Nem megy csődbe a Székesfehérvári Fűtőmű Kft. A céget az menti meg, hogy tegnap késő este a kormány kiemelt jelentőségű gazdálkodási szervezetté nyilvánította.
Budapest - A Debrecen játékosai örülhettek a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) bajnokságot követő díjkiosztó gáláján: az NB I-et veretlenül nyerő Loki az ünnepségen az összes kiemelkedő kategóriában megszerezte az első helyet.
Egy amerikai dróncsapás végzett Pakisztánban az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetőjével, a líbiai születésű Abu Jahja al-Líbivel - közölte kedden Washingtonban egy amerikai hivatalos személy.
A belügyminiszter a rendőri vezetőket érintő hétvégi és keddi újabb őrizetbe vételekkel kapcsolatban azt mondta, hogy az ügy felderítése bonyolult volt.
Míg Európában megszavazta a szélsőséges parlamenti megnyilvánulások elleni fellépést a Fidesz, itthon nem akaródzik ilyesmit tenni a nagyobb kormánypártnak, amelyik ki is miskárolta az erről szóló szocialista javaslatot.
A rendőrség cáfolja a bocsánatkérést, és hogy elismerte volna a járőrök hibáját a Szegeden megvert emírségi sakkozó ügyében. A nyomozást az ügyészség folytatja.
A vezető nyugati pénzügyi hatalmakat tömörítő G-7 csoport pénzügyi vezetői megegyeztek, hogy együttműködnek a görög és a spanyol pénzügyi válság kezelésében.
Négy nap múlva kezdődik a nyár legjobban várt labdarúgó eseménye, az Európa-bajnokság. Szép sorjában részletesen is bemutatjuk a csapatokat, ezúttal 1998 dicsőségét üldöző horvát válogatott kerül terítékre.
Nem menekülhetnek az európai válság elől az amerikai vállalatok sem, ezért ha az adósságválság súlyosabbra fordul, egyre több warningra számíthatunk a régióból. Néhány vállalat, különösen az amerikai...
A világelső szerb Novak Djokovic és a harmadik kiemelt svájci Roger Federer ötjátszmás mérkőzésen győzött kedden a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, s ezzel mindketten bejutottak az elődöntőbe.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Több tízezren gyűltek össze kedden az egyiptomi fővárosban és vidéken, a Hoszni Mubarakra múlt szombaton kiszabott büntetés szigorítását, továbbá a sokak szerint "illegálisnak" tartott elnökválasztási procedúra felfüggesztését követelve.
Vegyesen zártak az európai piacok. A Hetek (G7) pénzügyminiszterei megígérték, hogy együtt segítenek Spanyolország és Görögország problémáinak kezelésében, ez azonban rövid távon nem enyhítette a problémákat, inkább felhívta a figyelmet azok nagyságára.
Külföldre legszívesebben Franciaországba, az Egyesült Államokba és Ausztráliába utaznak a kínai gazdagok - derül ki a Hurun Kutatóintézet legújabb tanulmányából.
Magyarország felelősségének nevezte az összmagyarság érdekeinek képviseletét a külügyminiszter. 2004 óta 9 százalékkal növelték a GDP-t az országba áramló kohéziós források. Jogerősen életfogytig tartó börtönre ítélték a pécsi egyetemi lövöldözőt. A nap legfontosabb hírei június 5-én.
Már kétszáz áldozata van a vasárnapi nigériai légi szerencsétlenségnek. Nem csak a repülőgép utasai, hanem a becsapódás helyszínén lévők küzül is sokan meghaltak.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...