Az ázsiai kereskedésben az irányadó indexek vegyesen teljesítenek az előző napi gyengélkedést követően. Az igazán fontos események, illetve makroadatok csak a zárást követően várhatóak, így a...
A Masterplast bejelentette, hogy vételi jogot biztosító megállapodás alapján a tulajdonában álló törzsrészvényekből 2012. szeptember 5-én 8 382 darab törzsrészvényt áttranszferált Dr. Gara Iván, a...
A gyilkossági ügyben az áldozatot és családját képviselő ügyvéd szerint a baltás gyilkos személyiségzavarral küzdött, befolyásolható és fanatikus volt.
Tíz aktivistát vettek őrizetbe szerdán az orosz rendőrök a moszkvai Gazprom épülete előtt. A zöldek, akik közül néhányan jegesmedvének öltöztek, a cégóriás sarkvidéki tevékenysége ellen tüntettek.
Péntek délelőtt áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon - tudta meg az MTI városházi forrásból. Ezután havonta két-három új metrókocsit tudnak majd forgalomba állítani.
A kínai kormány elfogadott egy 18 várost érintő metróépítési tervet, mely a piaci szereplőkben erősítheti azokat a várakozásokat, miszerint a vezetés nem hagyja szó nélkül a gazdaság lassulását,...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls vezetősége mindent megtesz azért, hogy magához láncolja a liga egyik legjobb edzőjét, Tom Thibodeau-t. A tréner kontraktusa jövő nyáron jár le.
Enyhe pozitív irányú nyitásra számít Budapesten Varjú Péter, az Erste üzletkötője. A kereskedést kivárás jellemezheti egészen a fél háromkor kezdődő EKB kamatdöntő ülésig. Az európai piacokon...
Megismerték a kormánypárti képviselők az IMF követeléseit szerdán este Sárváron. Sajtóértesülések szerint a listán szerepel a válságadók, a bankszektorra kivetett adó megszüntetése, az szja-kulcs emelése, a családi adókedvezmény, illetve a családi pótlék megszüntetése, a nyugdíjak mérséklése és a bércsökkentés is.
Ma mindenki a makroadatokra figyel ennek ellenére, ha nem hoznak brutális meglepetést akkor nem számíthatunk túlzottan heves piaci reakciókra. Ennek ellenére akadnak papírok melyek akár élesebb...
Alkalmazottjára gyújtotta egy férfi az általa bérelt sörözőt szerdán Székesfehérváron, majd ismeretlen helyre távozott; a rendőrség emberölés kísérlete miatt keresi, és országos körözést adott ki ellene.
Az export és import euróértéke 4,6, illetve 4 százalékkalkal nőtt, míg a forintértékek – a devizaárfolyamok alakulása miatt – 10%-ot meghaladó bővülést mutattak 2011 júliusához képest.
Egy menetrendszerinti autóbusz ütközött személyautóval a 27-es számú úton, a Borsod megyei Edelény és Sajószentpéter között csütörtök reggel, a buszon utazók közül ketten könnyebben megsérültek - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Ismerté vált a kormánypárti képviselők számára az IMF követelései, a Magyar Nemzet mai számában arról írt, hogy a honatyák szerda este Sárváron kaptak tájékoztatást a feltételekről a Valutaalap feltételeiről.
A szerda esti 284-284,5 közötti szűk sávban ingadozik továbbra is a forint az euróval szemben, azaz nem tudott az euró tartósan a 285,5-ös erős ellenállás fölé jutni a tegnap Brüsszel felől érkezett,...
A szocialista képviselő szerint elképzelhető az, hogy a külügy ugyan megmondta a miniszterelnöknek, mire lehet számítani, ő azonban nem hallgatott rájuk.
Júliusban az export és import euróértéke 4,6, illetve 4,0 százalékkal nőtt, míg a forintértékek – a devizaárfolyamok alakulása miatt – 10 százalékot meghaladó bővülést mutattak az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai alapján.
Továbbra sem kapott szárnyra a magyar export, júliusban az export euróértéke 4,6 százalékkal, míg az importé 4,0%-kal nőtt a KSH ma megjelent előzetes külkereskedelmi adatai szerint. Időarányosan a...
