A francia és a német külügyminiszter szombaton nem zárta ki, hogy az előző nap elfogadott uniós olajembargó után az Európai Unió (EU) újabb szankciókat vezethet be Szíria ellen, ha nem változik az ottani rendszer. Egyben jelezték, hogy újabb ENSZ-határozat megszövegezésén dolgoznak. Alain Juppé és Guido Westerwelle erről az EU-tagállamok külügyminisztereinek a lengyelországi Sopotban tartott, nem…
A munkahelyteremtés erősítését, az európai uniós források koncentráltabb felhasználását, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés újragondolását tartalmazó átfogó programot dolgoz ki a Kelet-Magyarországon élők számára az MSZP - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón Vásárosnaményban szombaton.
Szigorúbb szankciók vonatkoznak szeptembertől az autósokra. Aki nem fizeti be az objektív felelősség alapján kiszabott közigazgatási bírságot, az autójától is búcsút vehet. A járművet kivonhatják a forgalomból, és csak akkor lehet ismét használni, ha a tulajdonos vagy az üzembentartó kifizeti tartozását. Szeptembertől változnak a külföldi rendszámú autókra vonatkozó szabályok is.
A 100 méteres döntőben kizárt jamaicai Usain Bolt 200-on feledtette a korábbi hibáját, s nagyon imponáló győzelmet aratott a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokság szombati napján.
A kenus Vajda Attila pénteki bronza után szombaton újabb éremnek örülhetett a magyar csapat a jövő évi, londoni olimpia kajak-kenu tesztversenyén, a Windsor melletti Eton Dorney központban: a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros második helyen ért célba a K-2 500 m döntőjében.
Magyargyűlölettől áthatott levelet írt Kertész Ákos Kossuth-díjas író az Amerikai Népszavában. Szerinte a holokausztért ma már „egyedül a magyar a felelős”.
Másodszor rendezték meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált. A Kaposfest művészeti vezetője, Kokas Katalin hegedűművész röviddel a programsorozat kezdete előtt tért vissza a vonósnégyesek olimpiájának is nevezett Melburne-i Nemzetközi Vonósnégyes Versenyről.
Usain Bolt lett a világbajnok férfi 200 méteres síkfutásban. A jamaicai sprinter a világ idei legjobbjával ért célba: 19,4 másodperc alatt teljesítette a távot.
Helvécia – Félretárcsázta a mentők számát, ráadásul elég pénz sem volt a kártyáján annak a férfinek, aki tánc közben véletlenül halálra késelte cimboráját – ezt állítja a vádlott ügyvédje, dr. Siklér Ernő.
Azon vagyunk, hogy a fiatalok történelmi ismereteiben ne legyenek akkora lyukak, mint amilyenek az elmúlt évtizedekben voltak – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szombaton, amikor felavatták az 1951-ben Budapestről Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó családok emlékére állított emlékművet a dél-alföldi városban.
A munkahelyteremtés erősítését, az európai uniós források koncentráltabb felhasználását, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés újragondolását tartalmazó átfogó programot dolgoz ki a Kelet-Magyarországon élők számára az MSZP - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón Vásárosnaményban szombaton.
Az eddig nyeretlen Veszprém hazai környezetben 3-1-re legyőzte a forduló előtt százszázalékos Ferencváros II. együttesét a labdarúgó NB II 3. fordulójának szombati játéknapján.
Fellegekben járnak a német szurkolók az Ausztria felett aratott parádés győzelem után, a szakértők pedig csak azt sajnálják, hogy nem most, hanem csak jövőre kezdődik a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.
Polgár Judit világossal legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint a harmadik forduló első felvonásán, így közel került ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán.
Fogamzásgátló oltást fejlesztettek ki amerikai kutatók a fehérfarkú szarvasok számára, hogy csökkentsék termékenységüket, és megfékezzék agresszív párzási szokásaikat.
