2014. november 17. hétfő

nov. 17
8:17
Égő házból mentettek ki egy férfit (Blikk)
nov. 17
8:17
Valjevót megszálltuk (Kripto Akadémia)
Szerbia köré olyan hurok fonódik, amelyből aligha tud megszabadulni. Száz éve írtuk a szerb frontról
nov. 17
8:17
Szijjártó: minden, Oroszország elleni szankciót támogatunk (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közölt interjút vasárnap a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában "Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk" címmel.
nov. 17
8:19
Nyolcan zsúfolódtak össze egy kocsiban (Blikk)
nov. 17
8:19
Halálra gázoltak egy nőt Budapesten (Kripto Akadémia)
A gázolás a VIII. kerültben a József körút - Baross utca kereszteződésében történt.
nov. 17
8:19
Gyurcsány: „Lehet, hogy ezek nem húzzák ki 2018-ig” (ATV)
Az utóbbi napokban a kormányellenes tüntetések létjogosultságát, irányát és a folytatás lehetőségeit értelmezték közéleti személyiségek. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
nov. 17
8:33
Putyin szerint Ukrajna fényes jövő előtt áll (Gondola)
Putyin megerősítette azt az álláspontját, hogy van kiút az ukrán válságból, ugyanakkor megvédte az Ukrajnával kapcsolatos orosz politikát, és bírálta a nyugati országok szerepét a válságban
nov. 17
8:33
Vk-ezüstöt szerzett a gyorskori váltó (Blikk)
nov. 17
8:33
Kivonul az áramkereskedésből a GDF Suez (ProfitLine)
A MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. veheti át a francia GDF Suez egyik hazai üzletágát - írja a Napi Gazdaság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapjára felkerült fúziós kérelemre hivatkozva.
nov. 17
8:33
Medvétől félnek Nógrád megyében (ATV)
Egy közeli gazda már károsultja is az új jövevényeknek.
nov. 17
8:33
Sokkoló statisztikák Messiről - infógrafika (Sport365)
Lionel Messi még csak 27 esztendős, de máris számos rekordot döntött meg és állított fel.
nov. 17
8:33
Heti műsor: Győzelemmel vonulna téli szünetre a válogatott (Agroinform)
Az idei utolsó mérkőzésére készül a Dárdai-csapat, rangadók hete jön az európai klubfutballban. Heti előzetes.
nov. 17
8:33
Belöktek egy férfit a metró alá (444.hu)
New Yorkban, a 167-ik utca és a Grand Concourse sarkán lévő metróállomás D peronján állt egy hatvanegy éves férfi, mikor egy ismeretlen sötét kabátos alak a metró alá lökte. A bronxi Wai Kuen Kwok azonnal meghalt. A rendőrség nagy erőkkel keresi … Folytatás
nov. 17
8:35
Johannis győzelmét ünneplik Romániában (Gondola)
Az alkotmánya szerint egységes nemzetállam élén egy kisebbségi elnök, az erdélyi szász Johannis állhat
nov. 17
8:35
Kezdő volt Tajti (Blikk)
nov. 17
8:35
Tönkrementek a rezsicsökkentésbe, az állam veszi át a piacot (444.hu)
A Fűtéstechnika Kft. Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt kéményseprő szolgáltató, de a rezsicsökkentésbe tönkrementek. A Katasztrófavédelem most az állami Vagyonkezelő cégét, a Filantróp Kft.-t jelölte ki a térség szolgáltatójává. (NapiGazdaság)
nov. 17
8:37
Kiosztották a Bethlen Gábor-díjakat (Gondola)
Egyed Ákos történész, Zétényi Zsolt volt parlamenti képviselő, egy angol történész és egy német teológus kapta meg idén a Bethlen Gábor-díjat
nov. 17
8:37
Itt az év viacolorozása! (444.hu)
Istvándi Somogy megye egyik legszegényebb települése, három emberből kettőnek nincsen munkája. A falu most százmillióért díszkövezte ki az utcákat. A Sonline.hu így értelmezte a beruházást: ”Bizonyos szempontból érthető, hogy az utcákra költötték ezt a rengeteg pénzt, hiszen a falu lakóinak kilencven … Folytatás
nov. 17
8:39
Közzétették az új bírói etikai kódexet (Gondola)
Az Országos Bírósági Hivatal közzétette a 2015. január 1-jén hatályba lépő új bírói etikai kódexet - írja a Magyar Hírlap
nov. 17
8:41
Johannis legyőzte Pontát (Gondola)
A hivatalos szavazatszámlálás hajnali részeredményei szerint Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség jelöltje nyert.
