2014. november 20. csütörtök

nov. 20
19:21
NGM: októberben is többlettel is zárt az államháztartás (Infostart)
Az államháztartás központi alrendszerének október havi pénzforgalmi többlete 35 milliárd forint volt, így összességében az idei első tíz hónapban az államháztartási hiány 809,6 milliárd forintra mérséklődött, ami az éves előirányzat 82,2 százalékát teszi ki - közölte a nemzetgazdasági tárca csütörtökön a kormany.hu portálon. A végleges számok megegyeznek az előzetes adatokkal.
nov. 20
19:21
Kilenc és fél év alatt törlesztette a Bayern az Alliaz Aréna árát (Blikk)
nov. 20
19:21
Hende balesete: pénzbírság a ralisnak (Blikk)
Balassagyarmat ― Hibázott az autóversenyző! Közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a Balassagyarmati Járásbíróság Vincze Márton raliversenyzőt, aki tavaly szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító Audival Nógrád megyében.
nov. 20
19:21
Elhárult az életveszély az Andrássy úti háznál (Metropol)
Az Andrássy út 83-85. szám alatti épület tetőszerkezete és harmadik emelete július 15-én gyulladt ki, a ház életveszélyessé vált.
nov. 20
19:21
Játékfegyverrel akart kábítószert szerezni (Kripto Akadémia)
Négyen megsérültek, ketten súlyosan.
nov. 20
19:21
A NATO 400 alkalommal fogott be idén orosz repülőgépeket (hirado.hu)
Ez a szám 50 százalékkal magasabb, mint 2013-ban.
nov. 20
19:21
Játékfegyverrel akart kábítószert rabolni egy férfi (hirado.hu)
Később késsel fenyegetőzött, majd összeverekedett az árus társaságával.
nov. 20
19:21
Játékfegyverrel akart kábót rabolni dílertől a szombathelyi mesterbűnöző (444.hu)
Őt is, a dílert is és a díler két haverját is bevitték a rendőrök.
nov. 20
19:23
Csecsemőgyilkosság - Egymillió a nyomravezetői díj (Kripto Akadémia)
nov. 20
19:23
Örül a szállodaszövetség (hirado.hu)
A MSzÉSz üdvözli, hogy nem változik a cafeteria adózása.
nov. 20
19:23
Csecsemőgyilkosság: egymillió forint a nyomravezetői díj (hirado.hu)
Október 27-én egy halott csecsemőt találtak a fővárosi Szövet utcában, egy társasház hulladékgyűjtőjében.
nov. 20
19:25
Elkapkodták a pápa karácsonyi tomboláját (hirado.hu)
A tombolaszelvényeket 10 euróért árusítják kizárólag a Vatikánban.
nov. 20
19:27
Kibújt a cipőjéből Harry herceg (Blikk)
Maszkat ― Kibújt a cipőjéből Harry herceg (30), pedig nem is szorította. A brit trónöröklésben a negyedik helyet elfoglaló királyi sarj Ománba látogatott, s a fővárosban meglátogatta a nagymecsetet is, ahová kénytelen volt cipő nélkül belépni.
nov. 20
19:27
Csökkenhet a magyar energiafüggőség (hirado.hu)
A rezsicsökkentés fenntartásában is segíthet, ha magyar kézbe kerül a szlovák villamosművek többségi tulajdona a szakértők szerint.
nov. 20
19:29
Ötször annyiért kampányolt a Fidesz, mint a baloldal (Blikk)
Budapest ― Hiába tűnt lagymatagnak az őszi önkormányzati kampány, négy korrupció ellenes civilszervezet szerint háromszor többe került, mint a négy évvel korábbi.
nov. 20
19:29
Szerdán dőlhet el a BKK sorsa (hirado.hu)
November 26-án ülést tart a Fővárosi Közgyűlés, amely sok más mellett dönthet a közlekedésszervezési és a városigazgatási koncepció alapelveiről is - írja a budapest.hu.
nov. 20
19:30
Hajléktalanok - Összehangolt akció indult fővárosi aluljárókban a rászorultak segítésére (WebBeteg)
Szociális munkások, közterület-felügyelők és a rendőrség munkatársai segítik e héttől a nap 24 órájában a rászoruló hajléktalanokat a főváros forgalmasabb aluljáróiban, így többek között a Deák téren, a Blaha Lujza téren, a Boráros téren és az Astoriánál - tájékoztatta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság csütörtökön az MTI-t.
