A tiszai vendéglátóhelyeket bemutató cikksorozatunkra számos levél érkezett szerkesztőségünkbe. Kaptunk hideget, s meleget egyaránt - voltak, akik kiálltak a listákban szereplő éttermek, cukrászdák mellett, míg mások éppen negatív tapasztalataikról számoltak be. Mivel azonban az összesítésben szereplő vendéglátóhelyek szubjektív véleményt tükröztek, arra kértük olvasóinkat, hogy számoljanak be…
Neil Armstrong volt az első ember, aki a Hold felszínére lépett. A legendás amerikai űrhajós augusztus 25-én hunyt el, és ezzel visszavonhatatlanul lezárult egy korszak. Az űrkutatás ugyanis gyökeresen átalakult az eltelt évtizedek alatt.
Budapest - Telt házas koncerteket ad szakításuk bejelentése óta Szinetár Dóra (36), és Bereczki Zoltán (36). Ezrek akarják őket élőben látni, főleg úgy, hogy egyelőre csak az év végéig vannak lekötött közös koncertjeik.
Ahogy öregszik az ember a tesztoszteronszint esik, de számtalan gyógynövény és étel létezik, amely elősegítheti a hormonok vérszintjének a növekedését.
Szeptember 1-én drágult a cigaretta, jönnek az elrettentő fotók a dobozokra, kevesebbe kerül a piroson történő áthajtás és változtak a közlekedési tarifák.
Öt éven át járta a világ legveszélyesebb helyeit egy svájci házaspár, majd hazatérve otthonuktól néhány méterre érte utol őket a végzet, egy vonat képében.
Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök 1970-es években viselt kosztümjeire licitálhatnak az érdeklődők a Christie's aukciósház hétfői londoni árverésén.
Kettőszázhuszonkét millió dollárjába (csaknem 51 milliárd forintjába)kerülhettek tavaly Kanadának a "színlelt" magyar menekültek - közölte a hét végén a honlapján a Kanadai Kormányközi Konferencia Titkársága (CICS) az ország határőrizetének (CBSA) adataira hivatkozva.
Néhány héttel ezelőtti cikkünkben írtunk Haraszthy Ágostonról, arról a magyar kalandorról, aki végül Amerikában telepedett le, és aki megalapozta a mára nagy hírű kaliforniai borászatot.
A Nemzeti Sport Vasárnapi Vendége Horváth Mariann sportkommentátor. A hatszoros világbajnok vívó mesél arról, hogy a vívás mellett szereti a jégkorongot, a műkorcsolyát, a síelést és a teniszt is. Horváth szerint Szilágyi Áron győzelme után sokan mennek le vívni a gyerekek közül, ennek ellenére nem igazán optimista a jövőt illetően.
Kettőszázhuszonkét millió dollárjába (csaknem 51 milliárd forintjába)kerülhettek tavaly Kanadának a "színlelt" magyar menekültek - közölte a hét végén a honlapján a Kanadai Kormányközi Konferencia Titkársága (CICS) az ország határőrizetének (CBSA) adataira hivatkozva.
A kövi veréb hímek énekének üteme, hangmagassága és hangereje árulkodik párzási sikeréről - fedezték fel német ornitológusok több mint kétévnyi kutatást követően.
Az idén Pécsett, a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában tartják a nemzeti tanévnyitót, amely ma délután négy órakor kezdődik. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint szeptemberben a közoktatásban 1 millió 295 ezer 800 diák kezdi meg a tanévet: az általános iskolákban 748 ezer, a gimnáziumokban 191.800, a szakközépiskolákban 227.600, a szakiskolákban 128.400.
Polgármestert választanak ma Hódmezővásárhelyen. A Csongrád megyei település korábbi vezetője, Lázár János június eleje óta a Miniszterelnökséget irányítja államtitkárként, és ez a poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a városvezetői tisztséggel. Időközi önkormányzati választást tartanak ma a rábaközi Bogyoszlón is.
Magyarország tisztessége eladó, ezt üzente a kormány a világnak, amikor szabadon engedett egy gyilkost annak reményében, hogy Azerbajdzsán a gesztusért majd finanszírozza Magyarországot. Keresztény-konzervatív kormányunk Júdás harminc ezüstjéért eladott bennünket - írja Gyurcsány Ferenc.
Az ügyvéd szerint az eljárás alá vontak és a bírák többsége is a házi őrizetet, illetve az elektronikus nyomkövetőt fogja előnyben részesíteni, ha kiépül a rendszer.
A nemzeti vidékstratégiához hasonló módon elkészül a nemzeti vízgazdálkodási és öntözési stratégia, amely a szeptember 4-i, keddi kormányülés elé kerül - mondta Illés Zoltán Szerencsen, írja az MTI. ...