nov. 17
8:45
Nem várt adat jött Japánból - ez elintézheti a piacokat (Privátbankár)
Veszteséges nyitásra lehet számítani ma az európai tőzsdéken, oka a meglepően gyenge harmadik negyedévi japán GDP-adat.
nov. 17
8:48
Bono megsérült - Elhalasztják a szereplést (Infostart)
Biciklis balesetet szenvedett Bono a New York-i Central Parkban. A U2 együttes frontemberének megsérült a karja, ezért a banda elhalasztja tervezett tévészereplését.
nov. 17
8:48
NBA - 134 pont Oklahomában, 251 Los Angelesben (Infostart)
Összesen csak 134 pont esett az Oklahoma City Thunder-Houston Rockets (65-69) mérkőzésen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.
nov. 17
8:51
A Jog és Igazságosság lehet a nyertes (Gondola)
Az exit poll adatok szerint a választások nyertese az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) lett, a kormánykoalíció pártjai azonban összességükben megőrzik eddigi fölényüket
nov. 17
8:51
Elütöttek egy gyalogost Budapesten (Blikk)
nov. 17
8:51
Kaczynski pártja vezet (Alternatív Energia)
A választáson 31,5 százalék voksolt a PiS-re.
nov. 17
8:53
Bono karja biciklizés közben megsérült (Blikk)
nov. 17
8:53
Váratlanul elmélyült a recesszió Japánban (Alternatív Energia)
A jen a dollárral szemben hét év óta a legalacsonyabb szintre zuhant.
nov. 17
8:55
Kevés hazai makroadat lesz a héten (Blikk)
nov. 17
8:55
Veszélyben a kolumbiai békefolyamat? (Alternatív Energia)
A szélsőbaloldali FARC két éve azt közölte, felhagy a túszejtésekkel.
nov. 17
8:57
Merkel kikelt Putyin ellen (Alternatív Energia)
A német kancellár óva intett attól, hogy Oroszország folytassa ezt a politikát Moldovával, Szerbiával, vagy Grúziával szemben.
nov. 17
8:59
Hadat üzentek a szakállas focistáknak (Alternatív Energia)
„Már betöltöttem a nyolcvanat, de ma is minden nap megborotválkozom” – közölte a Genclerbirligi vezetője.
nov. 17
9:01
Befagyasztják a szélsőségeseket segítő üzletemberek vagyonát (Alternatív Energia)
Egy munkacsoportot bíztak meg azzal, hogy állítsanak össze listát a dzsihadistákkal üzleti kapcsolatban állókról.
nov. 17
9:03
Minket is magával ránthat a japán recesszió (Privátbankár)
Elemzők a vártnál gyengébb japán GDP adat és az ukrán helyzet miatt pesszimista hangulatú kereskedést, kis esést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
nov. 17
9:03
Tűzveszélyes lány költözik hétfőn a ValóVillába (Blikk)
Budapest — Ma este újabb lakóval bővül a ValóVilág villa, miután tegnap már beköltözött az első hat lakó.
nov. 17
9:03
Sajátjai is kételkednek a miniszterelnökben (Alternatív Energia)
A felmérés láttán mégsem lehet teljes az ellenzéki vezető öröme.
nov. 17
9:05
Nagyon gyenge a dinár (Alternatív Energia)
A szerbiai jegybank szerint a polgároknak nem kell aggódniuk.
nov. 17
9:06
Ezért mosolygott Putyin Ausztráliában (Infostart)
Tovább mérgesedik-e Oroszország és a Nyugat viszonya amiatt, hogy Putyin orosz elnököt fagyos fogadtatásban részesítették az ausztráliai G20-as csúcson? - ezt találgatják elemzők. Putyin, aki orosz hadihajókat küldött az ausztrál felségvizek közelébe, már a csúcs vége előtt hazautazott.
