Így már nem csak a makaói kaszinók, a készpénz és a fiktív export között választhatnak majd azok a kínai gazdagok, akik ki akarják menekíteni a pénzüket az országból. Közben lehetővé teszik azt is, hogy külföldi hedge fundok szabadon befektethessenek a … Folytatás
A Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt a Welt am Sonntag szerkesztősége részéről a múlt heti magyar-bajor kormányfői interjú ügyében. Áder János államfő közölte, Magyarország az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta támogatta és végrehajtotta az uniós, illetve NATO-fórumokon elfogadott szankciókat.
Az exitpollok szerint 51-49 körüli lehet az állás Victor Pontra javára, de ez azt jelenti, hogy egészen közel vannak egymáshoz a nagyszebeni polgármesterrel, a németes nevű Klaus Johannisszal. A külföldön élő románok véleménye ennél sokkal egyértelműbb: 2600-300-ra veri Johannis Pontát … Folytatás
A német alkancellár és gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel vasárnap kijelentette, hogy szerinte keményebb oroszellenes szankciók nem fogják megoldani a konfliktust Ukrajna ügyében.
A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató korábbi résztvevője minden évben hónapokat tölt kórházban, családja pedig nehéz körülmények között él. A műsor készítői ezért úgy döntöttek, jótékonysági árverést tartanak a 12 éves tehetség megsegítésére.
Elhunyt Glen A. Larson amerikai producer, forgatókönyvíró, énekes és zeneszerző, az 1970-80-as évek olyan kultikus amerikai tv-sorozatainak legendás megalkotója, mint a Magnum, a Knight Rider vagy a Csillagközi romboló.
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet a 3-as metró felújítására - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Magyarország végrehajtja az uniós és a NATO-szankciókat Oroszországgal szemben - jelentette ki Áder János államfő a G4-ek és Ukrajna államfőinek pozsonyi találkozóján. Az ukrán gázszállítás Magyarország felől ugyanakkor még mindig áll.
Öt fiatal halt meg egy angliai közlekedési balesetben. A szerencsétlenség a rendőrség vasárnapi bejelentése szerint előző éjjel történt a Dél-Yorkshire megyei Doncaster közelében, Conisbrough kisváros külterületén, ahol egy Toyota és egy Seat ütközött frontálisan.
BUDAPEST – Diplomáciai botrányt kerekített a Miniszterelnöki Sajtóiroda Orbán Viktor egy német lapnak adott interjújából: szerintük megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt, amikor a Die Welt az interjú felvételét követően három pótkérdést küldött a miniszterelnöknek.
Négy ember meghalt, amikor a napok óta tartó szélsőséges időjárás miatt földcsuszamlás sodorta el házukat vasárnap a svájci-olasz határnál, egy ötödik ember eltűnt az észak-olaszországi Genovánál.
Kuvait szeretné, ha a kőolajexportáló országok szervezete (OPEC) megvitatná a csökkenő olajárak problémáját, és intézkedne az olajpiac stabilizálása érdekében. Ezt a kuvaiti kormány vasárnapi ülése után közölte a Öböl menti olajtermelő ország hivatalos hírügynöksége, a Kuna.
Alexander Pereira, a Scala új intendánsa szerint az olasz államnak és nagyvállalatoknak kötelességük támogatni a milánói operaházat, amelynek működését a pénzhiány miatt sztrájkok bénítják.
A szerencsétlenség a rendőrség vasárnapi bejelentése szerint előző éjjel történt a Dél-Yorkshire megyei Doncaster közelében, Conisborough kisváros külterületén, ahol egy Toyota és egy Seat gépkocsi ütközött frontálisan.
Thousands queuing to vote for #Romania‘s presidential elections.in Brussels. Photos I took today.I waited for 5+1/2 h pic.twitter.com/BXsRHg8wga — Paul Ivan (@paul2ivan) November 16, 2014 Mármint a szavazatukat. Elképesztő sorok alakultak ki Brüsszelben, Párizsban és tetszőleges brit és olasz városokban … Folytatás
BUDAPEST – Gyászol Medveczky Ilona (73). Elhunyt egy nagyon kedves hódolója, a revük királynőjét nagyon lesújtotta barátja halálhíre, aki néhány éve tért haza Amerikából.
A vasárnap este közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő, vagy Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje győzött a romániai elnökválasztáson, de a hírtelevíziók által közölt felmérések többségében - szoros versenyben - Ponta szerepel az élen.
A Nemzet Színésze, Törőcsik Mari is szerepel a salgótarjáni sortűzről készülő filmben. A Blikk megtudta: a kétszeres Kossuth-díjas művésznő áron alul vállalta a feladatot, mert tisztában volt azzal, mennyire szerény költségvetésből készül a film.
A nigériai hadsereg visszafoglalta a Boko Haram iszlamista milíciától a nyugat-afrikai ország északkeleti részében fekvő Chibok várost, ahonnan a szélsőséges fegyveresek áprilisban több mint kétszáz diáklányt hurcoltak el - közölték katonai források.
Túl jól szerepelt, ez lehet az oka annak, hogy a Die Welt vasárnapi magazinja nem jelentette meg az Orbán Viktorral készült interjút - közölte Havasi Bertalan, aki szerint megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt.
A vasárnap este közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő, vagy Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje győzött a romániai elnökválasztáson.
Lehet, hogy díjat csak tökéletes pedigrével megáldott ebek nyerhetnek, egy gazdának a keverék kutyusa is lehet éppoly kedves. Mint az a fél-beagle is, amelyik életét kockáztatva tartott gazdájával.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közölt interjút vasárnap a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában "Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk" címmel.
Megkezdődött vasárnap a júliusban lezuhant malajziai repülőgép roncsai Hollandiába szállításának előkészítése a kelet-ukrajnai Hrabovéban, a szakadárok ellenőrzése alatt lévő területen - adta hírül több hírügynökség a helyszínről.
Jeges úton több mint kétszer olyan hosszú fékúttal számolhat, aki nyári gumival közlekedik: ezt állapította meg az egyik internetes autós magazin gumitesztje.
A német alkancellár és gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel vasárnap kijelentette, hogy szerinte keményebb oroszellenes szankciók nem fogják megoldani a konfliktust Ukrajna ügyében.
Alexander Pereira, a Scala új intendánsa szerint az olasz államnak és nagyvállalatoknak kötelességük támogatni a milánói operaházat, amelynek működését a pénzhiány miatt sztrájkok bénítják.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Micsoda, még létezik a Ku Klux Klán? Annyira létezik, hogy épp a napokban emberkedtek azzal, hogy tüntetőket fognak gyilkolni. Az Anonymus ezért most arra készül, hogy csuklya nélküli képeket posztoljon róluk, itt lehet majd követni a műsort. A KKK máris … Folytatás
BUDAPEST – Megint leszakadt egy jókora kődarab egy budapesti ház homlokzatáról. Ezúttal a Keleti pályaudvarral szemben, a Thököly út–Nefelejcs utca sarkán álló épületről hullott egy jó 20 kilós stukkódarab a járdára. Ha valaki épp ott állt volna, biztosan agyoncsapja.