Folyamatosan halad a közösségi közlekedés átalakítása - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. Völner Pál hangsúlyozta: jelenleg a cégek átszervezése zajlik több lépcsőben.
Elfogadhatatlannak tart egy katonai beavatkozást Szíriában az ENSZ és az Arab Liga új különmegbízottja. Lahdar Brahimi az al-Arabíja arab hírtelevíziónak azt mondta: a politikai folyamat kezdeményezésében a damaszkuszi kormányra hárul a főszerep, és jelen pillanatban nincs szükség arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb határozatokat fogadjon el Szíriáról.
Péntek után szombaton is kikapott a magyar női röplabda-válogatott Szlovákiától felkészülési mérkőzésen. Noha már játszmát is nyert a nemzeti együttes, a három elbukott szett simább volt, mint egy nappal korábban. A magyar csapatban a békéscsabai Pallag Ágnes második válogatott meccsén bátor és ponterős játékkal vétette magát észre.
A magyar ellenzéki pártok választ kérnek a kormánytól: hogyan, miért adták ki a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak, amikor várható volt, hogy ott kegyelmet kap, sőt hősként ünneplik. Többen üzletet sejtenek a kiadatás mögött. A világsajtó azóta ettől az ügytől hangos, Barack Obama amerikai elnök is magyarázatot vár.
Holnap becsengetnek, kezdődik a tanév. Hogy vidámmá tegyük ezt a sokak által egyáltalán nem várt napot, egy hazugságcsokrot nyújtunk át. Halottnak nyilvánítás, vulkánkitörés, polgárháború - egyebek közt ilyesmikkel magyarázzák brit egyetemisták, hogy miért nem készültek el határidőre dolgozatukkal.
Elektronikus továbbképzési rendszert vezetne be a könyvelők számára a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca hangsúlyozta: a szakmai szervezetek bevonásával a tárca már előkészítette a szabályozások átalakítását.
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) negyedik fordulójában a Roda 3–0-ra legyőzte a Willem II-t, ami ellen Németh Krisztián is eredményes volt. Íme, a fejes gól!
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy kínai gép. A hatóságok őrizetbe vették azt a férfit, aki telefonon azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a járatot. A 29 éves férfit Dél-Kína egyik szállodájában vették őrizetbe, miután lenyomozták hívását.
A vasárnapi játéknap is tartogat izgalmas mérkőzéseket itthon, a labdarúgó NB I 6. fordulójában a bajnok DVSC-Teva az Újpesthez látogat, míg a Videoton Siófokon próbálja meg folytatni hétközi remeklését. A másodosztályban hat mérkőzést rendeznek, többek között a Vasas–FTC II-t és a Gyirmót–Veszprém találkozót.
Lencse László tizenegyesből szerzett góllal járult hozzá csapata, az Ironi Kirjat Smona idegenbeli 3–1-es győzelméhez a Maccabi Haifa ellen az izraeli élvonalban. Íme, a gól!
A kormányközeli mno.hu birtokába került az a hivatalos levél, melyben Azerbajdzsán ígéretet tesz, hogy Ramil Sahib Safarov a legsúlyosabb büntetést kapja hazájában. Az ellenzéki kritikák szerint azonban ebben az esetben a kormánynak tiltakoznia kellett volna, hogy a baltás gyilkost mégis szabadlábra helyezték.
A férfi a legapróbb részleteket is elmesélte kapcsolatukról Júniusban John Travolta volt titkárnője azt állította, hogy nemcsak férfi masszőröket zaklatott a sztár, de évekig szerelemben élt pilótájával. Az állítólagos szerető, Doug Gotterba azonban eddig nem reagált a pletykákra, most azonban kitálalt. A jelenleg hatvankét éves férfi ugyan néhány dolgot tagadott, de a románc tényét elismerte,…
Az élvonalbeli MTK labdarúgócsapatának Budapest Honvéd ellen duplázó irányító középpályása, Kanta József szerint nem szabad megelégedniük magukkal, ugyanis sorsolásuk kedvező volt, és a neheze még csak most következik.
Igazán forróra sikeredett augusztus utolsó hete: az E.ON megvásárlásának ügye, valamint a pénteki - azeri gyilkos kiadása miatti - diplomáciai botrány mellett ismertté váltak egy óriási elbocsátás...
Az Európai Unión kívül élő magánszemélyektől érkező, 45 eurót meghaladó értékű küldemények után adót és vámot kell fizetni, az ajándékozás ténye pedig nem ad mentességet ez alól.