Mi a tartalma a nemzetközi adóügyi információcseréről aláírt megállapodásnak, kiket és milyen formában érint, mire számíthatnak a külföldi bankszámlával rendelkező vállalkozások és magánszemélyek? Összefoglaltuk.
A Terrorelhárítási Központ főigazgatója is ott volt a Lendvay utcában, amikor az első netadó elleni tüntetés után a tömeg megrongálta a Fidesz székházat.
Ha a hitelintézetként hazánkban működő részvénytársaságok saját tőkéjét tekintjük, Orbán Viktor álma a Budapest Bank megszerzésével túl is teljesül: kétharmados többsége lesz a "magyar" bankoknak.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi kérdésekben nem sokat remél a vasárnap román államfővé választott Klaus Johannistól - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Az izraeli Elbit Systems nevű vállalat rakétavédelmi lézerberendezéseivel szerelik fel a német légierő szállítógépeit - közölte hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság honlapja.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőr okozta a 38-as főút rakamazi szakaszán pénteken történt halálos balesetet, a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Egy hónapja próbáljuk kideríteni, hogy profitál-e a Matolcsy György unokatestvérének tulajdonában álló evobank az MNB gigantikus mértékű alapítványi vagyonátadásából.
Olinda – Bűnösnek találta a brazil bíróság az 51 éves Jorge Beltrao Negromonte da Silveirát, 53 éves feleségét, Isabel Christina Pirest és a férfi 28 éves szeretőjét, Bruna Christina Oliveira da Silvát abban, hogy megöltek és részben megettek legalább két fiatal nőt – írja a német Bild újság.
A Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai szerint 2 éve a megváltozott munkaképességűek alig 18 százalékának volt munkája, ami mind a foglalkoztatás általános szintjétől, mind pedig a hasonló európai átlagtól lényegesen elmaradó képet tükröz - olvasható a RehabJob sajtóközleményében.
Legalábbis ez az Airbus terve, az ötletet pedig szabadalmaztatták (ahogy évente 6000 másikat is). Ezzel próbálnák azt orvosolni, hogy a mai repülőgépek elejére és hátsó részére túl nagy nyomás nehezedik, ami miatt nehéz anyagokból kell megépíteni a repülőket. Egyelőre nem … Folytatás
Magyarország támogatja az uniós vízumtilalommal sújtott személyek körének kibővítését, illetve adott esetben újabb vagyonbefagyasztások elrendelését - közölte hétfőn Brüsszelben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor megérkezett az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozására.
Éjjel, titokban mutatták be a haveri cég által épített műanyagzongorát a Miniszterelnök Úrnak, és a társaságában a Zeneakadémiára érkező kormánytagoknak, üzletembereknek.
Az elmúlt napokban több szocialista politikus is beleszállt a katasztrofálisan leszerepelt ózdi MSZP-be, a helyi elnökség ezért azt kéri az országos elnökségtől, vizsgálják ki, miben hibáztak.
Az izraeli Elbit Systems vállalat rakétavédelmi lézerberendezéseivel szerelik fel a német légierő szállítógépeit - közölte hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság honlapja
Bár a híradások Vlagyimir Putyin orosz elnök és a nyugati vezetők egyre feszültebb viszonyáról szóltak, a brisbane-i G20-as csúcs témája a globális gazdasági növekedés beindítása volt. Miközben a politikusok több millió új munkahelyet ígérnek, Cameron brit miniszterelnök azt mondta: fennáll az újabb globális visszaesés veszélye.
Az Országgyűlés előtt van a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslat – adta hírül az énpénzem.hu. A devizahitelek forintra váltása nem kötelező, de kibúvó alig van. Az átváltási árfolyam viszont (minden ígéret ellenére) maradt a november hetedikei, illetve a Kúria döntése utáni átlag.
Nézd meg, ahogy a dán énekesnő élőben adja elő slágerét, otthonos díszletek között. Stine Bramsen dán énekesnőt már ismerhettük az Alphabeat zenekarból. Most pár hónapja szólókarrierbe kezdett, és új lemezének legismertebb dalát élőben is felvette. A nagyszerű, egyedi hanggal megáldott énekesnő egy londoni konyhában adja elő a Keep On Moving című dalt, nézzétek: A Keep On Moving-hoz egyébként…
1978-tól kezdődően folyamatosan és kizárólag közalkalmazotti jogviszonyban dolgoztam, jelenleg is ebben a szférában pedagógusként dolgozom. Ez idő alatt 3 gyermekem született, akikkel voltam gyeden, gyesen, szülési szabadságon, hogyan alakul az én 40 éves kedvezményes munkaviszonyom a 3 gyermekkel eltöltött gyed-gyes alapján, 1956.03. 10-én születtem.
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet azért, hogy mielőbb elkezdődhessen a 3-as metró felújítása - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A New England Patriots az Indianapolis Colts otthonában, míg a Grenn Bay Packers hazai pályán a Philadelphia Eagles ellen nyert rangadót az NFL 11. játékhetén.
Tíz kategóriában 69 művész kapta a díjat, ami havi 655 ezer forintos tiszteletdíjjal jár. Többek közt megkapta a címet Finta József építész, Sára Sándor és Szabó István filmrendező, Korniss Péter fotográfus, Jókai Anna és Csoóri Sándor író, Sebő Ferenc népzenész, … Folytatás