2012. június 4. hétfő

jún. 4
20:03
Orbán: a közbeszerzések résztvevőinek fel kell fedniük kilétüket (Gondola)
Kérdésekre válaszolt Orbán Viktor a Parlamentben. A kormányfő arról is beszélt, hogy ma közgazdasági analfabetizmus a kormányzatnak felróni a forint árfolyamának alakulását.
jún. 4
20:03
Elfogták Berlinben a kanadai darabolós gyilkost (Kripto Akadémia)
A német rendőrség hétfői bejelentése szerint Berlinben elfogták a gyilkossággal gyanúsított Luka Rocco Magnottát, aki május végén kanadai pártoknak küldte szét áldozatának levágott testrészeit.
jún. 4
20:03
Hullottak a fejesek - Kirúgási hullám a Vidékfejlesztési Minisztériumban (Alternatív Energia)
Felmentette az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját a vidékfejlesztési miniszter - közölte hétfőn a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
jún. 4
20:03
S&P;: legalább 1:3 az esélye a görög kilépésnek (Portfolio)
Legalább egy a háromhoz az esélye annak, hogy a következő hónapokban Görögország kilép az eurózónából - mondta ki a jóslatot a Standard and Poor's hitelminősítő. A Reuters tudósítása szerint az...
jún. 4
20:03
EURO 2012: napi hét és fél órányi foci a tévében (Sport365)
Az m1 csatornán napi hét és fél, míg az MR1-Kossuth Rádióban átlagosan két és fél órán át követhetik figyelemmel a szurkolók a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság legfontosabb eseményeit.
jún. 4
20:05
Több száz liter üzemanyag-adalék gyulladt ki Fóton (Alternatív Energia)
Kigyulladt és jelenleg is ég 600-700 liter fáradtolaj és egyéb üzemanyag-adalék Fót ipari területén, egy autószerelő-üzemben - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő hétfő este az MTI-vel.
jún. 4
20:05
Kézilabda: Hollandia visszalépett az Eb-rendezéstől (Sport365)
Hollandia visszalépett a december 4. és 16. között sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnokság rendezésétől. A tornára a magyar válogatott is kvalifikálta magát.
jún. 4
20:07
NFL: „kirúgták” a bírókat, életbe lép a válságterv! (Sport365)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) és a játékvezetők szövetségének a képviselői nem tudtak megegyezni egymással, így a 2012-es szezonra bírók nélkül maradt a liga. A válságtervet már korábban kidolgozták a ligánál, így az idény nincs veszélyben.
jún. 4
20:09
Kézilabda: Naggyal vált teljessé a magyar keret (Sport365)
Megkezdte felkészülésének második szakaszát a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely vasárnap a norvégok ellen játszik világbajnoki selejtezőt.
jún. 4
20:11
Óceániai Nemzetek Kupája: rossz játékkal is nyert Új-Zéland, Bolatogának nem segített Isten keze (Sport365)
A B-csoport második mérkőzésein inkább a küzdelem dominált, mintsem a szép foci. Új-Zéland már biztos továbbjutó, Pápua Új-Guinea kiesett.
jún. 4
20:12
Eloltották a fóti tüzet (Infostart)
Eloltották Fót iparterületén azt az autószerelő-üzemben keletkezett tüzet, melynek során 600-700 liter fáradtolaj és egyéb üzemanyag-adalék lobbant lángra; egy tűzoltó könnyebben megsérült - közölte a Pest megyei és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgatósági szóvivő hétfő este az MTI-vel.
jún. 4
20:12
Elfogták a hulladaraboló gyilkost (hirado.hu)
A tettest egy internetkávézóban fogták el, ahol épp a róla szóló híreket olvasgatta.
jún. 4
20:12
Felmondta a tűzszünetet a szíriai ellenzék fegyveres szárnya (ATV)
A szíriai ellenállás belső fegyveres ereje, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) már nem tartja kötelezőnek magára nézve a tűzszünetet - közölte a főleg katonaszökevényekből álló szervezet hétfőn.
jún. 4
20:14
IKSZ: a vörös csillag a terror és az elnyomás jelképe (hirado.hu)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség támogatja a magyar kormány kiállását.
jún. 4
20:15
Hét év után újra együtt a szerepel Schell és Csányi (Blikk)
Budapest - Ismét együtt Schell Judit (39) és Csányi Sándor (36)! A két színész a Csak szex és más semmi című film 2005-ös sikere után ismét egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
jún. 4
20:15
Termessze otthon fűszereit! (BorsOnline)
Egyre többen használnak ételeikbe friss fűszernövényeket, melyeket igyekeznek a saját kiskertjükben vagy cserepekben, az ablakpárkányon termeszteni. Ezekből szemezgetünk az alábbiakban.