Nem tudták a mentősök megmenteni annak a motorosnak az életét, aki egy kamionnal ütközött, szombat délután, az 52-es főúton. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A Zöld Pardon a legutóbbi jogszabály-módosításnak megfelelően 2011 júniusa óta rendelkezik a zenés-táncos rendezvénytartási engedéllyel is, amelynek alapja az, hogy minden szakhatóság - köztük az építési hatóság is - hozzájárult a működésükhöz - közölte a Zöld Pardon Kft.
A magas munkanélküliség ellenére, vagy lehet, hogy éppen ennek köszönhetően egyre többen vásárolnak lottót az Egyesült Államokban. A 41 állami lottóiroda közül 28 mondja azt, hogy nagyobb forgalmat...
Polgár Judit világossal legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint a harmadik forduló első felvonásán, így közel került ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) alapítója szerint az akadémiákról kikerülő fiatalok minőségi váltást hozhatnak a magyar futballban, melynek előrelépéséhez az is szükséges, hogy szervezett vállalkozói világ működtesse.

Gömörország fővárosában, a felvidéki Rimaszombat református templomában kezdődött meg szombaton a Kárpát-medencei református oktatási intézmények tanéve, a határon túl először tartottak tanévnyitót.
Ausztrália nyugati részén egyes delfinek szárnyascsigaházakból rázzák ki maguknak a halat, és úgy tűnik, hogy az általuk alkalmazott trükk terjedőben van.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legjobb játékosa, Dwight Howard Japánba látogatott, ahol jó kedvre derítette az embereket. Az Orlando Magic játékosa egy a zsiráf nyakán logó palánkba zsákolta a labdát.
Gelsenkirchen - „Mi leszünk az Európa-bajnokok!" - skandálták a boldog német szurkolók labdarúgó-válogatottjuk Ausztria elleni letaglózó, 6-2-s győzelme után.
A kompressziós harisnya viselése a visszérbetegség kezelésének fontos eszköze, azonban a legújabb kimutatások szerint hatásos lehet egy bizonyos alvászavar, az úgynevezett alvási apnoe enyhítésében is.
Ausztrália nyugati részén egyes delfinek szárnyascsigaházakból rázzák ki maguknak a halat, és úgy tűnik, hogy az általuk alkalmazott trükk terjedőben van.
Hazaérkezett Moldáviából a NATO katasztrófavédelmi gyakorlatán részt vett magyar mentőcsapat; a tűzoltókból és polgári védelmi szakemberekből álló kontingenst Kovács Ferenc tűzoltó ezredes, hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte szombat délután a berettyóújfalui hivatásos önkormányzati tűzoltóság épületében.
A Magyar Nemzeti Bank tovább folytatja tavasszal meghirdetett programját a tudatos bankjegyellenőrzésért. A jegybank most nemcsak bővíti a programban való részvétel feltételeit és meghosszabbítja a jelentkezési határidőt....
Budapest – Peti (25) és Ágnes (49) életük legizgalmasabb kalandjába vágnak bele, hiszen jelentkeztek a szeptember 16–án kezdődő TV2–es produkcióba, az ÖsszeEsküvőkbe.
Japánon kívül még soha be nem mutatott, nemzeti kincsnek számító kimonókkal is találkozhat a közönség Aihara Kioko, a Gésák, élő hagyomány című könyv és fotóalbum szerzőjének mindössze négy napig tartó kiállításán, Budapesten.
A horvát Ivan Bebek vezeti kedden a Moldova-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt - olvasható a kontinentális futballszövetség, az UEFA honlapján.
A MÁV-Start Zrt. a budapesti elővárosi közlekedés számára több részletben 70, a távolsági közlekedésbe pedig 18 motorvonat beszerzését tervezi 2015 végéig, a tervek szerint mintegy 200 milliárd forintból - közölte a vasúttársaság az MTI érdeklődésére.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) alapítója szerint az akadémiákról kikerülő fiatalok minőségi váltást hozhatnak a magyar futballban, melynek előrelépéséhez az is szükséges, hogy szervezett vállalkozói világ működtesse.
A cseh válogatott Michal Kadlec utolsó percben értékesített büntetőjével 2-2-es döntetlent harcolt ki a skótok vendégeként a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat egyetlen szombati mérkőzésén.