Nyilván, pusztán a véletlenek egybeesésének tulajdonítható, hogy ugyanaznap, amikor a nemzetközi vitákat és viharokat kiváltó elítélt-átadásra sor került, történt egy ennél sokkal prózaibb esemény is, jelesül megjelent a Magyar Közlöny épp esedékes száma. Ebben olvasható többek között a miniszterelnök 101/2012. (VIII. 31.) számú ME-határozata, amely „a Magyarország és a Török Köztársaság közötti…
Óriási a lelkesedés az idei Velencei Filmfesztiválon Paul Thomas Anderson filmje a The Master iránt. Szinte biztosra vehető, hogy a legjobb alakítás díjára esélyesek, sőt sok vélemény szerint egyenesen az Arany Oroszlánt is alighanem ez a film kapja majd.
Kalkuttában és Londonban is tüntettek a magyar diplomáciai képviseletek előtt. Az indiai örmény közösség nevében bocsánatkérést követeltek a magyar hatóságoktól, mert Ramil Safarov kiadatását morális szempontból elfogadhatatlannak tartják. Magyarország londoni nagykövetsége előtt is tiltakoztak örmények. Safarov szabadlábra helyezése az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének főtitkára szerint is…
Megismerték a kormánypárti képviselők az IMF követeléseit; a honatyák szerda este Sárváron kaptak tájékoztatást a feltételekről - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Demokratikus országoknak álcázott rezsimek élnek tovább az egykori Szovjetunió területén. Az alábbiakban az Azerbajdzsánban uralkodó állapotokat és az ugyanott uralkodó elnöki családot mutatjuk be. Ilham Alijev lányai aranybányákkal, fiai olajmezőkkel és dubaji luxusingatlanokkal rendelkeznek, de a biztosítási- és az építőiparban is szépen kamatoztatja tehetségét a família. Egy egészen ázsiai…
Molnár Gyula visszatér az újbudai politikai és közéletbe, sőt azt tervezi, hogy 2014-ben újraindul a polgármesteri tisztségért – írta csütörtöki számában a Népszava.
Megismerték a kormánypárti képviselők az IMF követeléseit; a honatyák szerda este Sárváron kaptak tájékoztatást a feltételekről - írta a Magyar Nemzet.
Szolgálaton kívüli rendőrre támadtak többen a Pest megyei Turán szerdán a késő esti órákban - erősítette meg az MTI információját az ORFK Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese.
Az ócsai lakópark bizonyosan nem valósul meg az idén – írta csütörtöki számában a Népszabadság az ügyet jól ismerő, de pontosan meg nem nevezett belügyi forrásra hivatkozva.
Szolgálaton kívüli rendőrre támadtak többen a Pest megyei Turán szerdán késő este – erősítette meg az MTI információját az ORFK Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese.
Közvélemény-kutatás lehet az iskolaköpeny bevezetéséről a Magyar Nemzet írása szerint, míg a Népszabadság arról ír, hogy idén már nem épül meg az ócsai lakótelep.
A párt hivatalos elnökjelöltjévé választotta helyi idő szerint szerda éjjel Barack Obamát az amerikai demokraták Charlotte-ban tartott országos konvenciója.
A demokraták Charlotte-ban tartott országos konvencióján a párt hivatalos elnökjelöltjévé választották Barack Obamát. Közben választási platformjukat megváltoztatva visszavették a pártdokumentumba annak kinyilatkoztatását, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa.
Németország szerencsés lehet, ha jövőre eléri az egy százalékos gazdasági növekedést - fejtette ki a CDU-CSU frakció költségvetési bizottságának elnöke a CDU vezetőinek tanácskozásán szerdán Berlinben.
Felül kellene végre emelkedni a politikai csatározáson és csak a város érdekében cselekedni - mondta Horváth Zsolt, az MSZP Tolna megyei elnökhelyettese, aki független jelöltként indul a dunaföldvári időközi polgármester-választáson.
A szíriai parlamenti ellenzék a szíriai elnök távozását akarja, és ebben számít Moszkva közreműködésére - tájékoztatott szerdán az orosz fővárosban a Koalíciós Erők a Békés Átmenetért nevű ellenzéki csoport küldöttségének vezetője.
