2014. október 2. csütörtök

okt. 2
7:12
Kovács: Akár haza is küldhetik Navracsicsot (ATV)
Akár haza is küldhetik Navracsics Tibort, reális lehetőség, hogy nemmel szavaz a bizottság valamelyik jelölt miatt, mondta Kovács László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 2
7:12
Keljetek fel, és járjatok munkába! (444.hu)
Jó reggelt. Ott hagytam abba, hogy elmegyek. Visszajöttem, folytatom.
okt. 2
7:14
Dusebajev lehet a kéziesk új szövetségi kapitánya (Blikk)
okt. 2
7:14
El lehet helyezkedni a börtön után is (HR Portál)
Három éves projektben vettek részt a tiszalöki fogvatartottak, akik a képzési és foglalkoztatási programok jóvoltából esélyt kapnak a társadalmi integrációra.
okt. 2
7:16
Emmi: új főigazgatója van a GYEMSZI-nek (HR Portál)
Ónodi Szűcs Zoltán irányítja szerdától a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága az MTI-vel.
okt. 2
7:18
Leépítés a The New York Times szerkesztőségében (HR Portál)
Száz újságírói munkahelyet épít le lapszerkesztőségében a The New York Times, valamint kisebb mértékben csökkenti a szerkesztői állományt és a kiadóvállalat alkalmazottjainak létszámát is - közölte szerdán Arthur Sulzberger, a liberális napilap kiadója és Mark Thompson vezérigazgató.
okt. 2
7:20
Rosszak a munkakörülmények a kereskedelemben (HR Portál)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az alacsony fizetések, a munkahelyi kiszolgáltatottság és a rossz munkahelyi körülmények miatt lassan tarthatatlanná válik a kereskedelemben dolgozók helyzete - erre kívánta felhívni a figyelmet az érdekképviselet szerdai, budapesti akciójával.
okt. 2
7:21
Lerántjuk a leplet a nagy mumusról: így készítsen mezei leltárt! (Adózóna)
Még a tapasztalt könyvelőknek is okoz némi fejfájást a mezei leltár összeállítása. Nem véletlenül, hiszen a mezőgazdasági befejezetlen termeléshez kötődő közvetlen költségek meghatározása sem könnyű feladat. Az alábbiakban e munka előkészítéséhez adunk támpontokat.
okt. 2
7:30
Most ők mennek neki az államnak - hogy áll a mérleg? (Privátbankár)
Csütörtökön három devizahiteles törvénnyel kapcsolatos kereset másodfokú tárgyalása lesz a Fővárosi Ítélőtáblán.
okt. 2
7:30
Merkel arra kérte Putyint, hogy vesse latba befolyását a szakadároknál (Infostart)
Angela Merkel német kancellár arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt szerda esti telefonbeszélgetésükben, hogy vesse latba befolyását a kelet-ukrajnai orosz szakadároknál, ismét hangsúlyozva, hogy Moszkvának kötelessége mérsékelni őket.
okt. 2
7:30
Merénylő támadt egy kisbuszra (Blikk)
okt. 2
7:30
Welbeck: igazi ágyúzás (Alternatív Energia)
Április 28-a után ismét gólt kapott tétmeccsen a Juventus, a Real kiszenvedte a győzelmet.
okt. 2
7:45
Csúnya esés kereskedett Amerikában egy ebolás beteg miatt (ProfitLine)
Meredek esésbe fordultak tegnap a vezető amerikai részvénypiacok, miután diagnosztizálták az első Ebola-beteget az országban és a szakértők által vártnál nagyobb mértékben lassult szeptemberben a feldolgozóipari aktivitás.
okt. 2
7:45
Ezt a két tanárnőt azért tartóztatták le, mert lefeküdtek egy 16 éves diákkal (444.hu)
Aki persze nekiállt kérkedni a hármas szexszel.
okt. 2
7:47
Megszüntették az összes magánnyugdíjpénztárak elleni nyomozást (444.hu)
Részben bűncselekmény hiányában, részben bizonyítottság hiányában. Az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, az Axa Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár és az Aegon Magyarország Önkéntes Magánnyugdíjpénztár is fellélegezhet, ha képes ilyesmire. Navraciscs Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter másfél éve azt mondta: a Kehi vizsgálatot folytat az említett … Folytatás
okt. 2
7:48
Ma ezt tudjuk meg a magyar gazdaságról (Privátbankár)
A külkereskedelmi termékforgalom első héthavi részletes adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 2
7:48
Öt gyerek is elkaphatta az ebolát (Blikk)
Washington - Öt iskolás korú gyerekkel is kapcsolatba került a libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan, akit elsőként diagnosztizáltak Ebolával az Egyesült Államokban - közölték szerdán amerikai hivatalos források.
