Nico Rosbergé lett a pole pozíciót a vb-címről döntő Abu Dzabi Nagydíj időmérőjén. A német pilóta Valtteri Bottast próbálta a futamra maga mellé állítani.
Hozzávalók: 1 kg burgonya (nem szétfövő fajta) 20-30 dkg sajt (minél többféle, annál jobb, amit éppen a hűtőben találunk) 2 dl tej 1 db tojás 10 dkg vaj bors ételízesítő vagy fűszerek tetszőlegesen 2 db nagyobb sárgarépa olívaolaj törkölypálinka
Fontos kitörési lehetőséget jelent, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Kastélyprogramot, létrejött a Nemzeti Hauszmann Terv Bizottság, ezzel elindulhat a budai Vár rekonstrukciója, emellett új örökségvédelmi jogszabály is készül – mondta el az MTI-nek a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Budapest — Pórul járt Vikcsu (24)! A ValóVilág villája péntek este teljesen megtelt, ezért hatalmas bulit csaptak a fiatalok. Az est egyik legérdekesebb helyszíne a mosókonyha volt, ahol a teltkarcsú lány végre – ha csak rövid ideig és spicces állapotban –, de azt érezhette, hogy bejön a pasiknak.
Hozzávalók: A gyúrt tésztához (helyettesíthető bolti széles metélttel): 24 dkg liszt 2 db tojás só A feltéthez: 15-20 dkg tarkabab 2 db nagyméretű sárgarépa A lecsóhoz: 1 fej vöröshagyma 5 db kápia paprika 2-3 TV-paprika 1 db erős paprika 5 db paradicsom fűszerpaprika igény szerint virsli
Őrizetbe vettek Spanyolországban öt taxisofőrt, mert üldözték és halálosan megfenyegették az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás egyik alkalmazottját - jelentette a spanyol sajtó szombat éjjel a rendőrség közlésére hivatkozva.
A 60 percen keresztül emberhátrányban futballozó Lombard Pápa a 93. percben, tizenegyesből szerzett góljának köszönhetően játszott 1-1-es döntetlent a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Idén folytatódik a nemzetközi turistaérkezések számának növekedése, az első nyolc hónapban 4,8 százalék volt a világátlag, a magyar pedig 7,6 százalék. Az egész évre is hasonló eredményt várnak. Az Ebola hatása elhanyagolható volt.
Fotókidolgozás akció: -30% Kuponkód: FOTO444 A müncheni régi városházát festette meg vízfestékkel Hitler még 1914-ben, most 130 000 eurót adott érte egy névtelen licitáló a Közel-Keletről. (AlJazeera)
Az ügyvédi műhiba a tisztességes szakmagyakorlásnak is velejárója lehet, ami erkölcsileg és anyagilag is fájdalmas. Mit tehet az ügyfél, ha hibázik az ügyvéd vagy ha nem megfelelően képviseli a közjegyző?
A félévi adatokhoz képest szeptember végére csaknem másfélszeresére emelkedett a gyed extrában részesülő kisgyermekes családok száma - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a kormányzati honlapnak.
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az örökségvédelmi törvény hétfőn benyújtott módosításáról azt mondta, hogy az a régészet teljes revíziójával és a műemlékvédelem újragondolásával jár.
Több generáció a legszebb gyermekkori emlékeit köti a szerény értelmű medvebocshoz - egy lengyel település elöljárói szerint azonban az említett medve maga az erkölcstelenség.
A kormányzó jobbközép Polgári Platform (PO) szerezte meg a legtöbb képviselői helyet a vajdasági közgyűlésekben az egy hete rendezett lengyel helyhatósági választásokon a szombat éjjel nyilvánosságra hozott eredmények szerint. A hivatalos eredmények jelentősen eltérnek a szavazás napján készített közvélemény-kutatásoktól, és minden bizonnyal tovább fokozzák a voksok nehézkes számlálása kapcsán már…
Vádat emelhetnek egy 26 éves veszprémi férfi ellen, aki megerőszakolt egy 11 éves kislányt. A nyomozás során kiderült, hogy a fitalkorú lány az interneten, webkamerán keresztül mutogatta magát idősebb férfiaknak. Közülük választotta ki magának a veszprémi férfit, akivel Keszthelyen találkoztak, majd az autóban szexuális kapcsolatot létesítettek. További információk a videóban. Megrázó riport…
A PM közérdekű adatigényéléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy megtudhassuk, mit tervez a kormány a roma integráció és a gyermekszegénység felszámolásának területén. A Magyar Közlöny szerint ugyanis, a kormány nemrég titokban elfogadta a Nemzeti Felzárkózási Stratégia új változatát.
Hozzávalók: 1 kg burgonya (nem szétfövő fajta) 20-30 dkg sajt (minél többféle, annál jobb, amit éppen a hűtőben találunk) 2 dl tej 1 db tojás 10 dkg vaj bors ételízesítő vagy fűszerek tetszőlegesen 2 db nagyobb sárgarépa olívaolaj törkölypálinka
A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Hozzávalók: A gyúrt tésztához (helyettesíthető bolti széles metélttel): 24 dkg liszt 2 db tojás só A feltéthez: 15-20 dkg tarkabab 2 db nagyméretű sárgarépa A lecsóhoz: 1 fej vöröshagyma 5 db kápia paprika 2-3 TV-paprika 1 db erős paprika 5 db paradicsom fűszerpaprika igény szerint virsli
Idén a karácsonyi szezonban a Formatex Kft. összesen 1,06 milliárd forintos nettó forgalmat tervez, ez az előző évhez képest 13 százalékos növekedés, a várakozások szerint az eladások 8 százalékát adja a webshop - közölte a játékkereskedő és importőr társaság az MTI-vel.
Fotókidolgozás akció: -30% Kuponkód: FOTO444 Felhős, borult. Párás meg ködös. Aki látja a napot vasárnap, igazán szerencsés. Nagyobb csapadék azért sehol sem várható. A legmagasabb hőmérséklet belekarcolhat a hét, azaz 7 Celsius-fokba. (Köpönyeg.hu)
Fontos kitörési lehetőséget jelent, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Kastélyprogramot, létrejött a Nemzeti Hauszmann Terv Bizottság, ezzel elindulhat a budai Vár rekonstrukciója.
Az elnökválasztáson több mint 25 jelölt indult, a két fő esélyes a hivatalban lévő Moncef Marzuki, illetve a szekuláris jelölt, a 87 éves Béji Caid Essebsi.