Az olasz munkatörvény tervezett reformja miatt több nagyvárosban is sztrájkoltak, és demonstráltak a közlekedési dolgozók. A kaotikus állapotok ellenére az utasok a sztrájkolók pártjára álltak. A felmérések szerint az olaszok többsége nem csak a mostani változtatásokkal, de az évek óta tartó megszorításokkal is elégedetlen. Részletek a videóban.
A demokratikus ellenzék és az MSZP aludt tovább, és nem ébredt föl arra a nagy zajra sem, amelyet az internetadó elleni impozáns civil tüntetés okozott.
Huszonöt év, egy emberöltő telt el azóta, hogy hazánk lakói esténként a képernyőre tapadva figyelték az "Ellenzéki kerek asztal" alkudozásait a fennálló hatalommal.
Kiss Péter július 29-én bekövetkezett halála miatt, Újpest és Angyalföld egy részét magában foglaló, 11. számú országgyűlési választókerület megüresedett.
Már a hét elején is megközelítette a mínusz 50 fokot a szibériai hideg, de pénteken (magyar idő szerint csütörtökön) már át is lépte azt a lélektani határt. Szibériában, és ezen belül is a két településen (Verhojanszk és Ojmjakon) sem ritka az ilyen hideg, de november első felében még nem igazán gyakori vendég.
A hiteleket érintő törvényi változtatásokkal a kormány mintegy ezermilliárd forintot irányít át a bankoktól az emberekhez - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyben azt is megerősítette, hogy a kormány tárgyal külföldi tulajdonban lévő bank, bankok megvásárlásáról. Szólt arról is, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében még nem alakították ki…
November 28-án Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében vesznek végső búcsút hozzátartozói és tisztelői Gera Zoltán Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől.
Az Egyesült Államokba készül, hogy befejezze a megfeneklett, félig leforgatott A játékos című Dosztojevszkij-adaptációt Hajdu Szabolcs, akinek a Délibáb című filmjét a héten mutatták be a magyar mozik.
Az FHB Jelzálogbank október 9-én eladta az FHB Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt.-t a magyar állam nevében és javára eljáró Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek, a vételár 1 millió forint - közölte a jelzálogbank pénteken a BÉT honlapján.
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra legyőzte a finn csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, így északi riválisát megelőzve feljött a harmadik helyre a csoportban.
Rekordméretű, majdnem 1,5 kilogrammos fehér szarvasgombát találtak az olaszországi Molise tartomány Campobasso városa melletti erdőben. A gigantikus gomba szombat este egy jótékonysági vacsora "főszereplője" lesz Bolognában.
Ismét megkezdődik a jelentkezés az Otthon Melege Program három lakossági energiahatékonysági kiírására, elsőként péntektől a hűtő- és fagyasztógépek cseréjére lehet pályázni.
A világbajnok német válogatott 4-0-ra nyert Gibraltár csapata ellen Nürnbergben a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének negyedik fordulójában.
A sheep with two faces and three eyes, in good health condition, was seen in a Shandong village. pic.twitter.com/MWQU4ArJ40 — People’s Daily,China (@PDChina) 2014. november 15. Egy klasszikus Tények poszttal indul a szombat, köszönöm műsorzáró kollégám kedves szavait.
A magyar labdarúgó válogatott 1-0-ra leggyőzte tegnap este Finnországot Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. A találkozó inkább brusztolós volt, mint szépségdíjas, de a győzelmet így is megszerezte válogatottunk.
A második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedévben is csökkent az arany iránti globális kereslet, miután csupán a befektetési célra vásárolt sárga nemesfém mennyisége bővült. Bár a lakossági...
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra legyőzte a finn csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, így északi riválisát megelőzve feljött a harmadik helyre a csoportban.
Lord Durham: az angol ifjúság footballal tölti idejét, bár a németek bombákat dobnának a football-játékosokra - Háború és konyha: a takarékos főzés módszerei. Száz éve írtuk
Attól tarthatnak Nyugaton, hogy az Oroszországgal kötött magyar üzletek „áthúzzák” Magyarországot Moszkva befolyási övezetébe. A két legvitatottabb projekt a Déli Áramlat támogatása és a Paksi Atomerőmű bővítése. Az elmúlt napokban két jelentősebb stratégiai elemzésekkel foglalkozó orgánum, a Foreign Policy magazin és az EurActiv is a maga műfajában vitriolos hangvételű és meglepően részletes…
Digitális pénztárcaként üzemelő mikrochipeket ültetett magába Martijn Wismeijer holland üzletember, a MrBitcoin cég társalapítója. A chipek a bitcoin virtuális fizetőeszközzel működnek.
A Mávinform tájékoztatása szerint újra járnak a vonatok a Pápa-Győr vasútvonalon, ahol korábban azért szünetelt a közlekedés, mert hajnalban gyalogost gázolt egy vonat Győr külső részén; a menetrend szerinti forgalom a reggeli órákra állhat helyre.
Budapest – Már rá sem lehet ismerni azokra a gyűrött arcokra, akiket a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban láthattunk a dzsungelben a tűz körül.
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az egész ország sikere, hogy csapata péntek este 1-0-ra legyőzte a finn együttest Európa-bajnoki selejtezőn.
Az FHB csoport az idei harmadik negyedévben 7,2 milliárd forint, az első kilenc hónapban 9,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.
Egy szikla árnyékolja az űrszondát, amelyik így nem jut elegendő napfényhez. Két hónap múlva megpróbálják majd újraindítani, amikor a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös közelebb ér a naphoz. A legfontosabb adatokat sikerült átküldenie a szondának.
A jelek szerint kínai területre tévedt az orosz elnök által tavaly szabadon bocsátott tigrisek közül a második, Usztyin nevű is, miután októberben már felfedezték az első, Kuzja nyomait - jelentette a Hszinhua hírügynökség Északkelet-Kínából.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Belgium államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a gyenge költségvetési teljesítményre hivatkozva.