Előnyös lehet a televíziónézőknek az a javaslat, amelyet a négy közszolgálati médiaszolgáltató egyesítéséről nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden - mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja csütörtökön az MTI-nek.
Politikai nyomás, valamint eltérő termelői érdekek állhatnak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) csütörtöi döntésének hátterében az MTI által megkérdezett szakértők szerint. Tóth Gergely,...
Pár óra eltéréssel két robbantásos merényletet is elkövettek csütörtökön tálibok az afgán fővárosban. Az elsőt a brit nagykövetség egy járműve ellen intézték, a második robbantás pedig - már este - Kabul diplomatanegyedét rázkódtatta meg.
Teljes forgalmi káoszt okozott egy több mint száz közlekedési lámpát és számos metróállomást elsötétítő áramkimaradás az argentin fővárosban, Buenos Airesben helyi idő szerint csütörtök reggel.
Akár 10-20 forinttal is csökkenhet a következő hónapokban az üzemanyagok ára, miután a 12 OPEC-tagállam csütörtöki tanácskozásán úgy döntött, nem csökkenti a kitermelést. Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője azt mondta: meglepetés volt a döntés, hiszen a piac legalább napi félmillió hordó csökkentésre számított.
Orlando — Bátki Bernadett (29) delfinekkel úszott. A szexi playmate szebbnél szebb helyeken fordul meg, hogy pózoljon a fényképezőgépek előtt. Ezúttal még delfinekkel is úszhatott, ami hatalmas élmény volt számára.
November 28-29-én közel 140 településen, 257 áruházban gyűjt karácsonyi adományokat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Teljesüljön idén minél több nélkülöző gyermek karácsonyi kívánsága! Az idei élelmiszerbank gyűjtés célját közel 3500 önkéntes összefogása segíti.
A Suzuki angliai képviseletének értékesítési és marketing igazgatója a napokban egy igazán érdekes interjút adott az egyik neves brit autós lapnak, melynek során a márka jövőjéről beszélt. Nagy örömmel jelentjük, a Suzuki komoly modelloffenzívára készül, szinte a teljes palettáját felfrissíti, méghozzá mindössze három éven belül: 2017-ig 6 új Suzuki modell érkezik.
Könyvet írt a mellébeszélésről Leleplezett hazugságok címmel Danny Blue (33). A mentalista azt ígéri, eligazítást nyújt az emberi viselkedés „útvesztőjében”.
Reális az esély a keresetek nominális és reálértékű emelkedésére jövőre - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerő-piacért felelős államtitkára az MTI-nek.
A Kormány döntött a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I.20.) Kormány rendelet módosításáról, melynek eredményeképpen a hallgatói hitelezésben számos ügyfélbarát intézkedés lép életbe. Az új szabályok a hitelfelvétel előtt álló hallgatók, valamint a törlesztési szakaszban lévő ügyfelek számára jelentenek pozitív változásokat. A rendelet két lépcsőben lép hatályba, 2014. november 29-én,…
A damaszkuszi kormányhoz hű, Szíriai Elektronikus Hadsereg (SEA) elnevezésű csoport csütörtökön magára vállalt több, nyugati hírportálok ellen elkövetett hackertámadást - közölte a The Guardian című brit napilap.
Franciaországnak rugalmasabbá kellene tennie a munkaerőpiacát, Németországnak pedig többet kellene beruháznia és több bevándorlót kellene befogadnia. Többek között ezek a javaslatok szerepelnek abban a jelentésben, amelyet a német és a francia gazdasági miniszter felkérésére egy-egy neves német, illetve francia közgazdász készített az eurózóna két legnagyobb gazdaságának ösztönzése érdekében.
Az év végéhez közeledve mind a munkáltatók mind a munkavállalók oldaláról felmerül a kérdés az eddig ki nem vett, vagy ki nem adott szabadságok további sorsáról. Milyen esetekben lehet a még fel nem használt szabadnapokat kivenni, vagy továbbgörgetni a következő évre?
A Ford egyelőre rendkívül szűkmarkúan bánik a részletekkel, azonban annyi bizonyos, hogy a Ranger pickup rövidesen frissítésen esik át. Egyelőre be kell érnünk egyetlen számítógépes képpel és egy ízelítő videóval - mindösszesen ennyit tett közzé a márka munkagépéről.
Pár óra eltéréssel két robbantásos merényletet is elkövettek csütörtökön tálibok az afgán fővárosban. Az elsőt a brit nagykövetség egyik járműve ellen intézték, a második robbantás pedig - már este - Kabul diplomatanegyedét rázkódtatta meg.
Ezen a héten folyamatos, de lassú gyengülést mutatott a forint a vezető devizákkal szemben, a teljesítménye viszont a feltörekvő piaci devizákhoz mérve annyira már nem is rossz. Ma feltehetően az USA...
Feszülten várják a svájci jegybank (SNB) vezetői és nem kevésbé a spekulánsok a vasárnapi népszavazás eredményét. A jobboldali Svájci Néppárt (SVP) köreiből származó javaslat szerint a jegybanki devizakészletek legalább 20 százalékát a jövőben aranyban kellene tartani.
Cleveland - Előkerült az a térfigyelő kamera felvétel, melyen látszik, hogy lőtte agyon egy rendőr a 12 éves fiút a játszótéren. Mint a Blikk is megírta, a légfegyverrel játszó gyereket a múlt szombaton, Clevelandben lőtték le.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) elfogadta az elszámolási törvény alapján megalkotásra váró összes jegybanki rendeletet, így a fogyasztókkal való elszámolás jogszabályi háttere teljessé vált - közölte a jegybank az MTI-vel csütörtökön.
Nem csak a korábban már bemutatott két, turista-jellegű szurkoló gondolta úgy, hogy be kell mennie a gyepre a Basel-Real Madrid mérkőzés során: egy fiatal lány még a bemelegítés alatt osont be.