nov. 20
19:31
Nagy az érdeklődés az energiahatékonysági pályázatokra (hirado.hu)
A kezdeti technikai nehézségek után zökkenőmentes a befogadás is.
nov. 20
19:33
Országos szakmúzeum lett a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (Infostart)
Országos szakmúzeumi státuszt kapott a nevében is megújult Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, az Andrássy úti intézmény így novembertől - a fenntartó Szépművészeti Múzeum kezdeményezése alapján - nagyobb szakmai önállósággal és tudományos mozgástérrel működhet.
nov. 20
19:33
Az online pénztárgépek bevezetésével javult a nyugtaadási helyzet - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel készített interjút a NAV hatékonyságáról, a Figyelő újságírója pedig Jeszenszky Géza volt oslói nagykövettel beszélgetett a norvég-magyar kapcsolatokról.
nov. 20
19:33
Jó napot zárt a forint (hirado.hu)
Erősödött csütörtökön a hazai fizetőeszköz a bankközi devizakereskedelemben.
nov. 20
19:36
Módosul az örökségvédelemről szóló törvény (ProfitLine)
A kormány benyújtotta a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV törvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az indítvány tárgyalását november utolsó hetében kezdi meg a Parlament, döntés pedig december közepén születhet - olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
nov. 20
19:38
A hat éven belül lejáró hiteleket nem kötelező átváltani (ProfitLine)
A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.
nov. 20
19:39
Kegyelemben részesítettek egy több éve bebörtönzött bloggert (Blikk)
nov. 20
19:39
Így néznek ki a vadítóan szexi modellek - fotók! (Blikk)
Milánó ― Igazán vérforraló képek készültek a 2015-ös Pirelli-naptárba. A fotókat a Vanity Fair ismert fényképésze, Steven Meisel készítette.
nov. 20
19:39
Elkapkodták a pápa karácsonyi tomboláját (Metropol)
Rövid idő alatt elkapkodták azokat a vatikáni sorsjegyeket, amelyekkel a pápa által kapott ajándékokat, köztük egy Fiat Pandát lehet megnyerni.
nov. 20
19:39
A hat éven belül lejáró hiteleket nem lenne kötelező átváltani (Metropol)
A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat.
nov. 20
19:39
Harmincöt kastély újulhat meg (hirado.hu)
A kormány támogatja és kiemelt célnak tekinti a Nemzeti Kastélyprogram megvalósítását.
nov. 20
19:39
Karácsonyi csomagban küldték a fegyvereket palesztin tüntetőknek (ATV)
Karácsonyi díszítéssel ellátott konténerekbe rejtett fegyverszállítmányt foglalt le az izraeli rendőrség. A hatóságok azt gyanítják, hogy a harci eszközöket Kelet-Jeruzsálembe szánták, és valószínűleg erőszakos tüntetéseken vetették volna be palesztin fiatalok az izraeli erők ellen - közölte csütörtökön a Maarív című újság honlapján.
nov. 20
19:39
Davis Kupa: Federer vezetésével Svájc megszerezheti története első győzelmét (Agroinform)
Franciaország és Svájc vívja a pénteken kezdődő Davis Kupa-döntőt, mi pedig szemügyre vettük az esélyeket.
nov. 20
19:41
Kedden kezdődik a nyelvvizsgabotrány büntetőpere (Blikk)
nov. 20
19:41
Már nincs életveszély az Andrássy úti házban (hirado.hu)
Befejeződtek az Andrássy út 83-85. alatt található épület közvetlen külső és belső életveszély-elhárítási munkálatai - közölte a terézvárosi önkormányzat.
nov. 20
19:43
Teljes egységet szorgalmaz Schiffer (hirado.hu)
Teljes, "háromharmados" egységet tart szükségesnek a nemzeti érdek megfogalmazásához és képviseletéhez az LMP társelnöke.