A családi csődvédelemről szóló javaslatról, a családi adózás kiterjesztéséről, a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításáról, a kegyeleti jog egyes rendelkezéseinek megváltoztatásáról kíván egyeztetni, és eredményeket elérni a kormánypártok közös frakcióülésén a KDNP - mondta el Sárváron Harrach Péter frakcióvezető.
Csak egy százalékos ugrást eredményezett Mitt Romney számára a republikánusok tampai jelölőgyűlése. Obamáék most abban bíznak, hogy a demokrata konvenció megerősíti az elnök újraválasztási esélyeit. A jelölőgyűlés első napjának főszónoka a First Lady, Michelle Obama volt, aki sokkal népszerűbb férjénél, ráadásul nem csak a demokraták körében. Az ATV tudósítója, Bombera Krisztina jelentkezik az…
Kiesett a negyeddöntőben az ötszörös bajnok Roger Federer az év utolsó Grand Slam-tornáján, a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon szerdán.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptember 5-től 7-ig a magyar fővárosban rendezi meg azt a nemzetközi fórumot, melynek témája a "Humánerőforrás-menedzsment és -képzés a statisztikai hivatalokban" - közölte a KSH.
Befejezi a képviselői munkát és lemond parlamenti mandátumáról az LMP-s Kukorelly Endre. A politikus döntését tegnap, a párt országos választmányának ülésén jelentette be.
A legkeresettebb képzőművészeket a műtárgypiac blue chipjeinek is nevezik, s a pénzüket műalkotásba fektetni akarók rendszerint azt a tanácsot kapják, hogy az ő munkáik megvételével realizálhatják a...
Nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és tízmillió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI Zrt. által benyújtott bírósági kereset, amely szerint az újságíró megsértette a cég jó hírnevét. Balavány szerint a közmédia "a szólásszabadság eltörlésére törekszik".
A jelentős részben a magyar Mol Nyrt. tulajdonában lévő horvát olajvállalat, az INA benyújtotta kötelező érvényű ajánlatát az osztrák OMV horvátországi és boszniai kútjaira - erősítette meg a horvát cég a Lider című gazdasági lap szerdai számában.
A tegnapi kereskedés során sem találták az irányt az amerikai részvénypiacok, miután a befektetők az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülése, valamint a pénteken nyilvánosságra kerülő amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt óvakodtak a befektetésektől.
Németország szerencsés lehet, ha jövőre eléri az egy százalékos gazdasági növekedést - fejtette ki a CDU-CSU frakció költségvetési bizottságának elnöke a CDU vezetőinek tanácskozásán.
Még nem lehet pontosan felbecsülni, hogy mekkora kár is érte idén a mezőgazdaságot és ezzel együtt a hazai lakosságot a súlyos aszály miatt. Egy azonban biztos, egy ágazatra jellemzően akkor kerül a...
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 97-81-es vereséget szenvedett az osztrák csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat szerdai mérkőzésén, így nagy valószínűséggel Rátgéber László szövetségi kapitány együttese lemarad a kontinesviadalról.
A múlt héten azért nem láthattunk jelentősebb elmozdulásokat a tengerentúli részvénypiacokon, mert a befektetők Ben Bernanke Jackson Hole-i beszédére vártak, az irány azonban valahogy a beszédet...
Megismerték a kormánypárti képviselők az IMF követeléseit; a honatyák szerda este Sárváron kaptak tájékoztatást a feltételekről - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lap szerint az IMF...
Sajtóértesülések szerint az angol bajnok Manchester City, illetve a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea is szeretné leigazolni Radamel Falcaót, az Atlético Madrid kolumbiai futballistáját.
Eddie Jordan, a korábbi csapattulajdonos szerint Lewis Hamilton már mindenben megállapodott a Mercedesszel, és 2013-tól a németeknél folytatja a pályafutását, méghozzá Michael Schumacher helyén.
A családi csődvédelemről szóló javaslatról, a családi adózás kiterjesztéséről, a polgári törvénykönyv módosításáról, a kegyeleti jog egyes rendelkezéseinek megváltoztatásáról kíván egyeztetni, és eredményeket elérni a kormánypártok közös frakcióülésén a KDNP - mondta Harrach Péter frakcióvezető.