2012. szeptember 11. kedd

szept. 11
13:59
Az infláció nem akadálya az MNB újabb kamatvágásának (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint a magas infláció már nem lehet akadálya az MNB újabb kamatcsökkentésének.
szept. 11
13:59
Elindult a Munka kisgyermekkel program (HR Portál)
A közel kétszázmillió forintba kerülő program révén legalább száz kisgyerekes szülő kaphat minimum féléves munkát Közép-Magyarország területén.
szept. 11
14:01
Plusz adóbevételeket, 266 forintos eurót, őszi IMF-paktumot vár Matolcsy (Privátbankár)
Az NGM megküldte levelét a Költségvetési Tanácsnak, melyből kiderül, hogy a tárca novemberi IMF-megállapodást vár, ami jövőre 102 milliárddal csökkenheti a kamatterheket. A munkahelyvédelmi akcióterv pedig 20 ezer állást teremt és 100 milliárdos plusz adóbevételt generál. Jövő év végére 270 forint alatti eurót vár Matolcsy minisztériuma.
szept. 11
14:03
Győzelmi kényszerben fogadják a törökök Észtországot (Agroinform)
Törökország pontokat kell, hogy szerezzen Észtország ellen a Hollandiával szemben elszenvedett 2-0-ás vereség után.
szept. 11
14:05
Magyar csapat ellen nem, sokgólos mérkőzésre viszont fogadunk (Agroinform)
A keddi világbajnoki-selejtezők alkalmával a magyar-holland, valamint az osztrák-német meccsekre fogadunk.
szept. 11
14:07
A Liverpool csodagyereke váltotta Walcottot az angol keretben (Agroinform)
Betegség miatt nem játszhat az ukránok ellen Theo Walcott, helyére a 17 éves Raheem Sterlinget hívta be Roy Hodgson.
szept. 11
14:09
Murray áttörése 23 milliárdos rekordot döntött (Agroinform)
Habár Wimbledon óta Murray pazar formát mutatott, győzelme Djokovics ellen a meglepetés kategóriába sorolható.
szept. 11
14:09
Bedeszkázott ablakon is bejut a tolvaj (BorsOnline)
Nyáron a lakásbetörések száma ugrik meg, míg az ősz beálltával a hétvégi házak és a nyaralók kerülnek veszélybe. A szemfüles betörők egyre modernebb eljárásokkal végzik áldatlan foglalkozásukat. Teszik egyre nagyobb számban, mert a tulajdonosok mind több értékes tárgyat tartanak a nyaralóikban. Az alábbiakban igyekeztünk öszszegyűjteni a leghasznosabb tudnivalókat, tippeket.
szept. 11
14:09
Elindult a közös cseh-szlovák-magyar árampiac (Portfolio)
Ma reggel óta élesben működik a közös cseh-szlovák-magyar árampiac, a villamosenergia-börzéken a három ország kereskedői és termelői egységesen, határok nélkül kereskedhetnek a villamos energiával. A...
szept. 11
14:09
Hallgatói szerződés: ombudsmanhoz fordulnak a hallgatói hálózatok (ATV)
Szabó Mátéhoz, az alapvető jogok biztosához fordulnak az oktatási hálózatok a felsőoktatási hallgatói szerződések ügyében - közölte a három szervezet kedden az MTI-vel.
szept. 11
14:11
Orbán: gazdasági teljesítmény híján nincs béremelés (Portfolio)
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi...
szept. 11
14:11
A tálibok szakíthatnak az al-Kaidával (ATV)
Egy nemrégiben készült interjú szerint a tálibok a terrorizmus feladására, az al-Kaidával fennálló kapcsolataik megszakítására és az új afgán kormánnyal közösen gyakorolt hatalmi szerepvállalásra készülhetnek, sőt még az amerikai katonai támaszpontok jelenlétét is tolerálhatják az országban.
szept. 11
14:12
Matolcsy: már látszanak a gazdaságpolitikai fordulat eredményei (ProfitLine)
A munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több száz ezer új munkahely létesítését eredményezheti - emelte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés kedden megkezdődött országgyűlési vitájában.
szept. 11
14:12
Öt prototípus épül a több mint 500 lóerős Jaguar C-X75-ből (Auto Pult)
Már jó ideje lázban tartja a Jaguar az autózás és a brit márka rajongóit a C-X75-ös szuperautóval, ám a korábbi hírek szerint gázturbinás, de végül turbómotorossá vált modell végre révbe ért, s prototípusok készülnek belőle. Az öt példány építése már meg is kezdődött, így hamarosan a végső teljesítmény is kiderülhet.