okt. 2
7:48
Még zajlik az orbáni rendszerváltás - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság hosszú interjút közöl a Századvég Alapítvány vezetőjével, Lánczi Andrással. A Magyar Nemzet cikke szerint részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával összefüggésben indult összes nyomozást.
okt. 2
7:48
Obama szót emelt Hongkong ügyében a kínai külügyminiszternél (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó közölte Vang Ji kínai külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok megkülönböztetett figyelemmel kíséri a hongkongi eseményeket, és kifejezték abbéli reményüket, hogy békés úton oldják meg a tüntetők és hatóságok közötti nézeteltéréseket - közölte szerdán a Fehér Ház.
okt. 2
7:48
A dollárral szemben erősödött a forint (Blikk)
okt. 2
7:48
Engedély nélkül működő nőgyógyászok buktak le (Kripto Akadémia)
ÁNTSZ: az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához minden esetben engedélyre van szükség.
okt. 2
7:48
Nemi erőszak: Az Index cikke után vizsgálatot indít az ELTE (ATV)
Azonnali vizsgálatot rendelt el és várhatóan büntetőfeljelentést fog tenni az ELTE állam és jogtudományi karának vezetése az intézmény 2013-as gólyatáborában történtek miatt - mondta Király Miklós dékán szerdán az Index cikkére reagálva.
okt. 2
8:06
Kaptak egy vállveregetést a lengyelek, de most jön a baj? (Privátbankár)
Az utóbbi évtizedben Lengyelország vált a közép- és kelet-európai térség hazai és külföldi befektetőinek biztonságos menedékévé stabil gazdasági teljesítménye és kiszámítható gazdaságpolitikája miatt, a lengyel gazdaság működési környezete azonban romlik - állapította meg szerdán Londonban ismertetett tanulmányában a Moody's Investors Service.
okt. 2
8:06
Európai uniós ismereteiket mérhetik össze középiskolások (Infostart)
Középiskolás diákok jelentkezését várják a 4 for Europe című versenyre, amelyen négy fős csapatokban adhatnak számot az európai unióval kapcsolatos ismereteikről a tanulók.
okt. 2
8:06
Nem nyomoznak tovább a magánnyugdíjpénztárak ellen (Blikk)
okt. 2
8:06
Kimondták: illegális állami támogatásokat kapott az Apple (Portfolio)
Illegális állami támogatást kapott az Apple Írországtól az adómegállapodásokon keresztül - határozott az Európai Bizottság. Európa versenyjogi hatósága az Apple elmúlt 20 évi adózását vizsgálta és a...
okt. 2
8:06
Oszlophoz kötözött "drogos", kukába préselt orvos (ATV)
Oroszbarátnak tartott képviselőket, "drogosokat", orvost vertek össze, szégyenítettek meg ukrán nacionalisták, akik mindenkire lecsapnak, aki másképp gondolkodik, mint ők. Ukrajnában október 26-án parlamenti választásra kerül sor, és gyakorlatilag mindennapos a "lusztráció" – az ukrán nacionalisták igyekeznek minden oroszbarátnak tartott opponenssel leszámolni, habár a közvélemény-kutatások…
okt. 2
8:08
Emiatt kapnak ma gyomorgörcsöt a befektetők (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése lesz ma a legfontosabb piacbefolyásoló tényező. Elemzők szerint csökkenéssel nyithatnak a nyugat-európai piacok.
okt. 2
8:08
Erste: idén durván veszteséges lesz az OTP (Portfolio)
Átdolgozta OTP modelljét az Erste, most már számolnak a devizahiteles csomag negatív hatásaival és az ukrán goodwill leírással is. Ennek alapján idén nagy veszteségre számítanak az OTP-nél, de a...
okt. 2
8:18
Megszüntették a magánnyugdíjpénztárak elleni nyomozásokat (ProfitLine)
Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával összefüggésben indult összes nyomozást - számol be a Magyar Nemzet csütörtöki száma.
okt. 2
8:18
Európa Liga: korábbi klubja ellen lép pályára Dzsudzsák - előzetes (Sport365)
Csütörtökön 24 mérkőzéssel folytatódik az Európa Liga főtáblás küzdelemsorozata: a címvédő Sevilla, amely két hete a Feyenoord 2-0-s legyőzésével rajtolt, ezúttal a Rijeka otthonában lép pályára.
