A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ugyanannyi jutalmat kapjanak a paralimpiai játékok érmesei és helyezettjei, mint az olimpiai játékok pontszerző versenyzői - írja közleményében Varjú László országgyűlési képviselő.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Formula-1-es Olasz Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenharmadik versenyét.
Őrizetbe vették azt a férfit, aki vasárnap hajnalban ittasan autójával halálra gázolt egy tizenöt éves helybeli lányt a Fejér megyei Lajoskomáromban, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – tudatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Saját elmondása szerint utolsó paralimpiáján vett részt Londonban a kerekes székes vívó Szekeres Pál, aki a tőrözőknél egyéniben a negyeddöntőig jutott, csapatban pedig a hetedik helyen végzett.
A síneken feküdt egy igencsak ittas kazahsztáni férfi. Öngyilkos akart lenni, de a kutyája nem hagyta, elrángatta a vonat elől, az állat azonban az életével fizetett.
Az elmúlt hónapok hangos botrányai tépázzák a vezetőváltásra készülődő kommunista párt képét Kínában - az információk nyilvánosságának térnyerése a kínai civil társadalom erősödését is jól példázza.
Kihúzták a Hatoslottó 36. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így egy hét múlva 665 millió forint keresi majd gazdáját....
London — A 100 és 200 méteren elszenvedett vereségek után Oscar Pistorius (25) kedvenc versenyszámában, a 400 méteres síkfutásban már nem hibázott, s óriási fölénnyel védte meg címét a londoni paralimpián.
Firenze — Hivatalosan is kérvényt nyújtott be az olasz Uffizi Múzeum a francia kormánynak, hogy szolgáltassák vissza nekik a Mona Lisa című világhírű Leonardo Da Vinci-festményt, mert 1503-ban ott készítette, így ez a szülőhazája.
Victoria Beckham tervezi Jennifer Anston esküvői ruháját. Ez a hír azért érdekes, mert korábban azt pletykálták, hogy Brad Pitt kedvesének álmodja meg a legszebb menyasszonyi ancúgot.
Ittasan gázolt halálra egy 15 éves lányt egy 30 éves halláskárosult férfi a Fejér megyei Lajoskomáromban. A baleset után a sofőr továbbhajtott, a lány életét az orvosok nem tudták megmenteni.
Saját elmondása szerint utolsó paralimpiáján vett részt Londonban a kerekes székes vívó Szekeres Pál, aki a tőrözőknél egyéniben a negyeddöntőig jutott, csapatban pedig a hetedik helyen végzett.
PanAn — Ősidők óta a kínai tradíciók közé tartozik egy különleges rituálé, amely nemcsak a bátorságot hivatott bizonygatni, de az ázsiai emberek szerint a betegségeket és a rosszat is elűzi.
Három évvel, 2016-ig meghosszabbította szerződését klubjával, a bajnok Juventusszal Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó-válogatott kapusa - értesült a La Gazzetta dello Sport.
Komoly hátvédproblémákkal kell szembenéznie az ukránok elleni vb-selejtező előtt az angol válogatott szövetségi kapitányának, Roy Hodgsonnak, miután John Terry bokasérülése miatt nem játszhat a soron következő találkozón.
A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap hétvégi kiadásában Leszek Miller volt szocialista miniszterelnök azt állítja, hogy Orbán Viktor kormányfő téved, mert nem az Európai Unió okozta a válságot és csak a közösség képes azt legyőzni.
Soros György arra szólította fel Németországot, hogy vagy hagyja el az euróövezetet, vagy pedig vezető szerepéhez méltó módon segítse ki az euróövezet gyengébb tagjait a drámai mértékű eladósodás és a recesszió ördögi köréből.
Ecser — Két keréken gördült be a szerencse a Veres családhoz, ők nyerték meg ugyanis a Blikk Bumm őszi nyereményjátékának első kerékpárját. A kék biciklit Veres Viktória (30) már a kapuban állva várta.
Mindazon autóstársaim, akik próbáltak már új autót venni egy márkakereskedésben, bizonyára ismerik az érzést: most dönteni kell, a széles kínálatból ki kell választanunk a saját autónkat.
Rendkívüli európai tanácskozás összehívását javasolta Mario Monti olasz miniszterelnök az Európával és Brüsszellel szembeni negatív érzések, előítéletek megszüntetésére.
Soros György arra szólította fel Németországot, hogy vagy hagyja el az euróövezetet, vagy pedig vezető szerepéhez méltó módon segítse ki az euróövezet gyengébb tagjait a drámai mértékű eladósodás és a recesszió ördögi köréből.
Magyarországon ellopott, majd a bűnüldöző szervek által tulajdonosaikhoz visszajuttatott műtárgyakat, illetve azok történetét mutatja be a Szépművészeti Múzeumban péntektől ingyenesen megtekinthető, Műkincsek és bűnesetek - Ellopott és visszaszerzett kulturális örökségünk című időszaki tárlat.
A saját szülei perelték be rágalmazás miatt a Londonban 4x100 méteres női síkfutásban világrekorddal olimpiai bajnok amerikai Tianna Madisont és férjét.