nov. 17
9:06
Férfi tenisz-világranglista - Fucsovics két helyet rontott (Infostart)
Nem történt változás az élcsoportban a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján: az élen az ATP-világbajnokságot sorozatban harmadszor megnyerő szerb Novak Djokovic áll a vasárnapi döntőt hátsérülés miatt lemondó svájci Roger Federer előtt.
nov. 17
9:06
Bérszámfejtő programok összehasonlítása 5 lépésben (HR Portál)
Bérprogramot keres? Nem elégséges a jelenleg használt bérszámfejtési rendszerének tudása? Nehezen megtanulható, logikátlan képernyők? Elégedetlen a frissítések (akár jogszabályi, akár kényelmi) gyorsaságával és minőségével? Elégedetlen a támogatással, ügyfélszolgálattal? Az év vége felé mindig megnő a bérprogramok iránti kereslet, hiszen már jobban látjuk az anyagi helyzetünket, és praktikusabb is…
nov. 17
9:06
Meredek eséssel nyithatnak az európai részvénypiacok (ProfitLine)
Veszteséges nyitásra lehet számítani hétfőn az európai tőzsdéken, követve a meglepően gyenge harmadik negyedévi japán GDP-növekedési adat miatt csökkenő ázsiai indexeket.
nov. 17
9:06
A TEK-vezér Hajdú János is ott volt a Fidesz székház megdobálásánál (444.hu)
Állítólag szolgálati feladatait teljesítette a Lendvay utcában. A tüntetés biztosítását a Készenlétisek látták el, a Terrorelhárításnak nem volt szerepe abban.
nov. 17
9:07
Nem lesznek újabb adók (Alternatív Energia)
Francois Hollande elnök a garancia arra, hogy jövőre nem kell újabb teherrel számolniuk a francia polgároknak.
nov. 17
9:08
Meddig marad Budapest a legvonzóbb SSC beruházási helyszín? (HR Portál)
Magas fluktuációval és munkaerőhiánnyal küzdenek az üzleti szolgáltató központok (SSC). A hektikus jogalkotás, a folyamatosan változó adózási és szabályozási környezet, az iparosításra épülő gazdaságpolitika, az oktatási rendszer átalakítása sem kedvez a szektor befektetői megítélésének. Ha a hazai munkaerőpiac nem tudja kielégíteni a dinamikusan, évi 8-10 százalékkal növekedni kívánó iparág…
nov. 17
9:08
Ismét heves tüzérségi támadás érte Donyecket (444.hu)
Vasárnapra ismét kiújultak a kelet-ukrán városban a harcok, biztosat megint nem tudni, hogy az ukrán sereg vagy az oroszbarát szakadárok támadtak-e. Közben az ukrán kormány arra figyelmeztette a lakosságot, hogy valószínűleg a szeparatisták, orosz segítséggel, ismét fegyverkeznek, hogy egy átfogó … Folytatás
nov. 17
9:09
Horthy Miklós bevonulására emlékezett a Jobbik (Gondola)
Az esemény 95. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés a Kosztolányi Dezső téren kezdődött, ahol Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt sürgette, hogy legkésőbb a 100
nov. 17
9:09
Olcsóbb az arany, mégis világszerte csökken a kereslete (Blikk)
nov. 17
9:09
Nem megy haza többé - Halálra gázoltak egy nőt Budapesten (Alternatív Energia)
A gázolás a VIII. kerültben a József körút - Baross utca kereszteződésében történt.
nov. 17
9:10
Újabb súlyos munkahelyi tűzeset Kínában, sok halott (HR Portál)
Legalább 18 ember meghalt egy kelet-kínai sárgarépa-csomagoló üzemben keletkezett tűz következtében - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség hétfőn.
nov. 17
9:11
Merkel sürgeti a szabadkereskedelmi megállapodást (Gondola)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodásának mielőbbi megkötését sürgette vasárnap Sydneyben a német kancellár

Keresés