A Borsodchem tavaly 139 millió euró, azaz mintegy 42 milliárd forint veszteséget ért el, mintegy másfélszeresét az egy évvel korábbinak, de legalább dinamikusan növekvő árbevétel mellett és befejezett közben egy 200 millió eurós gigaberuházást. A cég 70 millió euró értékben tőkét emelt, de így is csökkent a saját tőkéje. Hosszú lejáratú kötelezettségei pedig egymilliárd euró fölé emelkedtek.
Románia pályázik a december 4. és 16. között sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnokság rendezésére - jelentette be kedden Cristian Gatu, a Román Kézilabda Szövetség elnöke.
Benyújtotta lemondását Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Megrázó jelenetek zajlottak le Los Angelesben, ráadásul fényes nappal. Egy férfi az utca kellős közepén akart megerőszakolni egy nőt, aki a kutyáját sétáltatta. Járókelők mentették meg.
Magyarország pénzügyi stabilitása és a hitelesség visszaállítása miatt is minél előbb meg kell állapodni az EU/IMF párossal - sürgették a szerződés aláírását a volt miniszterek. Chikán Attila szerint a gazdaság a lassú lecsúszás állapotába került, Kupa Mihály úgy véli recessziós spirálba kerültünk, Oszkó Péter szerint pedig hibás döntés volt az egykulcsos szja.
Újabb két rendőrt állítottak elő a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a nemrég felmerült korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban - tudta meg a hvg.hu kedden.
Magyarország pénzügyi stabilitása és a hitelesség visszaállítása miatt is minél előbb meg kell állapodni az EU/IMF párossal - sürgette a szerződés aláírását Chikán Attila, volt gazdasági miniszter, Kupa Mihály és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter kedden, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián.
A piac az amerikai dollár mellett tette le a voksát az utóbbi két hónapban, így jelentőset tudott emelkedni az árfolyama a különböző devizákkal szemben. Mostanában viszont kezd elfogyni a lendülete,...
A 2011 nyarán, Zugló önkormányzatának felajánlása nyomán kihelyezett defibrillátor készülékek egyike segítségével mentették meg egy utas életét a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson 2012. június 3-án, vasárnap délután. A 2-es metró állomásán egy idős férfi infarktust kapott és összeesett az egyik metrókocsiban, újraélesztése a defibrillátor segítségével sikerült utastársának. Az eset nyomán…
Az európai válságkezelés lényeges pontjaiban egyetért egymással Angela Merkel és José Manuel Barroso - mondta kedden Brüsszelben az Európai Bizottság elnökének szóvivője
Márciushoz képest 8,4, az előző év azonos időszakához képest pedig 11,6 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma áprilisban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a tárgyidőszakban összesen 57.640 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván - közölte honlapján a térségi kormányhivatal munkaügyi központja.
A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
Az életkor előrehaladtával egyenes arányban növekszik azoknak a száma, akik már az első randin hajlandóak szexelni. Ezért a pánikhangulat felelős, amely először a húszas évek elején járók, majd harminc fölötti nőkre csap le. A pszichológus szerint ezt kétféleképpen dolgozzák fel a hölgyek, ha azonnal ágyba bújtak egy férfival: soha többé nem teszik, vagy elfelejtik az egészet.
Benyújtotta lemondását Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
A PSZÁF ötmillió forintra büntette a Volksbankot informatikai, nyilvántartási hiányosságokért, amelyek kijavítására már tavaly szeptemberben is kötelezte a bankot. A Hungária Értékpapír pedig hétmilliós bírságot kapott, a hiányosságokat tizenhét pontban és számtalan alpontban sorolták fel.
A magyar gazdaság számára az elektronikai ipar fejlesztése kitörési pont lehet, mert ebben az ágazatban viszonylag kevés tőkebefektetéssel jelentős számú munkahelyet lehet létrehozni - mondta Havas István, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke kedden sajtótájékoztatón.