jún. 4
20:15
Idén havi 400, illetve 1400 forint lehet a telefonadó (ProfitLine)
Kevesebb lesz a második félévtől fizetendő távközlési adó maximális mértéke havonta a parlament hétfői döntésével.
jún. 4
20:16
Kövér László kitart romániai látogatása mellett (hirado.hu)
A bukaresti parlament házelnökei arra kérték a politikust, halassza el tervezett romániai látogatását az önkormányzati választások utánra.
jún. 4
20:17
Theron miniben rúgta le Fassbendert (Blikk)
Universal City — „És a legjobb bunyó nyertesei..." – mondta Charlize Theron (36) az MTV Movie Award díjátadó gáláján, és közben oldalra pillantgatott. Nézte, amint a hoszteszek felsegítik Michael Fassbendert (35).
jún. 4
20:17
Vegyesen zárt Európa - a DAX index tovább esett (ProfitLine)
Oldódott a feszültség az európai piacokon az elmúlt napok esése után, a német kancellár hét végi nyilatkozatait elemezték a befektetők, amelyekből az derül ki, hogy Németország hajlandó többet tenni a gazdasági növekedésért, ha sikerül szorosabbra fűzni a nemzeti költségvetések közös központi felügyeletét, és jobban egyeztetni általában az adópolitikát, a munkahelyteremtést és a…
jún. 4
20:21
Zeman váltja Enriquét az AS Roma kispadján (Metropol)
Zdenek Zeman lesz az AS Roma labdarúgócsapatának új edzője. A 65 esztendős cseh szakember Luis Enriquét váltotta a fővárosi együttes kispadján.
jún. 4
20:21
Négy év börtön befolyással való üzérkedés miatt (Alternatív Energia)
Üzletszerűen elkövetett, befolyással való üzérkedés miatt négy év börtönbüntetésre ítélt egy férfit első fokon a Kecskeméti Törvényszék hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében.
jún. 4
20:21
Behcet-kór: a betegség és tünetei (WebBeteg)
A Behcet-kór egy olyan szisztémás betegség, melynek fennállásakor testszerte több szervrendszer érintett. A betegek kétharmadánál az első tünet a fájdalmas szájüregi fekély vagy afta.
jún. 4
20:30
"Könyvmegállók" Óbudán (Infostart)
Ingyenesen használható, mindenki számára nyitva álló könyvszekrényt, "könyvmegállót" állítanak Óbudán Aquincumban és Csillaghegyen szerdán.
jún. 4
20:30
A szerb jegybank eurót ad el a dinár védelmére (hirado.hu)
A jegybank intervenciójára az euró 117 dinárra gyengült vissza. A dinár árfolyama idén eddig 9 %-kal süllyedt a közös európai devizával szemben.
jún. 4
20:30
Murray szetthátrányból verte Gasquet-t (Agroinform)
A negyedik helyen kiemelt Andy Murray 1:6, 6:4, 6:1, 6:2-re győzött a francia Richard Gasquet ellen a nyolcaddöntőben.
jún. 4
20:32
Magyar Nemzeti Tanács: a vajdasági magyarság túlélte Trianont (hirado.hu)
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács a nemzeti összetartozás napja alkalmából tett közzé felhívást Szabadkán.
jún. 4
20:32
Jobban játszottunk, de a sok helyzet csak döntetlent ért az írek ellen (Agroinform)
Akár 3-4 góllal is nyerhettünk volna, de Given és Westwood parádésan védett, Szalai pedig nem találta góllövő cipőjét.
jún. 4
20:33
Gyűjtenek a motoros árváinak (Blikk)
jún. 4
20:33
Csússz a Dunába! (Blikk)
Budapest — Csúszdázz a Dunába a Palatinuson! A népszerű strandra 200-250 millió forintból óriáscsúszdát szeretne építtetni a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt., és most megszavaztatja az embereket, milyen tetszene nekik.
jún. 4
20:34
A first lady továbbra is dolgozhat (hirado.hu)
A francia first lady megtarthatja munkáját, no persze csak meghatározott témákban írhat.
jún. 4
20:36
Tenisz: Nadal megsemmisítette Monacót (Sport365)
A címvédő és hatszoros győztes Rafael Nadal három nagyon sima játszmában nyert az argentin Juan Monaco ellen a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Továbbjutott Andy Murray is.
jún. 4
20:38
ÉLŐ: Magyarország - Írország, labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzés (Sport365)
20.30-tól játssza utolsó tavaszi felkészülési mérkőzését a magyar labdarúgó válogatott. Az ellenfél az Eb-főpróbájukat nálunk tartó ír válogatott lesz. Az eső miatt csúszik a kezdés.
jún. 4
20:39
Szerelemféltés - a rendőr lelőtte felesége "kollégáját" (Gondola)
A szolgálati maroklőfegyverével ölt egy balatonfüredi rendőr hétfőn a városban, majd magával is végzett.