szept. 11
14:13
November közepéig lehet elszámolni a napkollektoros pályázat beruházásait (Portfolio)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az eredeti, szeptember végi határidőt meghosszabbítva 2012. november 20-ig teszi lehetővé a pénzügyi elszámolások benyújtását a Zöld Beruházási Rendszer...
szept. 11
14:13
Orbán: a béremelések kormánya a miénk (ATV)
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.
szept. 11
14:14
Elindult a Munka kisgyermekkel program (ProfitLine)
Az Új Széchenyi Tervből nyert 187 millió forintos támogatással májusban indult és két évig tart a kisgyermekes szülők munkába állítására eszközöket kidolgozó Munka kisgyermekkel program - jelentette be Bárdos Krisztina, az Iparfejlesztési Közalapítvány ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
szept. 11
14:15
Sosem adtak el ennyi Porschét (Privátbankár)
Értékesítési rekordot ért el augusztusban a Porsche: a Volkswagen csoporthoz tartozó német vállalat tízezer kocsit adott el világszerte, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
szept. 11
14:15
Tavaly 13,7 százalék volt az átlagos szja adóteher (Gondola)
Tavaly az adóváltozások miatt 270 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál az adóhatóság adatai szerint.
szept. 11
14:15
Maffiaszerű kivégzés Milánó belvárosában (Blikk)
szept. 11
14:15
Maffiaszerű kivégzés Milánóban (Metropol)
Motoros támadók agyonlőttek egy olasz vállalkozót és barátnőjét Milánó egyik forgalmas utcájában.
szept. 11
14:15
A baloldalon több jobboldalit fogyasztanak (Kreatív Online)
Az emberek 80 százaléka szerint a média sokat elhallgat. Mérték és Medián kutatás.
szept. 11
14:17
Öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban (Metropol)
Gránátot dobott egy rendőrőrsre, majd felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő kedden.
szept. 11
14:18
Most vagy soha: legyőzzük a hollandokat! (Sport365)
Akár sorsdöntőnek is hívhatnánk a kedd esti Magyarország-Hollandia összecsapást, hiszen ahhoz, hogy a magyar válogatott kijusson a 2014-es világbajnokságra, itthon mindenkit meg kell vernünk. A papírforma sajnos mást mutat, a pontszerzés is csak remény.
szept. 11
14:20
Videó: hangulatkeltés a magyar-holland előtt (Sport365)
Magyarország ma este 20 óra 30 perctől Hollandia ellen mérkőzik meg a vb-selejtezők D-csoportjában. Egervári Sándor válogatottja az utóbbi okozott nekünk néhány szép pillanatot.
szept. 11
14:21
Contador hétszeres győztesnek tartja magát (Agroinform)
A spanyol bringás vasárnap, amikor megnyerte a Vueltát, ujjaival hetet mutatott.
szept. 11
14:22
Bekeményít az UEFA: nincs több pénz a Fair Play megszegőinek (Sport365)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) visszatartja a pénzdíját 23 olyan klubnak, amely nem felel meg a "pénzügyi fair play" szabályzatnak.
szept. 11
14:27
Biszku-ügy - KDNP: végre azonos a mérce (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kommunizmus bűnei munkacsoportja szerint végre azonos a mérce a nemzetiszocialista és a kommunista indíttatású népirtás megmérettetésére, és megszűnt a tehetetlenség, amelyet a jogállam eddig tanúsított a kommunista háborús bűnös megítélésében. Ezt Eötvös Péter, a munkacsoport vezetője közölte kedden az MTI-vel Biszku Béla előző napi őrizetbe vétele kapcsán.
szept. 11
14:27
Az Iveco és készül Hannoverre (Portfolio)
Az Iveco számos újdonsággal készül a 2012. szeptember 20-27. között megrendezésre kerülő 64. IAA nemzetközi haszongépjármű-kiállításra. A július elsejei hivatalos bejelentés után itt láthatja először...
szept. 11
14:27
285-ön billeg a forint az euróval szemben (Pénzcentrum)
A múlt csütörtökön indult nagy nemzetközi befektetői hangulatjavulás tegnap délután megállt és némi korrekció mutatkozott, ami a forintot érdemben nem mozgatta meg, az euróval szembeni jegyzések a 285-ös szint körül hullámoztak. Ma a piacok kiemelten fontos makroadatok hiányában inkább kiváró üzemmódot mutatnak a holnap délelőtti német alkotmánybírósági döntésig. A forint délhez közeledve…
szept. 11
14:30
Csökkent az átlagos szja adóteher (HR Portál)
Mind az összevont jövedelem, mind a számított személyi jövedelemadó összege csökkent tavaly 2010-hez képest. Budapest és Pest megye fizette be az összes személyi jövedelemadó valamivel több mint harmadát.
szept. 11
14:33
Orbán: ez a kormány a béremelések kormánya (Privátbankár)
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott megbeszélése után.
