A Telefonica bejelentette, hogy a második legnagyobb kínai mobilszolgáltatóban, a China Unicom-ban meglévő 5%-os részesedésének felét értékesítette. A tranzakció összesen 597,8 millió darab részvényt érintett, az eladáson 860 millió dolláros bevételt realizált a Telefonica.
A vastag nyugat-európai segélyekre vágyó magyaroknak is fontos döntést hozott az Európai Bíróság. Ha szegény vagy, lehet, hogy nem vagy jogosult támogatásra.
Tokió - Eljött a nap, amikor Kármán Dalma (20) a Miss International Hungary királynője a japánban megtartott világversenyen képviseli hazánkat. A szépség csak a blikk.hu olvasóinak megmutatja, hogyan készült a nagy megmérettetésre:
Megnyitja kapuit a feketék, a latin-amerikai származásúak, a zsidók és a homoszexuálisok előtt a Ku Klux Klán egyik amerikai csoportja - írta a Metronews
Az Aston Martin 2017-re ígérte nagy megújulásának kezdetét, méghozzá a DB9 legújabb generációjával. Az angolok persze addig sem szeretnék cserbenhagyni vásárlóikat, így a nemrég bemutatott, limitált szériás Lagonda után ezúttal sokadik különkiadásukat leplezték le, méghozzá éppen a DB9 Volante alapjait felhasználva. A speciális kiadásokért felelős Q részleg pedig a Morning Frost nevet adta az…
Közzétették harmadik negyedéves számaikat a német autógyártók, amelyek összességében pozitív meglepetéseket tartalmaztak: az eladásaik pörögtek, az árbevételük megugrott és javult a profitabilitásuk...
A miniszterelnök tiszteletét fejezte ki az azeri elnök és apja, Heydar Alijev iránt és méltatta a kaukázusi ország 17 százalékos gazdasági növekedését. Orbán partnert keres a jobb energiaárak eléréséhez. Az azeri elnök méltatása kimerült abban, hogy Orbánék megőrizték Budapest látnivalóit.
Tokió - Eljött a nap, amikor Kármán Dalma (20) a Miss International Hungary királynője a japánban megtartott világversenyen képviselte hazánkat. A rengeteg felkészülés ellenére a magyar lány nem jutott be a top 10-be, de ez egyáltalán nem tompítja szépségét, legfeljebb a zsűritagok ízlését kifogásolhatjuk. Dalma így készült a versenyre:
„Valószínűleg” feltárt adóhiány és „feltételezhető” pénzelvonás szándékára alapozva zárolta az adóhatóság egy cég 1,6 milliárd forintját. A művelethez egyetlen nap kellett.
A Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) 20 éve bevezetett Richter Gedeon Nyrt. bebizonyította, hogy lehet magyar vállalatból nemzetközi mértékkel is mérhető gyógyszeripari konszernt kialakítani, amire büszkék lehetünk - emelte ki Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatója kedden a tőzsdén tartott sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) november 7-én aláírta a Telenor Magyarország Zrt.-vel a legutóbbi frekvenciapályázaton elnyert frekvenciablokkok használatbavételéhez szükséges hatósági szerződést – közölte az NMHH a Privátbankárral.
Az idén 42 ezer külföldről rendelt csomag után kellett áfát vagy vámot fizetnie a vásárlóknak, a szám 60 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, amely arra utal, hogy növekszik az internetes vásárlás részaránya; a legtöbb megrendelt áru pedig Kínából és az Egyesült Államokból érkezik - mondta Teleki József pénzügyőr ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri főigazgatóságának vezetője…
A berlini fal leomlása alkalmából tartott ünnepségen Berlinben már nem méltatták Magyarország kiemelt szerepét. Ehelyett Budapest döntő lépéseit homályosra retusálták és regionális kontextusba helyezték. Ennek az az oka, hogy a magyar miniszterelnök átvette az EU mumusának szerepét, így már nem szívesen emlegetnek minket pozitív kontextusban.
