Az olasz bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben 0,3 százalékkal csökkenhet, majd 2015-ben 0,5 százalékkal, 2016-ben 1 százalékkal nőhet - tette közzé hétfőn előrejelzését az olasz statisztikai hivatal (ISTAT).
A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi autógyártó adózás utáni nettó nyeresége 1,11 milliárd euróra nőtt 2014 harmadik negyedévében a 2013-as harmadik negyedévi 0,95 milliárd euróról.
Szerdától vasárnapig rendezik Brémában a 22. karate-világbajnokságot, amelyen 107 ország 900 versenyzője vesz részt. Magyarországot 15 sportoló képviseli.
Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a Magyar Tudomány Ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.
Októberben csaknem 20, az év első tíz hónapjában pedig több mint 20 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.
Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a berlini Konzerthaus zeneigazgatóját kérte fel a német kormány, hogy november 9-én, a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából tervezze meg és vezényelje le az ünnepélyes megemlékezést a berlini Konzerthaus nagytermében - közölte hétfőn a fesztiválzenekar.
November 4-én, a nemzeti gyászemléknapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának, a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulóján országszerte megemlékeznek a forradalom áldozatairól. A nemzeti gyászemléknap rendezvényeinek zárásaként Budapesten, a Szent István-bazilikában Wolfgang Amadeus Mozart Requiem című műve hangzik el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a bazilika kórusa…
Miközben Csehország feldolgozóiparának aktivitása mérséklődik, a régiós beszerzésimenedzser-indexek közül a magyar és a lengyel a szektor erősödését mutatja. Négy hónap után ismét átlépte a lengyel...
Az LMP társelnöke szerint az internetadó ügyében a kormány által most megígért nemzeti konzultáció már lezajlott, ugyanis tömegek mentek utcára a véleményük kifejezése céljából.
Megsemmisítette a Kúria önkormányzati tanácsa a közterületi tartózkodás jogellenességét szabályozó fővárosi hajléktalanrendelet mellékletének egyik pontját, valamint az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a jogszabály miatt. A Kúria eljárását Székely László, az alapvető jogok biztosa kezdeményezte.
A Magyar Telekom a bevételek további visszaeséséről számolhat be a november 6-án hajnalban megjelenő harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Többek között a vezetékes hang és az energia...
1989. november 3. péntek: Magyarország jegyzékben értesítette Csehszlovákiát az Országgyűlés legutóbbi döntéseiről a bős-nagymarosi létesítménnyel kapcsolatban. A csernobili katasztrófa után elszennyeződött területeken élők kitelepítését sürgeti egy, a Komszomolszkaja Pravda című szovjet lapban megjelent cikk.
Átmeneti lakást biztosít az V. kerületi önkormányzat a hajnali Balaton utcai tűz károsultjainak és rendkívüli testületi ülést hívnak össze az érintettek megsegítése érdekében.
Negatív gazdasági fordulatra figyelmeztet a gki – nem nagyon kell a hitel a cégeknek, pedig alacsony a kamat – drágul a kötelező, 10-15 százalékkal kell majd többet fizetni – 10 hónap alatt csaknem annyi lakást adtak el, mint korábban egy év alatt
A világ legnagyobb kétfejű állatokból álló gyűjteménye a közelmúltban újabb példánnyal (azaz újabb két fejjel) gazdagodott. Azonban a probléma itt kezdődik igazán, hiszen a dupla fej dupla névadást követel.
Elsőként Frankfurtba utazik Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság új elnöke, hogy Helmut Kohl egykori német kancellárral találkozzon, csütörtökön pedig egyik elődjével, Jacques Delors-ral közös vitán vesz részt, aki 10 éven keresztül vezette a brüsszeli testületet - közölte hétfőn, a bizottság első munkanapján Margaritisz Szkínász, az Európai Bizottság szintén új szóvivője.
Grezsa István miniszteri biztos szerint a romániai elnökválasztáson esélyes román jelölteknek nem igazán volt pozitív üzenetük a kampány során az erdélyi magyarság számára.