szept. 11
14:33
Természetben fizetnek az étteremben (Blikk)
szept. 11
14:33
„Nem történt olyan, amivel ne számoltunk volna” (Metropol)
A miniszterelnök elmondta: az azeri kiadatási ügyben semmi olyan nem történt, amellyel előtte ne számoltak volna.
szept. 11
14:39
Nem kap pénzdíjat 23 klub a pénzügyi fair play jegyében (Agroinform)
Az európai szövetség visszatartja a pénzdíját 23 olyan klubnak,amely nem felel meg a "pénzügyi fair play" szabályzatnak.
szept. 11
14:41
Cseh László Turi György nélkül kezdte el az edzéseket (Agroinform)
A magyar klasszis végig szeretné versenyezni a téli időszakot, a felkészülést pedig mestere nélkül kezdte.
szept. 11
14:42
Orbán: a kabinet a béremelések kormánya (Infostart)
A gazdasági ésszerűség határain belül támogatja a béremelést, illetve a minimálbér növelését a kormány - mondta a miniszterelnök.
szept. 11
14:43
Végleg magához láncolná Ronaldót a Real Madrid (Agroinform)
A Real Madridnál kitalálták miként lehetne jobb kedvre deríteni a szomorú Cristiano Ronaldót.
szept. 11
14:44
Jó hír Görögországból (Infostart)
Majdnem 34 százalékkal volt kisebb a görög költségvetés hiánya az idei első nyolc hónapban, mint a múlt év azonos időszakában, elsősorban a kiadások és a beruházások visszafogása miatt.
szept. 11
14:45
Csúcson az árak emelkedése (Blikk)
Augusztusban 0,1 százalékkal nőtt az infláció, ám az egy évvel korábbi szinthez képest átlagosan 6 százalékkal drágább az élet.
szept. 11
14:45
Elvált a nejétől, amikor meglátta a gyerekét (BorsOnline)
Jian Feng abban a hitben élte le a fél házasságát, hogy szép nőt vett feleségül. Csak akkor tűnt fel neki, hogy valami nem stimmel, amikor megszületett a kislánya, aki nem volt épp szépségesnek nevezhető.
szept. 11
14:45
Már 1000 haszonbérleti szerződést kötött az NFA (ProfitLine)
Érdemi szakmai munka folyik az évtizedek óta elhanyagolt magyar vidék felzárkóztatása érdekében. Megkezdődött a termelők, a kis- és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.
szept. 11
14:45
Hol hibáznak a menedzserek? (Portfolio)
A vállalati szintű projektértékelés során a gyakorlatban felmerülő főbb buktatókra hívja fel a figyelmet a McKinsey nevű amerikai tanácsadócég nemrégiben publikált elemzésében. A szakértők...
szept. 11
14:45
Baltásgate: Orbán szerint nem történt olyan, amivel ne számoltak volna (ATV)
A miniszterelnök mondta ki a döntést az azeri kiadatási ügyben, amelyben - Orbán Viktor szavai szerint - semmi olyan nem történt a magyar kormány döntése után, amellyel előtte ne számoltak volna.
szept. 11
14:47
Tovább nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány (Portfolio)
Júliusban a várt 1,3 százalék helyett mindössze 0,2 százalékkal (-41,9 milliárd dollárról -42 milliárd dollárra) nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya - jelentette az amerikai...
szept. 11
14:51
Kevés lett a kukorica, de nekünk talán elég lesz (Privátbankár)
Az aszály ellenére a gyenge, 4 millió tonnára becsült kukoricatermés elegendő lehet az ország belső igényének kielégítésére - mondta a szaktárca államtitkára.
szept. 11
14:51
Így született a kormánydöntés az azeri kiadatási ügyben (Infostart)
A miniszterelnök mondta ki a döntést az azeri kiadatási ügyben, amelyben - Orbán Viktor szavai szerint - semmi olyan nem történt a magyar kormány döntése után, amellyel előtte ne számoltak volna.
szept. 11
14:51
Hágában összeütközött két villamos (Metropol)
A baleset délelőtt történt, az egyik jármű beleszaladt az előtte álló szerelvénybe.
szept. 11
14:51
Sukoró-ügy: felmentették Joav Blumot (Metropol)
Az ügyészség és a vádlott ügyvédje is fellebbezést nyújtott be az elsőfokú ítélet ellen.
szept. 11
14:51
REKORD: 22 milliárd forint értékben fogadtak a US Open álom-döntőjére! (Sport365)
Andy Murray és Novak Djokovics hétfő esti mérkőzésére több, mint 63 millió font értékben fogadtak, így ez lett minden idők legnagyobb forgalmát generáló eseménye a Betfair 12 éves történelme során.

Keresés