A listavezető Chelsea 2-1-re legyőzte hazai pályán a Queens Park Rangerst az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának szombati játéknapján.
Budapest ‒ Fellélegezhetnek a fociszurkolók, nem ismétlődik meg a 2013-as zárt kapus élmény. Az Európai Labdarúgó-szövetség idegtépő napok után végre nyilvánosságra hozta döntését, mely szerint „csak" szektorbezárással sújtotta a romániai Eb-selejtező miatt felelősségre vont honi szövetséget.
A zenekar muzsikusai november 10. és 16. között tíz idősotthonban, három SOS Gyermekfaluban, három zsinagógában és három templomban adnak ingyenes hangversenyt.
Austin – Bajban van Sebastian Vettel (27). A Red Bull Racing négyszeres világbajnok Forma–1-es pilótájára ezúttal hatványozottan igaz ez a megállapítás.
Az utasszállító űrrepülőgépek fejlesztési programjának folytatása mellett tett hitet szombaton Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó, miután a vállalatbirodalmába tartozó Virgin Galactic cég egyik kísérleti űrjárműve próbarepülés közben előző nap lezuhant, és a gép egyik pilótája meghalt.
Győr – Megelégelték a sikertelenséget az élvonalbeli győri futballcsapat vezetői: két nappal a másodosztályú Gyirmóttal szembeni 2-0-s Magyar Kupa-vereség, s az ezzel járó kiesés után, eggyel a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzés előtt szerződést bontottak Horváth Ferenc (41) vezetőedzővel.
Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium már tegnap délután kezdeményezte a távközlési törvény kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat visszavonását, egy magát pártfüggetlennek nevező társaság vasárnapra is tüntetést szervez a parlament elé az internetadó ellen
A csak Oroszország által elismert választásra egy nemzetközi megfigyelő csapat érkezett a Donyeck-medencébe. Köztük a Jobbik országgyűlési képviselője.
Megszerezte első győzelmét Mátyus János irányításával a Nyíregyháza, amely az OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján, hazai pályán a Szombathelyi Haladás ellen nyert 2-0-ra.
A napokban megkezdte a téliesítési munkálatokat a FŐKERT a közparkokban. A társaság végzi sok szökőkút és díszkút üzemeltetését is, ezeknél a téliesítési munkák november 20-ig tartanak - mondta az InfoRádiónak a társaság zöldterület-fejlesztési igazgatója.
Már több mint hétszáz ember – köztük Lady GaGa és Justin Bieber – váltott jegyet a Virgin Galactic vállalat jövőbeli magánűrutazásaira. Ám a jelek szerint még vannak problémák az évek óta csúszó projekttel.
Második hazai mérkőzését is megnyerte a Dunaújváros a labdarúgó OTP Bank Ligában: az újonc együttes kétszer is hátrányba került, ennek ellenére 3-2-re legyőzte a Pécs csapatát a 13. forduló szombati játéknapján.
Ma lépett hatályba az elszámolási törvény, amelynek alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége, és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket
Budapest – Egyre rosszabb Schubert Éva (83) állapota. A művésznő gyenge, nehezen beszél, de szerencsére állandóan mellette van egy asszony, aki mindenben segít neki.