Az Opel Astra modellcsaládja nemrégiben egészült ki a szedánnal, ezúttal pedig az utolsó láncszem, a kabrió is megérkezik, méghozzá Cascada néven, ezzel teljessé varázsolva a palettát. Noha az Opel a 4,7 méteres hossz miatt már a középkategóriába sorolja a nyitott tetejű újdonságot, az alapok azt az Astrához kötik.
Egervári Sándor szerint Hollandia felfelé, Andorra lefelé lóg ki a csoportunkból. A magyar szövetségi kapitány hisz benne, hogy csapata ott lesz a 2014-es, brazíliai világbajnokságon.
Megkapta a Malév repülőséi jogait a Wizz Air, ennek köszönhetően pedig Izraelbe, Ukrajnába és Oroszországba is repülhet a légitársaság - tudta meg a Népszabadság. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a...
Megismerték a kormánypárti képviselők az IMF követeléseit; a honatyák szerda este Sárváron kaptak tájékoztatást a feltételekről - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint Orbán Viktor ma ismertetheti az ezekre adandó kormányzati válaszokat....
Sajtóértesülések szerint az angol bajnok Manchester City, illetve a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea is szeretné leigazolni Radamel Falcaót, az Atlético Madrid kolumbiai futballistáját.
Kötelező érvényű vételi ajánlatot nyújtott be a horvát INA az OMV által eladásra kínált horvát és bosnyák töltőállomásokra, erősítette meg a Lider gazdasági lapnak a horvát vállalat. Korábbi hírek...
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers egyéves, nem garantált szerződést kötött a 222 centis magyar centerrel, Somogyi Gergellyel.
Az azerbajdzsáni Állami Olajalap, ha akarja sem fektethetett volna magyar kötvényekbe - mondta el a Magyar Hírlapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában a befektetési társaság ügyvezető...
Remek hír a magyar autósport szerelmesei számára: az idén a GP3-ban szereplő Kiss Pál Tamás szeptember 14. és 16. között újra a Hungaroringen fog versenyezni.
Előző cikkünkben bemutattuk, hogy bizonyos feltételek megfogalmazása után milyen informatikai eszközök használatával kezdhetünk bele a szervezeti tudás felmérésébe. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk, hogyan fordíthatjuk a tudásfelmérést a tudásszint emelésére szervezetünkön belül.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) üdvözli a dohánytermelők uniós támogatásának fenntartására hozott európai parlamenti bizottsági döntést - közölte Bényei Illés, a szervezet elnöke.
A munkahelyvédelmi akcióterv forrása továbbra is vitapont lehet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatott hiteltárgyalásokon, így gyors, őszi megállapodás csak akkor várható, ha a kormány más területen kompromisszumot köt a nemzetközi szervezetekkel - vélik elemzők.
Az Európai Központi Bank (EKB) határozott állampapír piaci beavatkozásának reményében erősödéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,29 százalék, a frankfurti Xetra DAX index 0,24 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,18 százalék nyereséget jelzett. A BUX 0,05 százalékos emelkedéssel, 17.848,45 ponton nyitott csütörtökön.
Az Európai Központi Bank döntését illetően bár a kamatvágás kétségtelenül benne van a levegőben, a piaci hangulat nem indokolja, hogy az EKB kijátssza utolsó aduját, így vélhetően nem történik kamatcsökkentés, a kötvénypiaci beavatkozásra vonatkozóan azonban igen magasak a várakozások, hiszen a rövid távú kötvényhozamok már most csökkenőben vannak - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő…
Az export euróban 4,6, az import 4,0 százalékkal nőtt júliusban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az árfolyamok alakulása miatt forintban a növekedés 11,3, illetve 10,8 százalékos volt.
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége elégedett a dohánytermelők uniós támogatásának fenntartására hozott európai parlamenti bizottsági döntéssel.
A jelenlegi hét talán legfontosabb napja következhet, ugyanis az EKB kamatdöntő ülést tart, valamint több szoros figyelemmel követett amerikai munkaerőpiaci adat is érkezik a tengerentúlról. A BUX a...
Egy négyéves kislányt találtak három holttest alatt a francia hatóságok egy brit rendszámú BMW-ben az Alpokban. A bűncselekmény helyszínén egy halott kerékpárost, valamint egy brutálisan összevert hétéves kislányt is felfedeztek.
Gépkocsifeltörés miatt állították elő Szentesen azt a 15 éves fiút, akit a rendőrség eltűnés miatt keresett. A szolnoki B. Zoltán szeptember elsején ment el otthonról, szülei engedélye nélkül.