Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Budapest — A csillagok állása komoly sportsikereket ígér 2014-re. A Blikk asztrológusa, Papp Gréti (65) hat kiváló versenyző születési dátumából és legnagyobb viadalaik időpontjából elkészítette a horoszkópjaikat.
Brüsszel–Budapest — Rendkívül pénzéhes embernek írta le Pándy Andrást (†86) valamennyi a sajtóban megszólaló ismerőse. A négyezres belgiumi magyar református közösség sok tagjától csalt ki így-úgy pénzt, amit aztán soha nem adott meg.
Világszerte több mint egymilliárdan ünnepelték az újév beköszöntét. Moszkvában rendkívüli biztonsági intézkedések mellett búcsúztatták 2013-at. A világ legnagyobb partiját minden bizonnyal Rióban tartották, ahol kétmillió ember gyűlt össze a Copacabana-n.
Aszód — Megverte, megrúgta, megfenyegette nevelt lányait egy pedofil férfi, hogy szexuális vágyait kielégítse rajtuk – ezt tartalmazza a vád R. László ellen, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.
A 25 éves lány nem csatolta be a biztonsági övét, férje pedig egy kutya miatt elvesztette az uralmát a kocsi felett és többször megpördült. A menyasszony a helyszínén életét vesztette, újdonsült férje pedig teljesen összeomlott.
Budapest – Durva mellékhatással járt Varga Viktor (26) menyasszonyánál a sugárkezelés. Cinthya Dictator (23) akár fel is lélegezhetne, ugyanis véget ért a harmincnapos terápia, azonban váratlanul elment a hangja, és egy szó sem jön ki a torkán.
Tucatnyi változás lépett életbe szilveszter után. Emelkedik a minimálbér; és nő a közfoglalkoztatottak, valamint a pedagógusok fizetése is. Idén egyre többen vehetik igénybe a családi adókedvezményeket. Önálló bűncselekmény a bundázás, és állami feladat lesz a tankönyvellátás.
Jelentősen csökkentheti a lakások fűtési költségeit az a debreceni találmány, amely második díjat kapott a szegedi IDEA 2013 Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállításon.
Budapest - A Blikk megtudta: Mészáros Árpád Zsolt (39) kolléganőjével, egy fiatal táncosnővel alkot egy párt. Ő az a nő, akivel két évvel ezelőtt Törökországban együtt romantikázott, miközben párja, Erika itthon várta őt gyermekeikkel, és ő az, akivel a napokban többször is együtt látták a Budapesti Operettszínház sztárját.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvénynek a nyugellátások emeléséről rendelkező 62. §-a értelmében, a tárgyév január 1-jét megelőző időponttól megállapított nyugellátásokat – ideértve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát és a baleseti járadékot – a…
Lettország lett az eurózóna 18. tagja, miután az újév beköszöntével náluk is bevezették az eurót. A lett miniszterelnök szerint az új fizetőeszköz bevezetése történelmi lépés, ami elősegítheti a balti állam gazdasági felemelkedését. A lakosság többsége egyébként nem támogatta az euró bevezetését. Közben: Görögország átvette a soros uniós elnökséget Litvániától. A görögök takarékos elnökségre…
Megkezdte a NATO tavaly a felkészülést arra, hogy idén véget ér eddigi legfontosabb művelete, az ISAF nemzetközi haderő afganisztáni harci küldetése, aminek a helyébe 2015-től új - immár kiképzésre, támogatásra, és tanácsadásra összpontosító, lényegesen kisebb létszámú - afganisztáni misszió lép.