A négykézláb mászás-futás sebességi rekordját döntötte meg egy japán fiú: 15,86 másodperc alatt tett meg 100 métert - tudósított az Aszahi napilap pénteki száma.
Végre egy hír, ami nem a második világháborúra emlékeztet, se németek, se oroszok nincsenek benne. Ja, de mégis: Japánban először száguldhattak civilek is a hipergyors Maglev-vasúton. Az Uenohara és Fuefuki várost összekötő 42,8 km-es pályán a vonat 500 km-es óránkénti sebességgel … Folytatás
Albert Einstein által aláírt, 1922-ből származó képeslap került elő egy japán múzeum gyűjteményéből. A fizikus a Nobel-díj elnyerése után látogatott el a szigetországba.
Egyre nagyobb az érdeklődés az ELTE üzleti coachképzése iránt, az idén ősszel már második alkalommal indult a posztgraduális képzés, amelyet februártól egy újabb, keresztféléves program is kiegészít - tájékoztatta a szervező intézmény az MTI-t.
A Harmadik Birodalom-trilógia születéséről tartott előadást Budapesten Richard J. Evans brit történész, aki annak kapcsán látogatott Magyarországra, hogy műve harmadik kötete is megjelent magyar fordításban.
11 órával azután, hogy a család orvosa megállapította halálát, a 91 éves lengyel Janina Kolkiewicz megmozdult. Ekkor már egy hullazsákban volt egy ravatalozóban a kelet-lengyelországi Ostrow Lubelskiben. A doktor a TVN-nek úgy nyilatkozott, azért nyilvánította halottá a nénit, mert nem hallott szívdobogást, … Folytatás
Hibernálta magát a Philae leszállóegység, amit az Európai Űr Ügynökség (ESA) küldött a Földtől több milliárd kilométernyi távolságra, és amely – az emberiség ismert történetében először – sikeresen landolt egy üstökösön. A leállás oka az, hogy elfogyott a szerkezet energiája, … Folytatás
A nyugati lapok szombat délután arról számoltak be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök idejekorán távozik a Brisbane-i G20 konferenciáról, miután kemény bírálatokat kapott az ukrán válság miatt. A Guardian azt írja, a hírt a helyi Courier Mail terjesztette, ám most … Folytatás
A lökésben világcsúcsig jutó Ilja Iljin, a hazaiak kétszeres olimpiai és immár négyszeres világbajnoka érdemelte ki az aranyérmet összetettben a 105 kilósok versenyében a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságán. Gyurkovics Ferenc a teljes rangsorban a 14. lett, így 12 ponttal gazdagította a férficsapat eredményét.
Az 1989. novemberi csehszlovákiai forradalom kirobbanásának konkrét oka nem a rendőrség tüntetők elleni beavatkozása, hanem a tüntetésen állítólag agyonvert egyetemista haláláról elterjesztett hamis hír volt - jelentette ki Milos Zeman cseh elnök szombaton Prágában egy vitafórumon, amelyen Václav Klaus volt államfővel beszélgetett a rendszerváltásról.
Egy valós körülmények között végzett energiahatékonysági összehasonlító program mérési eredményei szerint a szigetelés 46 százalékkal csökkentette egy családi ház fűtésszámláját - közölte a Knauf Insulation Hungary Kft. az MTI-vel a novemberben lezárt programot értékelve.
A legjobb turisztikai imázsfilm díját nyerte el Sanghajban a Magyar Turizmus (MT) Zrt. "Think Hungary - More Than Expected" című imázsfilmje - tudatta az MT Zrt. hírlevelében pénteken az MTI-vel.
A Dunaújváros nyolcgólos előnyt szerzett a macedón Vardar Szkopjéval szemben a női kézilabda EHF Kupában, a 16 közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
Drámai csatában egy góllal nyert a Veszprém a Vardar Szkopje csarnokában, ezzel óriási lépést tett a csoportelsőség felé a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
Gyurcsány Ferenc pártelnök és a Demokratikus Koalíció valóban az Orbán-rendszer bukását akarja - reagált a Fidesz szombati közleményére az ellenzéki párt szóvivője.
Magyarország a magyar GDP harmadik negyedéves adatai alapján az Európai Unióban a második helyen áll, a magyar gazdaság kezd egyre inkább "válságellenállóvá" válni, ezt a Moody's nemzetközi hitelminősítő is leírta - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv P8 című műsorában szombat este.
Budapest - Évi rendes pihenése során már a karácsonyra is készül Babos Tímea (21). A világranglista 98. helyén álló teniszezőnő a szezon végeztével most két hétig pihen, s azon kevés napjait éli az évben, amikor idehaza tartózkodik. Mint mondja, végre önfeledten pihenhet.
Pocsaj - Ötévesen lett félárva Havasi Alexandra (21), aki nem csak a hátán viseli halott édesanyja arcképét, de neki is énekel ma este a Rising Starban.
Budapest ‒ Meztelen fotókkal és szexajánlatokkal bombázzák Nagy Ricsit (22) a lányok! Az X-Faktor szépfiújáért majd megvesznek a nők, és ezt egyértelműen tudatják is a tehetséges fiúval. Alföldi Róbert (46) mentoráltja nem győzi visszautasítani a meghökkentő leveleket.
Los Angeles ‒ Miután zsebkésével felvagdosta az ereit, augusztus 11-én kaliforniai házában övével felakasztotta magát Robin Williams (†63). Harmadik felesége, Susan Schneider eközben békésen aludt a hálóban, a halott színészre reggel az asszisztense talált rá, derül ki a filmsztár életéről napokban megjelenő könyvből.
2010-ben a világ menedékdevizájává vált a svájci frank, elérve ezzel egy olyan szintet, amely sem Svájcnak sem a többi országnak, régiónak nem kedvezett. Melyik magyar ne emlékezne 2011. augusztus 9-re, amikor napon belül több mint 8 százalékot erősödött a svájci deviza a forinttal szemben. Ha kicsit gondolkodunk, rájöhetünk viszont arra, hogy jelenleg milyen pénzkereseti lehetőséget rejt az…
London - Alacsonyabbnak hat, mint a filmekben, és visszafogottabb, kecsesebb, mint a Zero Dark Thirty - A bin Laden-hajsza című mozisikerben, amelynek főszerepéért három éve Oscarra is jelölték. A tűzvörös hajú amerikai színésznő, Jessica Chastain most a Csillagok között című sci-fi-drámában remekel, és a szuperprodukció londoni sajtónapján válaszolt a Vasárnapi Blikk kérdéseire.
Budapest – Nem merte elmondani szüleinek a Való Világgal kapcsolatos terveit Dani (23), aki még jogi tanulmányait is felfüggesztette a valóságshow miatt.