Hétfőn kezdődik az önkormányzat képviselők képzése, egyebek mellett az önkormányzati törvény legfontosabb előírásaival ismertetik meg az érintetteket - tájékoztatta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az MTI-t.
A madárinfluenza egy erősen fertőző válfaja bukkant fel Hollandia középső részén egy baromfitelepen, a holland hatóságok a fertőzés terjedésének elkerülése érdekében átmenetileg az egész országban betiltották a szállítást valamennyi baromfifarmról.
Cseperkáló József néhány négyzetméteren, egy panellakás konyhájában kezdte. Volna. Csakhogy akárhogyan igyekezett, nem sikerült a kenyér, a kifli, noha a családjában generációkra visszamenőleg mindenki pékségben dolgozott. A Panelpék egyre elszántabb lett, a szomszédok egyre idegesebbek. Váltani kellett. Ma már Panelpék is, meg nem is. Saját üzletről, malomról és búzaföldről álmodik.
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet azért, hogy mielőbb elkezdődhessen a 3-as metró felújítása - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Szokatlanul hosszú, ötnapos ülést tart a parlament ezen a héten. A képviselők kedden várhatóan elfogadják a jövő évi adótörvényeket, szerdán pedig megkezdik a 2015-ös költségvetés vitáját.
Befejeződtek a tárgyalások Kína és Ausztrália között a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásról, a dokumentumot még hétfőn aláírják - jelentette be Tony Abbott ausztrál miniszterelnök Canberrában.
Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere magabiztosan, csaknem tízszázalékos előnnyel nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben - derült ki hétfőn a szavazatok 96,5 százalékának megszámlálása után.
Az egyik francia top síterep, La Plagne, úgy döntött, hogy ne legyen unalmas az átcsúszás egy 150 hosszú síalagúton, főleg a gyerekek számára. Már eddig is láthattunk különböző rajzfigurákat az alagút falára vagy a hóra kivetítve, az idei szezontól azonban új fény és hanghatásokkal jelentősen megújul az alagút.
"Aggodalomra okot adó tevékenységet" észleltek az amerikai külügyminisztérium elektronikus levelezőrendszerének egy részében - közölte híroldalán hivatalos forrásra hivatkozva vasárnap a CNN televízió.
Az Országgyűlés mai ülésén végleges formájában tárgyalhatja a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket, köztük a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Ukrajna előtt fényes jövő áll, de ennek feltétele, hogy olyan rendszert építsenek ki az országban élő kisebbségek számára - és itt utalt a magyarokra is -, amelyben "otthon érzik magukat, függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszélnek".
"Aggodalomra okot adó tevékenységet" észleltek az amerikai külügyminisztérium elektronikus levelezőrendszerének egy részében - közölte híroldalán hivatalos forrásra hivatkozva vasárnap a CNN televízió.
A MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. veheti át a francia GDF Suez egyik hazai üzletágát – írja a Napi Gazdaság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapjára felkerült fúziós kérelemre hivatkozva.