Magyarország ‒ Tovább folytatódik a Blikk Jackpot több mint ötmillió forintos nyereményesője. Játékunkkal ezen a héten is számos olvasónk napját aranyoztuk be.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett adataihoz képest további 1254-gyel nőtt az ebolavírus által okozott halálesetek száma Nyugat-Afrikában, legalábbis erről tanúskodik a szervezet legújabb jelentése
Ledolgozta az első mérkőzésen összeszedett ötgólos hátrányát a Balatonfüred, amely a szombati visszavágón nyolc góllal nyert a vendég osztrák HC Hard együttese ellen, s ezzel feljutott a férfi kézilabda EHF Kupa 16-os főtáblájára.
Nem kérdőjelezhető meg Spanyolország egysége - hangsúlyozta szombaton Barcelonában Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, aki leszögezte: Artur Mas katalán elnöknek nincs joga egész Katalónia nevében beszélni
Ismét Balogh Béla lett a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, erről az érdekvédelmi szervezet országos kongresszusa döntött szombaton - közölte a szakszervezet az MTI-vel.
Nicolas Sarkozyt választotta meg a tagság szombaton a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökévé - jelentette be a párt választási bizottsága
Az egykori MSZP-s képviselő 82 éves volt. Nyolcvankét éves korában elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter és MSZP-s képviselő - közölte Göbölös Sándor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt alelnöke, szóvivője szombat este az MTI-vel
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) elnöke, Julio C. Maglione a jövő héten kezdődő rövidpályás úszó-vb helyszínén, Dohában meglátogatta a magyar standot, amely a 2021-es budapesti világbajnokságot népszerűsíti.
Ahhoz, hogy egy közösség tudjon létezni és erős tudjon maradni, hősökre, példaképekre van szüksége - jelentette ki Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa szombat este Veszprémben, a Mindennapok hősei című rendezvény díjátadó ünnepségén.
Féltucat orvos, közöttük az osztályvezető főorvos is távozott az elmúlt időszakban az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátási Osztályáról
Egyéves időtávon a bankbetétek alig haladják meg a 3%-ot, az átlag 2-2,5%. Ezt drágítja a tranzakciós díj, valamint az EHO. Az államapapírokra csak a 16%-os kamatadó terhelődik. Az állampapapírok hozama emellett egyéves távon szintén 2,5%. Hosszú távon ez az arány még nagyobb.
A nagy svájci cégeknek garantálniuk kell, hogy felső vezetőiknek legalább 30 százaléka nő legyen, ha Svájcban elfogadják a kormány új törvényjavaslatát - írta meg a nagy-britanniai Financial Times gazdasági napilap.
Féltucat orvos, közöttük az osztályvezető főorvos is távozott az elmúlt időszakban az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátási Osztályáról. Fűtő László, a kórház főigazgatója sajtóinformációkra reagálva az MTI érdeklődésére elmondta: a sürgősségi osztály azóta is zökkenők nélkül működik.
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja, hogy minél több szociális szövetkezet alakuljon, mert ez az összefogási forma is hozzájárulna a foglalkoztatás bővítéséhez - nyilatkozta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke.
Tálib fegyveresek - vélhetően öngyilkos merénylők - támadást intéztek szombaton Kabulban egy külföldiek lakta épület ellen, de a délutáni jelentésekből még nem derült ki, hogy pontosan milyen épületről is van szó, s hogy a támadók, illetve a benn tartózkodó civilek közül hányan vesztették életüket vagy sebesültek meg.
Magyarország - Ha érdekel a futball, akkor itt a helyed! A blikk.hu-n megnézheted a labdarúgó NB I-es mérkőzések összefoglalóját. A találkozók góljait, érdekességeit.
Magyarország - Ha érdekel a futball, akkor itt a helyed! A blikk.hu-n megnézheted a labdarúgó NB I-es mérkőzések összefoglalóját. A találkozók góljait, érdekességeit.