Bár Clint Dempsey révén már a 36. másodpercben vezetést szerzett az Egyesült Államok válogatottja vb-selejtezőn Jamaica ellen, a karibiak két szabadrúgásgóllal fordítottak, és történetük során először győzték le az USA csapatát.
A pletykák szerint eredményes volt Vilmos hercegék második nászútja, azaz úton van a várva várt örökös. Amíg a legnevesebb bulvárlapok a bejelentésre várnak, addig azt találgatják, vajon a nőgyógyászon kívül más orvost is felkeresett-e Katalin hercegnő.
Magyarországnak jó megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - állapította meg Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Csaba László közgazdász szombaton a tizenegyedik kötcsei találkozón.
Magyarországnak jó megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - állapította meg Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter...
Talán a nyár vége, vagy éppen a nyaralószezon tetőzése az oka, de a Bookline augusztusi sikerlistáján igen szép számmal képviselteti magát a romantika és az erotika. A szürke ötven árnyalatát már hónapok óta nem lehet kirobbantani az 1. helyről, Fejős Éva Szeretlek, Bangkokja pedig hihetetlen gyorsasággal tornázta fel magát a 2. pozícióba. A dobogó 3. fokán ezúttal Leiner Laura népszerű Szent…
Mintegy hatvan-hetven örmény tiltakozott szombaton délután az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt azeri katonatiszt, Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatása ellen a prágai magyar nagykövetség előtt - tájékoztatta az MTI tudósítóját Buczkó István, a magyar diplomáciai képviselet ideiglenes ügyvivője.
Hegyi Karabah határozottan elutasítja a háborút - jelentette ki az azerbajdzsáni területbe beékelődött, főként örmények lakta terület elnöke, akit szombaton iktattak be a hivatalába újabb ötéves időszakra.
Főként Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetéről és az IMF-tárgyalásokról volt szó az Orbán Viktor kormányfő részvételével zajlott beszélgetésen, a tizenegyedik kötcsei találkozón - nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-nek. Havasi Bertalan beszámolója szerint Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá…
Magyarországnak jó megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - állapította meg Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Csaba László közgazdász a tizenegyedik kötcsei találkozón.
Kétnapos informális tanácskozást tartottak a ciprusi Páfoszon az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei. A tanácskozáson Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviselte.
Az Európai Unió vezető hatalmai újabb szankciókat készítenek elő Irán ellen atomprogramja miatt, ha Teherán csak az időt húzza - jelentette ki pénteken több politikus az uniós külügyminiszterek kötetlen ciprusi találkozóján.
Miután az utánpótlás-játékosokon kívül csak két bevethető támadója van a Liverpoolnak, Brendan Rodgers, a csapat vezetőedzője Fernando Llorentével erősítené meg csapatát.
Technikai probléma nélkül könnyedén megszerezhette volna a pole pozíciót az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén Fernando Alonso – ezt maga a spanyol versenyző állítja, aki mellől ezúttal is elpártolt a szerencse. Tovább »
Tegnap látott napvilágot a hír, miszerint a Juventus megpróbálta visszacsábítani Európába a Sanghai Senhua BL-győztes támadóját, Didier Drogbát. Az olasz bajnok nem jutott dűlőre az elefántcsontpartival.
Jenson Button, a McLaren versenyzője elismerte, a Ferrari pilótáival ellentétben ő és csapattársa, Lewis Hamilton nem használták egymás szélárnyékát az Olasz Nagydíj időmérő edzésén a jobb köridő elérése érdekében. Tovább »
Lewis Hamilton sikerével zárult a Forma-1-es Olasz Nagydíj időmérő edzése, mely után a három dobogós, Hamilton, Jenson Button és Felipe Massa nyilatkozott a riportszobában.
Ha a pasik fogdosnák a női melleket nyílt utcán, akkor röpködnének a szitkok és a pofonok, de a majmok büntetlenül tapogathatnak. Sőt, még mosolyognak is a hölgyek.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenharmadik futamán, a monzai Olasz Nagydíjon.
Két és fél millió dollár már elég jó ok lehet Demi Moore számára, hogy összeszedje minden lelkierejét és felidézze Ashton Kutcherrel való 6 éves kapcsolatát.
A sajtószabadságért tüntettek több ukrán nagyvárosban szombaton amiatt, hogy az ország nagyobbik részében a kábelszolgáltatók korlátozzák a TVi nevű, a hatalommal szemben rendkívül kritikusnak tartott hírtelevízió műsorát.
A gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiú és négy, általa személyesen nem ismert társa volt a magát Anonymousnak nevező számítógépes hackercsoport magyarországi tagja - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton. A csoport tagjai hatoltak be az Alkotmánybíróság honlapjára, átírták az Alaptörvényt, majd hasonló bűncselekményeket követtek el más portálok ellen is. A hackerek…
Szakmai szervezetek szerint a magyar fémtörvény az egyik legszigorúbb. A kormány a fémkereskedelem államosítására készül. Kérdés, ez megoldja-e a feketekereskedelem problémáját.
Mintegy hatvan-hetven örmény tiltakozott szombaton délután az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt azeri katonatiszt, Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatása ellen a prágai magyar nagykövetség előtt - tájékoztatta az MTI tudósítóját Buczkó István, a magyar diplomáciai képviselet ideiglenes ügyvivője.
Spanyol források szerint az olasz klub szeretné a nem túl jó formában lévő Barcelona játékost megszerezni, ha másképp nem, hát kölcsönben. Ez azonban nem lesz egyszerű számukra.