jún. 4
20:39
Merkel: a paktum csak az első lépés volt (Portfolio)
Az államháztartási fegyelmet és adósságcsökkentést előíró fiskális paktum csak az első lépés az unió reformjában, amelynek során egyebek között bővíteni kell az Európai Bizottság (EB) jogköreit és...
jún. 4
20:48
Megvan az idei év fagylaltja (Infostart)
A két esztendeje egyszer már győztes kreációt alkotó Csuta Zsolt csákvári cukrászmester munkája, a triász fantázianevű különlegesség érdemelte ki az Év fagylaltja 2012 címet. Magyarország tortájáról várhatóan július közepén születik döntés, hétfőn a végső győzelemre legesélyesebb öt édességet választotta ki a zsűri Soltvadkerten.
jún. 4
20:48
Budapestet is elérte a vihargóc, a Mecsekben úsztak az utcák - fotók (hirado.hu)
Csaknem 80km/órás sebességgel csapott le a vihar Baranya megyére: tetőszerkezeteket szakított le, fákat döntött ki és még a pécsi tévétornyot is megmozgatta.
jún. 4
20:48
Merkel: a fiskális paktum csak az első lépés az unió reformjában (ProfitLine)
Az államháztartási fegyelmet és adóssságcsökkentést előíró fiskális paktum csak az első lépés az unió reformjában, amelynek során egyebek között bővíteni kell az Európai Bizottság (EB) jogköreit és uniós felügyelet alá kell helyezni a rendszerszintű fontosságú bankokat - fejtette ki a német kancellár hétfőn Berlinben.
jún. 4
20:48
Óriási vihar, csúszik a kezdés a Puskás Stadionban (Agroinform)
A Magyarország-Írország válogatott barátságos találkozó nem kezdődött el a Budapesten tomboló vihar miatt.
jún. 4
20:50
Kétmilliárddal kevesebb távközlési adóra számít a Magyar Telekom (hirado.hu)
2013-tól a fizetendő távközlési adó összege évi 20 milliárd forint körül alakul az előzetes becslések és a jelenlegi törvényszöveg alapján.
jún. 4
20:51
Hét év után újra együtt szerepel Schell és Csányi (Blikk)
Budapest - Ismét együtt Schell Judit (39) és Csányi Sándor (36)! A két színész a Csak szex és más semmi című film 2005-ös sikere után ismét egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.
jún. 4
20:51
Csak szép mellek mehetnek a facebookra, a mellrák tabu (BorsOnline)
Egy 40 éves mellrákos nő úgy döntött, a közösségi oldalon mutatja meg, hogy nem szabad feladni a harcot a betegséggel. Képei miatt törölték, pedig elég beírni egy netes keresőbe "breast facebook", és rengeteg meztelen kebel fotóját dobja ki a program.
jún. 4
20:52
Mol: valótlanságok jelentek meg az INA helyzetéről (hirado.hu)
A Mol Nyrt. aggasztónak nevezte az fb-tagok lépését, mert a cikkek "több tárgybeli tévedést és csúsztatást tartalmaznak az INA állapotáról".
jún. 4
20:57
Mindenhol jó (Metropol)
Ismerőseim körében alig van olyan család, ahol a felnőttkor küszöbén álló »gyerek« ne élne már külföldön. Sokan közülük visszajönnek, de nem mindenki.
jún. 4
20:57
Orbánt felháborította a zsidótemető megrongálása (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a székesfehérvári zsidótemető megrongálása miatt, egyben utasította a belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban járjon el a felelősségre vonás kérdésében.
jún. 4
20:59
Orbán együttérzését fejezte ki a fehérvári hitközségnek (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a székesfehérvári zsidótemető megrongálása miatt, egyben utasította a belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban járjon el a felelősségre vonás kérdésében.
jún. 4
21:01
Kitart romániai látogatása mellett Kövér László (Metropol)
Kitart keddi romániai látogatása mellett Kövér László. Az országgyűlés elnöke ezt azután tudatta, hogy a bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte őt: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra.
jún. 4
21:06
Villámlás miatt csúszott a magyar-ír mérkőzés (ATV)
Villámlás miatt nem kezdődött el az eredetileg kiírt időpontban, 20:30 órakor a Magyarország-Írország válogatott labdarúgó-mérkőzés a Puskás Ferenc Stadionban.
jún. 4
21:08
Orbánt felháborította a székesfehérvári zsidótemető megrongálása (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a székesfehérvári zsidótemető megrongálása miatt, egyben utasította a belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban járjon el a felelősségre vonás kérdésében.
jún. 4
21:09
Ópiummal enyhíti fájdalmait a politikus (BorsOnline)
Egyre rosszabb állapotba kerül Hugo Chávez, Venezuela elnöke, akinek a hírek szerint már a végstádiumban van a rák elleni harcában. Az 57 éves államfő a doktorok szerint alig néhány hónapot élhet már csak meg.

Keresés