Az ügyintézés korlátozása, illetve az előre fizetős mérők feltöltésének ellehetetlenítése miatt 15 millió forintra bírságolta az Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) egyetemes szolgáltatót a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - közölte a hivatal szerdán.
Magyarország ma már elképzelhetetlen az Audi nélkül, ahogy a járműkonszern is elképzelhetetlen itteni tevékenysége nélkül - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Audi TT Roadster sorozatgyártásának hivatalos elindítása alkalmából tartott szerdai rendezvényen, Győrben.
Berlin – Ismét brutális kivégzés videofelvételét tette közzé az Iszlám Állam terrorszervezet az interneten keresztül, de ezúttal német nyelven is beszélnek a három ismeretlen férfi lemészárlását megörökítő filmben.
Kivették az egyik heréjét, kemoterápiás kezelésen esett át, mégis hamarosan visszatérhet a futballpályára Jonás Gutiérrez. A 31 éves Newcastle-játékos megkapta a játékengedélyt.
Továbbra is várja a konkrét amerikai információkat a beutazási tilalom ügyében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amelynek közlése szerint Varga Mihály tárcavezető tájékoztatást kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökétől az amerikai hatóságok személyét érintő intézkedéseiről még a szerdán megjelent nyilatkozata előtt.
A Volvo nemrég mutatta be korszakalkotó újdonságát, a vadonatúj XC90-et, mely hatalmas közönségsikernek bizonyult. A svédek azonban ahelyett, hogy ülnének babérjaikon, tovább folytatták a fejlesztéseket, melynek eredményeképp most megérkezett a V60 emelt hasmgasságú, „terepesített” változata, mely a V40 Cross Country után – nem az XC szériába tartozó típusként – másodikként kapta meg a marcona…
A Rentaserver Kft. hazai KKV-k és nagyvállalatok körében végzett felmérése fontos piaci mozgásokat jelez. Lassú növekedés az IT eszközpark-beruházások terén, készpénzes finanszírozási forma az élen a bérleti konstrukciók előretörése mellett – derül ki a 2014-es kutatás eredményeként megszülető „IT Finanszírozási Indexből” és 2015-ös Barométerből.
Három és fél éve nem látott magasságokban, 14,5 dollárhoz közel cserélnek gazdát az amerikai Chiquita Brands International részvényei azóta, hogy a társaság október 27-én elfogadta a brazil Cutrale Group és a Safra Group részvényenként 14,5 dolláros felvásárlási ajánlatát, ami 682 millió dollárra értékeli a céget.
Jogerőssé vált, hogy vasárnap tizenegy településen kell megismételni önkormányzati választási szavazását - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI)szerdai adataiból. Az NVI a héten értesítőkben tájékoztatja az érintett választópolgárokat erről.
Portugál kifejezéssel élve a "saudade", egyfajta keserédes, de szívmelengető nosztalgia érzésével búcsúzott hivatalától José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke - derül ki a Financial Times európai kiadásának szerdai exkluzív tudósításából.
Ismét zavargások törtek ki szerda reggel Jeruzsálem óvárosában: az arcukat kendőkkel eltakaró palesztin fiatalok kövekkel dobálták meg az izraeli biztonságiakat, azok tömegoszlató fegyverekkel próbálták felszámolni az erőszakos tiltakozó akciót
Szerényen meghúzódik az adócsomagban az új adókra, növekvő elvonásokra vonatkozó indítványok között az a javaslat, amely kiterjesztené a munkáltató által adómentesen adható lakáscélú támogatást és kamatkedvezménnyel adómentesen nyújtható kölcsönt a mozgáskorlátozott személyek életviteli nehézségeit csökkentő akadálymentesítésre.
Az elmúlt hetek kormányzati nyilatkozataiban, illetve Vida Ildikó NAV-elnök mai interjújában rejlő temérdek ellentmondás csak úgy oldható fel, ha Orbán Viktor "az illetékes". De ettől nem lesz...
Bár csak egy hét múlva derül ki, hogy ki nyeri meg a Celeb vagyok, ments ki innen! aktuális szériáját, Roberto, a mulatós masszőr Bunyós Pityut hozta ki a dzsungel királyának. Legalábbis legújabb slágerében, amit földijének írt „speciálba”.
Veszített a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank és a Merkantil Car Gépjármű Lízing: a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen is elutasította pénzintézetek állammal szembeni kereseteit.
Magyarországon a legnagyobb járműgyártó vállalatok és beszállítóik többsége jelen van, a kormány célja, hogy 2018-ig 20 autóipari innovációs központ legyen az országban – mondta el szerdán egy autóipari szakkiállításon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Budapest – Az Iszlám Államhoz akart csatlakozni az a holland lány, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fogtak el. A mindössze tizenhatéves fiatal Magyarországon keresztül akart Szíriába eljutni, hogy csatlakozzon a szélsőséges terrorszervezethez.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán újságírókkal közölte: azt kérik Vida Ildikótól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől, hogy nevezze meg, a kormányban kinek jelezte, hogy azok között van, akik ellen beutazási tilalmat rendelt el az Egyesült Államok.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán újságírókkal közölte: azt kérik Vida Ildikótól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől, hogy nevezze meg, a kormányban kinek...