okt. 2
8:18
Felhős az ég (444.hu)
Ma „többnyire a felhőké lesz a főszerep” – írja az idokep.hu. Északkeleten több helyen, máshol szórványosan alakulhat ki eső, zápor, akár zivatar is. Délután szakadozhat fel nyugat felől kissé a felhőzet, de holnap sem lesz irgalom. Nyugaton, északnyugaton megélénkül az … Folytatás
okt. 2
8:20
Folytatódhat az európaci piacok lejtmenete (ProfitLine)
Szerdán jelentősen csökkentek a részvényárfolyamok Amerikában és Európában is, csütörtökön pedig tovább folytatódott a gyengülés Ázsiában. A nemzetközi hangulat kedvezőtlen, így a lejtmenet ma is folytatódhat Európában.
okt. 2
8:20
Berki Krisztián után nyomoznak az FTC eltűnt 25 milliója miatt (444.hu)
A Blikk úgy tudja, hogy újranyitották az aktákat, és vizsgálják a 33 éves Berki Krisztián vezetése alatt keletkezett dokumentumokat. (A fenti Coubon az látható, hogy – sajnos nem – Berki Krisztiánnal találkozik Yolo Yános.)
okt. 2
8:24
Nőgyógyászokat büntetett az ÁNTSZ (Blikk)
okt. 2
8:42
Tonnányi fekete krumplit és hagymát találtak egy csomagolóban - videó (Privátbankár)
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei zöldségcsomagoló üzemben.
okt. 2
8:42
Jelöletlen zöldséget foglalt le a Nébih (Blikk)
okt. 2
8:42
Az MNB is közzétételre utasította a Btelt (Portfolio)
Tegnap ismételten közzétette a Business Telecom a Budapesti Értéktőzsde oldalán az egyik kötvényesének későbbi időpontban történő kifizetését, miután erre az MNB is utasította a társaságot. A BÉT a...
okt. 2
8:42
Mégsem bűnös! Nem vizsgálják tovább a nyugdíjpénztárakat (Pénzcentrum)
Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg az összes nyomozást....
okt. 2
8:42
Lázár fogja irányítani a kommunikációs hivatalt (ATV)
Megkezdi működését a Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10-étől. A cél a kommunikációs kiadások ésszerűsítése és hatékonyabb felügyelete - tájékoztatta a Kormányzati Információs Központ szerdán az MTI-t.
okt. 2
8:42
A mindenes Lamborghini - hibrid hajtással érkezett az Asterion (Auto Pult)
Megnyílt a Párizsi Autószalon kapuja, s vele a rálátás is azokra az újdonságokra, amelyeket az autógyártók eddig még takargattak. Közülük az egyik legnagyobb talány a Lamborghini Asteriont övezte – ezúttal már minden részletre kiterjedve számolhatunk be róla.
okt. 2
8:44
Letörték a Vivint szarvát (Portfolio)
Tegnap indult a kereskedés az amerikai lakossági napenergia-piac második legnagyobb szereplőjének, a Vivint Solarnak a részvényeivel. Bár a részvények több százalékos erősödéssel kezdték a napot, az...
okt. 2
8:45
Jelöletlen zöldséget foglalt le a Nébih (Infostart)
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei zöldségcsomagoló üzemben - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.
okt. 2
8:46
Az EKB fűtheti fel mégjobban a hangulatot (Portfolio)
Elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására: egyre erősebbek a geopolitikai feszültségek, az Ebola-járvány jobban aggasztja a piaci szereplőket, a Fed első...
okt. 2
8:48
Megrohamozták a befektetők az óriást (Portfolio)
Kijött a hivatalos becslés, szeptemberben 23,5 milliárd dollár távozhatott a Pimco zászlóshajó alapjából, amit még múlt héten Bill Gross guru kezelt. A Pimco szerint a kötvénykirály távozása napján...
okt. 2
8:50
Devizahitelek: három per lesz ma (Portfolio)
A tárgyalási jegyzék szerint ma a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyét fogja tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla.Jogerőssé vált...
okt. 2
8:51
86 tonna jelöletlen zöldséget foglalt le a Nébih (ProfitLine)
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei zöldségcsomagoló üzemben - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.
okt. 2
8:51
30 millió fontért jöhet a Napoli csatársztárja a Liverpoolhoz (Sport365)
Gonzalo Higuain szerződtetésével enyhítene csatárgondjain a Liverpool – értesült az Express című brit napilap.
okt. 2
8:51
Széles Gábor kidobta az Indexet a golfozós fórumáról (444.hu)
Mert kérdezték az energiacelláról.
okt. 2
8:52
Autópályák helyett csak gyorsforgalmi utak épülnek (Portfolio)
Románia gyorsforgalmi utakat építene egy sor olyan útvonalon, ahol korábban autópályák építését tervezte. A közúti infrastruktúra fejlesztésének a hosszú távú tervét a parlament két házának a...

Keresés