A baltiak mellett a kelet-közép-európai országok, így Magyarország számára is egyértelműen hátrányos az orosz-ukrán válság, ami elhúzódó lesz, de nem kell Putyin további nyugati terjeszkedésétől...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében írt alá együttműködési megállapodást Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) újonnan kinevezett elnöke és Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke 2014. október 2-án, Budapesten.
Fokozott ellenőrzést rendelt el Miskolcon a rendőrség a szombati Diósgyőr-Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés miatt, a hatóság a rendezvény helyszínét és az odavezető útvonalakat is biztosítja.
Hiszen a Medián és az Ipsos szerint is egy hete még kétszer annyian támogatták volna, mint Bokros Lajost. Mikor ér már véget a baloldal utolsó előtti pillanatig főpolgármester-jelöltjének kálváriája?
A Design Hét Budapest 2014 keretében a Design Terminál ad otthont a "Kreatívipari Befektetések - a gyakorlatban" című szakmai rendezvénynek. Ennek keretében mutatják be az első szakmai elemzést, amely a hazai kreatívipart a befektetések és a média szemszögéből vizsgálja meg. Az eseményt befektetői kerekasztal-beszélgetés, majd ígéretes kreatívipari vállalkozások prezentációja zárja.
Noha eddigi pályafutása során nagyszerű eredményeket ért el, a Forma-1-ben időt kell adni a pénteki szabadedzésen debütáló Max Verstappennek - jelentette ki a Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel. A német klasszis nem bánja, hogy holnap elveszít egy rekordot.
Bridget Bardot volt az egyik leghíresebb szexszimbólum a világon. Legújabb életrajzi könyvéből az is kiderül, hogy mint sok más hozzá hasonló szépség, depresszióval, önértékelési problémákkal küzdött, s többször is kísérelt meg öngyilkosságot.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatja a magyar kormányt abban, hogy minden törvényes eszközzel megakadályozza "a fajvédő konferencia" megtartását - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Központi Bank szinten tartotta a kamatokat az eurózónában, amivel a piaci várakozásoknak megfelelően lépett. Az irányadó ráta ezzel továbbra is 0,05 százalékos rekordmélységben van, amiről...
Több mint negyvenmillió forint kártérítést ítélt meg két, vörösiszapömlés miatt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indított perben tucatnyi károsultnak a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében.
Warren Buffett a CNBC-n adott interjújában bejelentette, hogy megvásárolta az autóiparban működő Van Tuyl Goupot, azt a társaságot, amelyiket 62 éve a Van Tuyl család irányít sikeresen Amerikában. ...
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupció elleni francia nemzeti hivatal a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) három korábbi vezető munkatársát Nicolas Sarkozy volt államfő 2012-es elnökválasztási kampányának állítólagos hamis számlái ügyében.
Annak ellenére, hogy egyre több aggály merül fel a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, a forint az elmúlt egy hónapban erősödni tudott az euróval szemben - noha a dollárhoz képest már nem. Tegnap...
Vajon megtörhetik a globális gazdaságot a hongkongi feszültségek? Ez járhat sok befektető fejében miközben árgus szemmel követik az eseményeket, hogy a kínai kormány hogyan a reagál az elmúlt évek...
A szlovén legfelsőbb bíróság helybenhagyta Janez Jansa volt miniszterelnök kétéves börtönbüntetését, illetve a két másodrendű vádlott ítéletét is az úgynevezett Patria-ügyben, így továbbra is börtönben kell maradnia - írta a Novi List című horvát napilap csütörtökön a szlovéniai médiára hivatkozva.
A Budapest Economic Forum jegybankelnöki panelbeszélgetésén a volt MNB-elnökök, illetve alelnökök alapvetően egyetértettek abban, a válság során kibővül a jegybankok szerepe, és bizonyos reálgazdasági célok is bekerülnek a követendő irányok közé.
Radovan Karadzic nem tudott a Srebrenicában zajló mészárlásról, ezért nem lehet őt népirtás miatt felelősségre vonni - hangoztatta csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb elnök ügyvédje.
Az orosz Gazprom csütörtökön közölte, hogy - szemben a szlovák kormányfő előző napi bejelentésével - az elmúlt tíz napban változatlan mennyiségben szállított földgázt Szlovákiába
Soron következő díjmentes előadásunkon áttekintjük milyen tényezők mozgatják az árfolyamokat, hol érdemes beszállási pontok után kutatni, valamint a kockázatkezelés fogásaiba is beavatjuk a...
A Földművelésügyi Minisztérium is részt vesz a rezsicsökkentésben, a tárcához tartozó állami erdőgazdaságok tíz százalék árkedvezménnyel árusítanak tűzifát, országosan mintegy 170 ezer köbmétert – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy alföldi vadászházban.
Szuzuka – A vulkánkitörés után, már tájfun is veszélyezteti a Forma-1-es Japán Nagydíjat. A vasárnapi nagydíjat korábban rendezhetik meg, hogy elkerüljék a tomboló vihart.