Nincs késés, vagy csúszás a paksi atomerőmű bővítésének előkészítési, hitelezési folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.
Ma kezdődik a III. Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban. A vasárnapig tartó programsorozat megnyitóján átadják a Margitai Ági emlékének dedikált moziszéket is.
Földrengés volt csütörtök reggel Japán északi részén, Fukusima közelében, de szökőártól nem kell tartani, és az ottani atomerőmű területén sem keletkezett kár.
Vezetők a világ minden tájáról – köztük a bahreini külügyminiszter is – erőteljesen és azonnal elítélték a keddi jeruzsálemi terrortámadást. A francia elnök elítélte azokat is, akik dicsérték a brutális mészárlást. A CNN pedig, amely több ízben is félrevezető szalagcímmel hozta a merényletet, bocsánatot kért.
Kivonulhat Magyarországról a Vodafone. Erről Vittorio Colao, a brit Vodafone vezérigazgatója a Morgan Stanley Barcelonában rendezett konferenciáján beszélt.
A helyi időközi választáson induló jelöltnek, Urbán Flóriánnak rendezett kampánybulit a Jobbik. De az esemény nem róla szólt, hanem a párt Defekt Duójáról, Pörzse Sándorról és Vona Gáborról, akik geopolitikai kontextusba helyeztek mindent. KGBéla = Vida Ildikó, és Oroszország sokkal jobb, mint Amerika.
Vita volt az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Fed legutóbbi ülésén arról, hogy miként fogalmazzák meg szándéknyilatkozatukban a hosszú távú célokat, és hogyan közöljék gazdasági várakozásaikat, illetve mit mondjanak a kamatemelési pályáról - derült ki a Fed októberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
A minisztériumok által elkészített jogszabályokban lévő veszélyekre hívja fel a figyelmet az Államreform Bizottság. A testület vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a mostani államreform a bürokráciacsökkentés programja.
Nemcsak Mészáros Lőrinc sertéstelepe, de Simon István egyéni vállalkozó kibővített telephelye, a móri Fincsi cukrászda és egy nyergesvontató is szerepelt Orbán Viktor idei átadni- és megtekintenivalói között. Egy sűrű év korántsem teljes átadási krónikája.
Nem a nagykövetek felelősek azért, hogy az elnökválasztáson torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél - mutatott rá ki Traian Basescu tisztségben lévő román államfő szerdán, kimondatlanul is elhárítva ezáltal Klaus Johannis megválasztott államfő felszólítását, aki az érintett diplomaták visszahívását kérte tőle
Az olcsón vett és drágán eladott papírok (multiple expansion) ideje jórészt lejárt, és nyereségnövekedést is egyre nehezebb elérni. Az összesített hozam növelése érdekében immár az osztalékokra kell összpontosítanunk - olvasható a Fidelity elemzésében.
Tovább erősödhetnek a deflációs félelmek Németországban, miután a Destatis ma közzétett adatai alapján októberben havi szinten 0,2 százalékkal csökkentek a termelői árak a szeptemberi stagnálás után.
Budapest – Az egészséges életmódot próbálja bevinni a villába a legújabb beköltöző. Dávid (30) korábban ugyanis már kipróbálta, milyen az, amikor egyáltalán nem figyel a testére, kövérebb is volt közel 20 kilóval.
Több ezer diák vonult fel szerdán London központjában a felsőoktatási tandíj, a hallgatókat terhelő adósságok és az oktatásra fordított állami kiadások szűkítése ellen tiltakozva