nov. 20
19:45
Titokban temette el családja Plexit (Blikk)
Budapest — Bár csak a család és a szűk baráti kör tudta, hogy hol és mikor lesz a végső búcsúztató, mégis több mint félszáz ember kísérte utolsó útjára Plexit (†53), azaz Csordás Ilonát.
nov. 20
19:45
Maga alatt van Stone egy családi tragédia miatt (BorsOnline)
Nehezen dolgozza fel a színésznő huszonéves unokaöccsének fájdalmas elvesztését.
nov. 20
19:45
Jó lehet a 2014-es tokaji aszú (hirado.hu)
Jó évjáratot ígér az idei szüret a borvidéken, a szőlő minősége meghaladja az előzetes várakozásokat.
nov. 20
19:47
Mi történt Náksi Attilával? (Blikk)
Pénteken ünnepli születésnapját az ország egyik legismertebb DJ-je, Náksi Attila (43).
nov. 20
19:47
A 6 éven belül lejáró hiteleket nem lenne kötelező átváltani (hirado.hu)
A 2020 végéig lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.
nov. 20
19:48
A felhőtől nem kell félni: a hardver bütykölése helyett akár dolgozhatunk is (Privátbankár)
Az iSafe informatikai cégnél megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy a kormány jövőre nem vezeti be az internetadót. Szerintük egy felhő alapú szolgáltatásnál sok múlik azon, hogy segítik vagy gátolják az internethasználatot. A számok nem túl jók: a magyar KKV-k 89%-a használ üzleti internetet, csak Románia és Bulgária van mögöttünk. Videóinterjú.
nov. 20
19:49
Rendőrt hívtak a hangos Borbély Ricsire (Blikk)
Budapest — Borbély Richárdot (24) és zenekarát kidobták az utcára!
nov. 20
19:49
Jobbik: konstruktív volt a tanácskozás (hirado.hu)
A Jobbik szerint konstruktív és előremutató módon zajlott a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIII. plenáris ülése csütörtökön a Parlamentben.
nov. 20
19:51
Gyönyörű! Teknős lett az év természetfotója (Blikk)
Magyarország — Egy olajzöld fattyúteknős keresi a pihenőhelyét azon a lélegzetelállító fotón, amellyel Selmeczi Dániel (36) búvárfotós megnyerte az Év Természetfotója díjat.
nov. 20
19:51
Várandós nőt falt fel egy krokodil Ugandában (hirado.hu)
A kismama más nőkkel együtt tűzifát gyűjtött az ország északkeleti részén fekvő Kyoga-tónál, amikor egy hüllő magával rántotta a vízbe.
nov. 20
19:53
A kapusnál landolt a csapattárs kedvese (Blikk)
Brüsszel — Kínos szerelmi háromszög borzolja a kedélyeket a belga fociválogatottnál!
nov. 20
19:53
Megérkeznek a mínuszok hétvégén (hirado.hu)
Néhol napközben sem lesz 3 Celsius-foknál melegebb.
nov. 20
19:54
Venezuela 27 százalékos adót vet ki a luxuscikkekre (444.hu)
Eddig csak Magyarországon volt 27 százalékos áfa, de nemsokára már nem leszünk egyedül ezen a magaslaton. Venezuelában ugyanis Maduro elnök reformprogramjának egyik eleme 12-ről 27 százalékra emeli a luxuscikkek áfáját. Ebbe a termékkörbe tartoznak a jachtok, a magánrepülők és a … Folytatás
nov. 20
19:55
Karrierje csúcsán Michelisz! (Blikk)
A Zengő Motorsport pilótája 4. lett a túraautó-világbajnokság összetett pontversenyében: ez karrierje eddigi legjobb eredménye. A szezonnak vége, de már a következőre készül.
nov. 20
19:56
Nem lenne kötelező a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítása (444.hu)
A törvényalkotási bizottság javaslata valamivel kedvezőbbé tenné az adósok helyzetét a forintosításban.
nov. 20
19:57
Jó évjáratot ígér a 2014-es tokaji aszú (Infostart)
Jó évjáratot ígér az idei szüret a tokaji borvidéken, a szőlő minősége meghaladja az előzetes várakozásokat - közölte az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
nov. 20
19:57
Szolgálatba állt Nagy-Britannia első biogázüzemű busza (Blikk)

Keresés