A theatlantic.com információi szerint nem véletlen az időzítés, ugyanis komoly marketingüzenetet hordoz magában a legújabb iPhone készülékek órajelzése.
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ülése után.
Komoly politikai és gyakorlati következménye is van annak, hogy a szerb kormány hét évtized után eltörölte a vajdasági Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatot - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti frakcióvezetője kedden Belgrádban az MTI tudósítójának.
A devizahitelek ügyének rendezése mellett Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lehetséges adópolitikai módosításokról is beszélt keddi sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a kormánypárt azt javasolja,...
Hónapokig fogva tartotta és bántalmazta az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport a hetek óta ostromlott észak-szíriai Kobani városából származó, iskolás korú gyerekeket, akiket még májusban rabolt el - derült ki a Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő szervezet kedden közzétett beszámolójából.
Budapest — Álomesküvő után jön a baba! Takács Rita (29), a Sport Tv műsorvezetője a nyáron ment feleségül Tömő Attilához (33), a magyar labdarúgó-válogatott csapatmenedzseréhez, és hamarosan bővül a család.
Az MNB mától felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez, és korlátozásokat léptetett életbe a hitelintézetnél. Az ideiglenes intézkedések a hitelintézet jegybanki...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9 milliárd eurót biztosít a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához - döntött az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén.
Egyelőre még nem hivatalos a döntés, de egy katalán kap úgy értesült, hogy a Barcelona számára kedvező döntést hoz majd a FIFA, és a csapat már jövő nyáron igazolhat új játékost.
A kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó (internetadó) tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Négyéves mélypontra csökkent kedden a Brent olaj hordónkénti ára a nemzetközi határidős piacon. A Brent olaj hordónkénti ára 2,7 dolláros csökkenés után 82,08 dollárra esett, utoljára 2010 októberében volt ilyen alacsony.
Kiderült, hogy kell elszámolnia a bankoknak a problémamentes devizahitelesekkel – a bíróság, az Alkotmánybíróság és a Parlament is a devizahitelekkel foglalkozik ma - megjött a legfrissebb brüsszeli prognózis a magyar gazdaságról és kiderült, hányan fizettek azért, hogy itt telepedhessenek le
Szerda délutántól indul a 2014-2020-as uniós pályázati források elérését lehetővé tevő informatikai rendszer, a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) azaz a pályázati elektronikus ügyintézés felülete - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden...
Ugyan sok információt megosztottak már velünk a japánok, és képeket is láthattunk a vadonatúj Mazda2-ről, a gyáriak most végre a kisautó minden fontos tulajdonságát megosztották velünk, méghozzá egy szép nagy csokor fotóval karöltve, melyeken már az európai modell kelleti magát.
Három éven belül érintőkártyával kezdeményezzünk minden fizetést - hangzott el azon a tájékoztatón, ahol a Bankszövetség által a kártyatípus magyar nevére kiírt pályázat eredményét ismertették.
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ötórás ülése után, amelynek egyik fő témája a fair bankokról szóló törvénytervezet volt. A politikus a devizahitelek forintosítását firtató kérdésre a…
Bécs — Nagyot néztek az amerikai popdíva osztrák rajongói, amikor a Bad Romance című dal közben Lady Gaga (28) szinte meztelenre vetkőzött a színpadon.
A spanyol alkotmánybíróság keddi ülésén ideiglenesen felfüggesztette a Katalónia önállóvá válásáról szóló "alternatív" népszavazást, amelyet ennek ellenére továbbra is meg akar tartani a katalán kormány november 9-én.
A devizahitelek ügyének rendezése mellett Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lehetséges adópolitikai módosításokról is beszélt keddi sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a kormánypárt azt javasolja,...
Bár Azerbajdzsán gáznagyhatalom, infrastruktúra hiányában Magyarország ebből nem sok hasznot profitál. Az ország a térség egyetlen Amerika-barát állama, ugyanakkor a Freedom House szerint demokrácia szempontjából Oroszországnál is gázosabb.
Felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez, és korlátozásokat léptetett életbe a hitelintézetnél a Magyar Nemzeti Bank, az ideiglenes intézkedések keddtől a hitelintézet jegybanki vizsgálatának lezárultáig maradnak érvényben.
Az idén már csak 20 826 szállítmányozó vállalkozást regisztráltak Magyarországon a 2012-ben működő 21 126 helyett; két év alatt 25 százalékkal, 6,74 százalékra nőtt a bedőlési arány a szektorban - derül ki az Atradius Hitelbiztosító kedden közölt legfrissebb elemzéséből.
Steven Gerrard szerződése az év végén lejár a Liverpoolnál. A jelenlegi hírek szerint a klubja alaposan lefaragna a játékos fizetéséből, ha aláírja a most elé tett, két éves szerződéshosszabbítást.
Szeptemberben már a második egymást követő hónapban csökkentek a feldolgozóipari megrendelések az Egyesült Államokban - közölte kedden az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau.
Az MNB mától felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez és korlátozásokat léptetett életbe a hitelintézetnél. Az MNB óvatosan jelezte: a korábban a Raiffeisen Bank megvásárlását tervező hitelintézet piaci súlya nem akkora, hogy alanya lehetne a bankszanálásnak.
Budapest - Izgatottan várja Ördög Nóra (33), hogy élőben is láthassa a Rising Star tehetségeit. Az énekesek ugyanis vasárnap este debütálnak a TV2 új tehetségkutatójának stúdiójában, ahol már a két műsorvezető, Majka és Nóra is élőben hallhatja őket.
Ohio, Egyesült Államok - Mit gondolsz? Ha leejtünk egy tekegolyót és egy madártollat, melyik fog hamarabb földet érni? A BBC stábja megismételte Galilei kísérletét egy óriási vákuumkamrában.