. 27
10:06
Ezek a legtutibb videók a neten! (Blikk)
szept. 27
10:06
Huub Stevens visszatér a Schalke kispadjára (Agroinform)
A holland szakember 1996 és 2002 között már irányította a gelsenkircheni együttest, most pedig 2013. június 30-ig írt alá a Királykékekhez.
szept. 27
10:09
ÚSZT: az NFÜ szerint gyorsabb lett a kifizetés (Privátbankár)
A NFÜ szerint 70%-kal több szerződést köt hetente az NFÜ, mint korábban. Egy cikk szerint azonban a kisebb pályázatoknál akadoznak a kifizetések
szept. 27
10:09
Ez külön attrakció lesz (HírTV)
Összesen 380 ezer legókockából építették meg Amerikában egy Ford Explorer életnagyságú mását.
szept. 27
10:11
Megtorpant a forinterősödés, hurrá optimizmus a BÉT-en (Privátbankár)
A forint tovább erősödött a reggeli órákban, azonban a kezdeti lendület megtorpanni látszik. Eközben a BUX jelentős emelkedéssel kezdte a napot
szept. 27
10:11
Gyermekeket szállítottak kórházba (HírTV)
Két gyermek sérült meg, mikor két személyautó frontálisan ütközött a 10-es út pilisborosjenői szakaszán.
szept. 27
10:12
Már tíz gyanúsított a vörösiszap ügyben (Blikk)

Keresés