Egy vállalat számára a pozitív ügyfélélmény megteremtése ma már elengedhetetlen a kiváló üzleti eredmények eléréséhez - olyannyira, hogy a téma a stratégiai célok között egyre több cégnél ma már a TOP 3-ban szerepel.
Hétfőn elengedte a rubel a kezét az orosz jegybank! A rubel mélyrepülését a napokban már maga Vlagyimir Putyin is indokolatlannak nevezte, majd hétfőn arról határozott az orosz jegybank, hogy a rubel immár szabadon lebeghet - olvasható az Admial Markets piaci kitekintőjében.
A Jeep új kis terepjárója zseniálisan hozza össze a kőkemény, amerikai sziklamászó fílinget a modern idők elpuhult fogyasztói elvárásaival. Kilencfokozatú automata és felező - ilyen másnak eszébe nem jutna!
Amikor az MSZP-s Heringes Anita az ülésterembe bevitt egy uniós zászlót, az ülést vezető KDNP-s házalelnök, Latorcai János nem hagyott szó nélkül, merthogy „a parlamentnek egységes arculata van”. „Mi lenne, ha minden nemzetiségi szószóló behozná a saját zászlaját a terembe?” – … Folytatás
Nyugalom, ezek második világháború bombák voltak. A tűzszerészek két AO-100 típusú orosz „szükségbombát” azonosítottak, APUV-M gyújtószerkezettel. Három óra alatt mindkét gyújtószerkezetet eltávolították, és megsemmisítették, így a korábban Székesfehérvár és Polgárdi között teljes szélességében lezárt M7-es autópályán dél óta újra szabad az átjárás. … Folytatás
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság november 7-én aláírta a Telenor Magyarország Zrt.-vel a legutóbbi frekvenciapályázaton elnyert frekvenciablokkok használatbavételéhez szükséges hatósági szerződést. Az újonnan megszerzett blokkok segítségével a Telenor rövid időn belül mindenkihez eljuttathatja innovatív, új szolgáltatásait.
A meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. A hozam kissé csökkent az előző aukción kialakulthoz képest.
Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, hogy ezentúl ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények
Nincs további emelkedés a hozamgörbénk rövid oldalán - erre következtethetünk a mai három hónapos diszkontkincstárjegyek aukciós eredményeit szemlélve. Az átlagos hozamszint ugyanis 1,71 százalék...
A meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján. A hozam kissé csökkent az előző aukción kialakulthoz képest.
A 2015-ös központi költségvetés tervezete megfelel az Alaptörvényben és a Stabilitási törvényben meghatározott államadósság-szabálynak - állapította meg az Állami Számvevőszék. A szervezet azonban felhívta a figyelmet a költségvetési kockázatokra és a még fennálló jogszabályi hiányosságokra.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hétfőn megtette a feljelentéseket a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) vizsgálata során megállapított szabálytalanságok miatt - erősítette meg a Kehi a Magyar Nemzet információját az MTI-nek
Erőtlen emelkedés jellemezte tegnap az amerikai kereskedést, mely során az indexek új csúcsokra emelkedtek. A tengerentúli csúcsok ugyanakkor nem voltak hatással az ázsiai kereskedésre, így a...
November 6-án piacra került a magyar fejlesztésű, mobillehallgatás ellen védő megoldás, a CryptTalk magánfelhasználóknak szóló változata, egyelőre Apple-felhasználóknak.
Az Alkotmánybíróság (AB) elfogadta a legújabb devizahiteles mentőtörvényt. A döntést ma be is jelentik - értesült az Index. Ez pontosabban annyit jelent, hogy bár a bankok mindegyike kifogásolta a...
A kormányfő kedden tárgyalt a budapesti munkalátogatáson tartózkodó azeri elnökkel, akivel közös nyilatkozatot írt alá a két ország közötti stratégiai partnerségről.