Olyan új technológián dolgozik a Facebook, amely lehetővé tenné a 13 év alattiaknak, hogy szülői felügyelettel használják a világ legnépszerűbb közösségi portálját.
Az európai válságkezelés lényeges pontjaiban egyetért egymással Angela Merkel és José Manuel Barroso - mondta kedden Brüsszelben az Európai Bizottság elnökének szóvivője.
Korábbi kutatások már rámutattak, hogy a cukros üdítők rendszeres fogyasztása hozzájárul az elhízáshoz, a vérnyomás emelkedéséhez, az inzulin-rezisztenciához.
A PCP konzorcium nyerte el az óbudai promenád építésére kiírt, hirdetménnyel indult tárgyalásos közbeszerzést nettó 619 millió forintos ajánlatával - az eredményt a hétfői Közbeszerzési Értesítő hozta nyilvánosságra....
Öt bordája tört el Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezetőnek, akit szombatra virradó éjjel súlyosan bántalmaztak Szegeden - derül ki az arab ország The National című lapjának beszámolójából.
Kijev - Vetkőzéssel próbálják párjukat minél jobb teljesítményre ösztönözni az ukrán focistafeleségek az Európa-bajnokságon. A szurkolók nagy örömére a két középpályás, Oleh Huszjev (29) és Jevhen Konopljanka (22) kedvese, Oleszja, valamint Viktoria, s a csatár, Jevhen Szeleznyov (26) választottja, Alla megvált egy-két ruhadarabjától.
Az euró a főbb devizákkal szemben elkezdett újra leértékelődni, így a forint is 302-re gyengült. A részvénypiacokon valamelyest javult a kockázati étvágy.
Benyújtotta lemondását Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a jövőben a Miniszterelnökségen folytatja munkáját.
Öt bordája tört el Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezetőnek, akit szombatra virradó éjjel súlyosan bántalmaztak Szegeden - derül ki az arab ország The National című lapjának keddi beszámolójából.
Románia pályázik a december 4. és 16. között sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnokság rendezésére - jelentette be kedden Cristian Gatu, a Román Kézilabda Szövetség elnöke.
A hétfői nap legnagyobb horderejű híre volt, hogy Nagy László visszatér a magyar kézilabda válogatottba. Sajnos a gittegylet miatt csak késő délután tudtunk ezzel a témával foglalkozni. Ezt gondolják a szurkolók...
Ha a kormány nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor az MSZP tesz feljelentést hűtlen kezelés miatt a magánnyugdíjpénztárak államosítása ügyében – erről Szekeres Imre beszélt kedden az ATV Start című műsorában.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint két válogatott, a címvédő spanyol, valamint a német esélyes a pénteken kezdődő Európa-bajnokság megnyerésére.
A válság alatt egyik legnagyobb hozamokat produkáló hedge fund guru 49 millió dollárért vásárolta meg az USA egykori legdrágább ingatlanát, a Hala Ranchot Bandar Bin Sultan szaúdi hercegtől. Pedig...
Még mindig nem érhetőek el az Otthonteremtési kerekasztal által kidolgozott új kamattámogatott hitelek. A bankok többsége a szükséges rendszer kiépítésének időigényessége miatt késlekedik a használt lakás vásárlására is igényelhető hitelek bevezetésével, de sejthető, hogy a törvényben foglalt kamatplafon miatt sem sietnek a piacra lépéssel. A válaszoló hitelintézetek közül is a legkonkrétabb…
Bergendy Péter, Cserhalmi Sára, Fliegauf Bence és Szabó István filmje is szerepel a júliusi Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon - ismertette keddi közleményében a Magyar Filmunió.
A csütörtökön kezdődő 83. Ünnepi Könyvhéten 98 kiadó összesen 333 újdonságával találkozhatnak az olvasók, a hétfőig tartó seregszemlén 250 hazai és határon túli könyves cég mintegy 150 pavilonban mutatja be kiadványait a fővárosban.